Jászberényi KSE - Zalakerámia ZTE KK
Bajnokság, 11. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola, szombat, 18:00
V.: Praksch P., dr. Mészáros B., Rácz Zs. R. (Hartyáni Zs.)
Jászberény: Nelson - Miller - Mészáros - Alekszandrov - Pantelics.
ZTE: Bibbins - Johnson - Williams - Szabó - Agafonov.
Egyre jobb formába lendül a ZTE, amely a legutóbbi két fordulóban a Körmendet és az Alba Fehérvárt is két vállra fektette, ráadásul most a liga-utolsó Jászberényhez látogat, amely bár a múlt héten idegenben kikapott Debrecenben, az azelőtti fordulóban idegenben gyűrte le a Kaposvárt.
Lo Elhadji Malick, a Jászberényi KSE megbízott vezetőedzője: Debrecenben sajnos nem jött össze az, amire felkészültünk, de mindig a soron következő meccs a fontos, most szombaton a Zalaegerszeget fogadjuk, amely az utolsó két mérkőzésén nagyon jól játszott. Úgy látom, hogy most Benze Tamás játékosai végre megtalálták a helyüket a csapatban. Az viszont nálunk is igaz, hogy egyre jobb a kohézió, egyre jobb a munka, egyre jobban érzik egymást a játékosok. Szerencsére a héten rendesen tudtunk dolgozni, nem hátráltattak minket sérülések, betegségek. Jól fel tudtunk készülni az ellenfelünkből, remélem, hogy összejön az első hazai győzelmünk.
Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Az elmúlt két meccs nem jött nekünk rosszul, nagyon örültünk annak, hogy sikerült győznünk, ráadásul nem is rossz csapatok ellen. Ez sok jót jelent, de ha idegenben is nyerni szeretnénk, akkor hasonló szinten kell játszanunk. Bár a Jászberény egyetlen győzelmet szerzett eddig, azt éppen két fordulóval ezelőtt, idegenben. Egy olyan együttesről van szó, amely tud meglepetést okozni, ráadásul most hazai pályán játszik. Ami még valamilyen szinten könnyíti a helyzetüket, az az, hogy nincs rajtuk nyomás. Valamilyen szinten ez most rólunk is lekerült. Mindenki elkönyvelte, hogy nekünk ott nyerni kell és mi is így megyünk oda, ettől függetlenül egyáltalán nem számítok könnyű meccsre. Minden erőnkre szükségünk lesz, azzal a hozzáállással kell pályára lépnünk, mint tettük azt otthon is, és akkor meglehet a siker. Bagó Martin biztos, hogy hiányozni fog, mert vírusos betegséggel küzd és Reggie Johnson sem edzett tegnap hasonló okok miatt. Bízom benne, hogy a többiek rendben lesznek, és abban is, hogy Johnson jól lesz holnapra.
[totalpoll id=”39013″]
Nekünk még becsukott szemmel is nyernünk kell ott holnap.
Nyerni kell! Nincs mese. Ha akarunk valamit akkor ezt hozni kell.
HAJRÁ ZTE!