
:
:
A KTE-Duna Aszfalt szerződést kötött a 26 éves Obinna Olekával. A New Yorkban született, 102 kg-os, 203 cm magas center augusztus 15-én csatlakozik a kecskeméti játékoskerethez. A szerződése egy szezonra szól – írja a klub honlapja.
Az amerikai mellett nigériai útlevéllel is rendelkező Obinna Oleka, az Arizona State University csapatában, a Sun Devilsben töltötte utolsó két NCAA évét. A két szezon 65 mérkőzésén 11 pont, 8 lepattanós átlagteljesítmény nyújtott, ami olaszországi ajánlatot ért neki.
Az első „profi” éve, az olasz kaland nem sikerült jól, a Brindisiben 13 mérkőzésen lépett pályára, 2,5 pontos és 2,8-as lepattanó átlaga volt. Innen rövid argentin kitérő után Kanadába, a St.John’s Edge csapatába szerződött, ahol: 23 meccsen 7,6 pontos és 10,4-es lepattanó átlagot hozott össze.
Az előző szezont a mexikói bajnokságban szereplő, Jalisco együttesében fejezte be, itt 23 mérkőzésen átlagban 17,8 pont és 7,3 lepattanó került a neve mellé 30 perc játékidő alatt.

Nem is tudtam,hogy az Arizona egyetemen is ennyien szorítanak a Falconak😎
Te barom nem látod ,hogy Utah Jazz szurkolók?!
Attól még szoríthatnak a Falconak,nem?
Te szerencsétlen idióta..
Legalább kötekedni tudnál
Papi sanszos ,hogy nem értetted azt a pojént amit 3 ember rajtam kivül igen.Picit olyan diktátor beütésed van azért nem kell befeszülni 😉😉.
Gondolom a “pojént” is poénnak szántad😂
Ha lebarmozol vkit az mióta vicces?Az hogy Te egy szerencsétlen kötekedő senki vagy is inkább csak szomorú,mint vicces..
Igen boccs roszzul irtam polyén igy helyes…
Ejj, látom nálad megint nem a “lényeg a fontos”…küzdjél csak, meg barmozd tovább kedved szerint az embereket, megteheted, hisz te vagy a nagy faszomtudjaki fehérvárról…
Az elírás, meg a tudatlanság között óriási különbségek vannak…
Részemről a neved mostantól kutyaszar…simán át lépek rajt, amit írsz..
További sok sikert
Mondom ,hogy van diktátor hajlamod…A barmot nem a klasszikus értelmében értettem csupán a polyénhoz tartozott hozzá de hamár igy beszélsz velem akkor te tényleg egy barom vagy egy kibaszott nagy barom…
Huuu… ennel kevesebbert is oltek mar embert Tucsonban :))) es nem a Falcos resz miatt…
És még sehol Red szakértő hozzászólása, amiben szokás szerint kifényezi a szart. Mert ezt pl. sokáig kell fényezni!
Nem fényezem. Másfél hónapja pont őt mutatta Fofó Cegléden! Csodálkozom, hogy sikerült leigazolni, nem sok esélyt láttam rá…
Sok sikert, remélhetőleg beválik.
A palánk alatti rotaciónk nem lesz túl vaskos: Kemal, Révész + ez a srác. Esetleg Kucserának terveznek masszív perceket adni? (Én nem bánnám, fiatal magyar, játsszon csak, még ha hibázik is.)
Igen, elvileg Kucsera is többet kap