„Jelentsen mindenkinek örömöt a kosarazás” – interjú Lakosa Zsolttal, a kecskeméti Akadémia rutinos edzőjével

Január 10-én ünnepli 60. születésnapját a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia egyik legrutinosabb edzője, Lakosa Zsolt. Vele beszélgettünk:

(X) Fogadj a Premier League legjobb mérkőzéseire kockázatmentesen 20 000 forintig!

Mikor és hol kezdtél el kosárlabdázni?

Tizenkettő-tizenhárom évesen, Százhalombattán, Bognár Éva edző kezei alatt kezdtem el pattogtatni. Érdekesség, hogy Dávid Kornél édesapja volt akkoriban az iskolánkban az igazgató, és sokszor vigyáztunk a kisgyerekre, aki a babakocsiból figyelte az eseményeket.

Mikor körvonalazódott benned, hogy kosárlabdázó szeretnél lenni?

Százhalombattán még nem sok minden körvonalazódott a fejemben, viszont nyolcadik után Budapestre a Honvédhoz kerültem, és egészen tizenkilenc éves koromig ott is maradtam. Ott lettem korosztályos válogatott és felnőtt játékos is olyan legendák között, mint Gellért Sanyi, Recska Laci, Horváth Attila, Kamarás Gyuri, Henrick Robi és Kiss Tomi. Akkorra már tényleg kialakult, hogy a kosárlabdához kötődik az életem.

Milyen poszton kosaraztál?

Először négyes, majd hármas poszton. A képzésem miatt a palánk alatt szerettem forgolódni, a kinti játékból csak a hárompontos dobás maradt számomra.

Mi volt a legnagyobb eredményed játékosként?

A Honvéd akkoriban mindent megnyert, tehát rögtön felnőtt magyar bajnoknak is mondhattam magam. A nagy játékosok mellett én csak „szaladgáltam” a pályán, több-kevesebb percet kaptam a meccseken. Zsákoltam nagyokat, ha odaadták a labdát és úgy jött ki a lépés, de lényegében csak ennyi szerepem volt abban az aranyérem megszerzésében. Persze az utánpótlás bajnokságban is erős csapataink voltak és ott is nyertünk bajnokságokat. Természetesen az utánpótlásban már a szerepköröm is más volt. Később több városban is kosaraztam felnőtt játékosként. Megfordultam az Egri Tanép, a Kecskeméti SC, a Nagykőrös és a Paks csapataiban is. Mindenhol jól éreztem magam, sok jó évem volt, de élvonalbeli bajnokságot nem nyertem sehol. Nagykőrösön viszont sikerült elhódítanom az aranyérmet a „B” csoportban, arra a sikerre is jó szívvel gondolok vissza.

Hogy kerültél Kecskemétre?

Igazság szerint a már a Honvédos éveim végén kaptam egy szép levelet Kégel Tamástól (idősebb Kégel Tamás, ma az Akadémiánk fiú szakágvezetője), aki igyekezett a hírös városba csábítani. Akkor még nem jöttem, de három évvel később már idevezetett az utam. Az éppen újjászerveződött KSC-ben találtam magam. Az edző Rezák Laci volt és ekkor lettem csapattársa többek között Király Lacinak, Csorvási Sanyinak és az akkor még ifjú Kégel és Gereben Tominak. Érdekesség, hogy egykori társaimmal most együtt dolgozunk a kecskeméti Akadémián. Kecskeméten ismertem meg a feleségemet, Klárit, aki szintén a KSC-ben kosarazott.

Hogy és miért lettél edző?

Amikor Nagykőrösön játszottam, Kecskemét és Kőrös között félúton, Katonatelepen vettünk házat. Akkor végeztem a TF- en spotszervezői szakon, és a helyi iskolából pont akkor elment a testnevelő. A Mathiász János Általános Iskola igazgatónője megkeresett, hogy nem lennék-e óraadó a felső tagozatban, és én örömmel elvállaltam a feladatot. Két év múlva tornaterem is épült, ahol elkezdtem edzéseket tartani. Ezt követte a tanári és a kosaras diploma is, majd előbb a nagykőrösi, később a kecskeméti edzői stábhoz csatlakoztam.

Ha jól tudom, nemcsak edzőként, de apaként is oktathattad a kosárlabdát otthon, hiszen a gyermekeitek is ezt a sportot választották.

Igen, hiszen kosaras szülőknek nem focizhat a gyerekük, tehát a mieink is folytatták szüleik sportját. Zsolt fiam már sajnos nem játszik, ő „A” csoportos játékosként hagyta abba pályafutását sérülése miatt. Ákos még aktív, ő évek óta a Piros csoport egyik legjobbja. Mellette a Vasas edzője, és a tehetséges sportolóknak segít, hogy álmaikat követve Amerikában folytassák karrierjüket. Ákos másfél évvel ezelőtt U14-es bajnokságot nyert csapatával. Büszkén mondhatom, az alma egyik fiamnál sem esett messze a fájától.

Mit tartasz legnagyobb edzői sikerednek?

Mindegyik országos döntőre büszke vagyok, ahová bekerültünk, és párszor még aranyérmet is szerezni tudtunk. U11-ben, U14-ben és U16-ban is sikerült a dobogó tetejére állni. Az U16-os válogatott edzőjeként 2007-ben azzal, hogy a „B” divízióban a második helyen végeztünk, feljutottunk az „A” ligába, a legjobb 16 közé. Azóta is várjuk a „követőket”, hiszen ez az elmúlt bő tíz évben nem jött össze. Talán idén sikerül, hiszen kiváló évfolyamnak ígérkezik a pár napja az Olimpiai Reménységek Versenyét megnyerő, U16-os korosztály. Természetesen büszke vagyok sok NB-s játékosra, edzőre, játékvezetőre, akiknek a nevelésében én is részt vehettem.

Dolgoztál a felnőttek között és az utánpótlásban is. Mi a legfőbb különbség és melyiket szereted jobban?

Nagykőrösön voltam 11 évig felnőtt edző, de nem profi edző. Javarészt a volt utánpótlás tanítványaim örömkosarazása volt ez. Három edzéssel a közben egyre inkább profivá váló riválisok ellen. Nagyon szerettem velük lenni, de az akadémiás csoportjaimnak több foglalkozása volt, mint nekik. Nem tudnám összehasonlítani a kettőt.

Jelenleg mely csapatok edzője vagy és milyen céljaitok vannak?

Egyrészt a Mathiász iskolában a legkisebbeket terelgetem a sportág irányába, másrészt a kecskeméti Akadémián egy kis serdülő csoportból szeretnék csapatot csinálni Gyimesi Balázs kollégámmal. Célunk, hogy megtanítsuk nekik a precíz alapokat, majd jövőre be akarunk jutni velük az országos döntőbe. Sok a feladat, de úgy érzem, szépen haladunk.

Mi az edzői hitvallásod?

Számomra a legfontosabb, hogy mindenkinek örömöt jelentsen a kosarazás! Fontos, hogy a gyerekek jobb emberekké váljanak a sport segítségével, emellett célom, hogy közben megtaláljuk azokat a komoly tehetségeket, akikből válogatott játékosok lehetnek! Nekik Kecskeméten a maximumot nyújtjuk, hogy céljaikat elérhessék.