Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jászberényi KSE – Egis Körmend

Zsinórban ötödik sikerére készülnek a piros-feketék.

Jászberényi KSE - Egis Körmend

Bajnokság, 12. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola, szombat, 16:00
V.: Benczur T., Csabai-Kaskötő B., Fodor A. (Hartyáni Zs.)

JKSE: Donovan - Ruják - Katona - Brbaklics - Rékasi-Bojta.

Körmend: Thames - Mócsán - Ferencz - Durázi - Taylor.

Zsinórban ötödik győzelmére készül az Egis Körmend, amely a nagy gondokkal küzdő Jászberényi KSE együtteséhez látogat a bajnokság 12. fordulójában.

Petőfi Áron, a Jászberényi KSE elnöke: A héten már normálisabb felkészülést tudtunk végezni, próbáljuk a játékosokat visszaépíteni. Miljan Csurovics edzővel és Ivan Milicseviccsel is tárgyalunk a szerződésük lezárásáról, ezek függvényében próbálunk majd a kereten alakítani a későbbiekben. Az eddigi problémáink mellett Czirbus Józsefre egyelőre térdműtét miatt nem számíthatunk, valamint a másik két megmaradt magas poszton bevethető játékosunk Filipovic Stefan és Rékasi-Bojta Bendegúz sem tud megfelelő edzésmunkát végezni, szintén térdfájdalmak miatt. Brandon Penn pedig továbbra is hátfájdalmakra panaszkodik. Ez a fajta sérüléshullám most a lehető legrosszabbkor jön, mi sem tudjuk pontosan, hogy kire számíthatunk a szombati keretben, de mindenféle orvosi és egyéb kezeléssel próbáljuk a játékosokat pályára lépésre kész állapotba hozni szombatra. A keretalakítást tekintve már tárgyalunk a csapat szempontjából megfelelő játékosokkal, akár kölcsön, akár végleges szerződtetés lehetőségéről. Ezek mellett viszont nagyon fontos lenne, hogy legalább a sérült játékosainkra minél előbb számíthassunk ebben az erőltetett decemberi – januári menetrendben.

Ziga Mravljak, az Egis Körmend vezetőedzője: Elsősorban a regeneráción volt a hangsúly az elmúlt napokban, ami rá is fért a srácokra a kaposvári és a debreceni túra után.Úgy készültünk erre a találkozóra, mint az összes többire. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen kerettel áll ki a Jászberény, mivel több problémával is küzdenek jelenleg. Csakúgy, mint Debrecenben, továbbra is agresszívan kell védekeznünk, folyamatos nyomást gyakorolva a labdáson és akkor jó esélyeink lehetnek a győzelemre. A betegséggel küzdő Németh Ákosra nem számíthatok, míg Takács Kristóf elutazik majd a csapattal, de még mindig nincs 100%-os állapotban, meglátjuk, hogyan tud majd segíteni az együttesnek.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Rózsabimbódelyvaldezjolly joker Recent comment authors
Rózsabimbó
Olvasó

fix 1

delyvaldez
Olvasó

Lesz az 50 is

jolly joker
Olvasó

Tippeljünk, hogy 30 v 40 lesz közte!!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés