:
:
Bár az új elnök személye még nem ismert, javában tart a Jászberényi KSE csapatánál a 2019/2020-as szezon előkészítése. Az már biztos, hogy Nikola Lazics irányítja a szakmai munkát, s most két játékos szerződtetéséről is beszámolt a klub honlapja.
Az év első felében kevesebb, a második felében a sérülések miatt több lehetőséget is kapott Ruják Bence, aki jól élt az eséllyel, és bizonyította, hogy lehet rá számítani. Ő a következő szezonban is a JKSE együttesét erősíti, miután aláírta az erről szóló szerződést.
A tárgyalások a 27 éves Mészáros Máté (190 cm, 88 kg) esetében eredményesen zárultak, ő a KTE-Duna Aszfalt csapatától érkezik.
Arról már korábban írtunk, hogy Czirbus József Veszprémbe, Kerpel-Fronius Balázs pedig Szegedre igazolt.
A tárgyalások természetesen gőzerővel folynak újabb játékosok szerződtetése ügyében.
Fotó: Gémesi Balázs
Szívesen viszontláttunk volna… Majd egyszer. Talán. Sok sikert Berényben Máté!
Mészit inkább egy bajnokesélyes csapatnál tudtam volna elképzelni!
A JKSE-ré pont nem gondoltam, de legalább itt elsőszámú magyar játékos lehet!
Hát ez egyszer igaz, ő nem az a vezér alak még a magyarok között sem ő inkább egy küzdő. Viszont ez a Berényi magyar “mag” még mindig elég gyenge és az is marad