Bajnokság
Jászberényi KSE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Patai Benjamin: Minden edzés, minden meccs számunkra élet-halál harc.

Jászberényi KSE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Bajnokság, 24. forduló
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok, szombat, 18:00
V.: Győrffy P. A., Frányó P., Boros T.
Jászberény: Kinney - Coleman - Brbaklics - Williams - Filipovic.
Kecskemét: Wittmann - Thomas - Djeraszimovics - Kucsera - Karahodzsics.
A hazaiak egy bravúros győzelem után állnak, melyet a ZTE ellen vittek véghez, míg a vendégek legutóbb az Oroszlánytól kaptak ki egy szoros mérkőzésen. Január elején már játszott egymással a két csapat, azt a meccset a Kecskemét húzta be.
Patai Benjamin, a Jászberényi KSE vezetőedzője: Tizenegy meccs maradt számunkra, ahol ki tudjuk harcolni a bennmaradást. Minden edzés, minden meccs számunkra élet-halál harc. A játékosok úgy kell, hogy hozzáálljanak, hogy mindent kitesznek a pályára a jászberényi közösségért. Egymásért, testvériesen küzdve, bármit el fogunk érni. A csapattól megkövetelem, amikor szombaton hazai pályán a kék-fehér mezt magukra húzzák, büszkeséggel és harcra készen tegyék; minden bennük levő energiát mozgósítani kell a fontos győzelem érdekében.
Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője: Nehéz meccsre számítok, hiszen a Jászberény az utóbbi hónapokban sokat alakult. Öt minőségi légiósuk van, szezon közben sikerült jól igazolniuk a piacról. Coleman és Williams kifejezetten veszélyesek, rájuk külön oda kell figyelnünk. A csapatuknál szezon közben kialakult helyzet miatt a magyar játékosok sok játékidő mellett rutint szerezhettek, ezáltal rájuk is jobban támaszkodhatnak. Fontos lesz, hogy koncentrált, agresszív védekezést mutassunk be, és végig nagy energiával kosárlabdázzunk. Mindenkinek az a célja, hogy újra visszataláljunk a győzelem útjára, és ezért mindent megteszünk szombaton Jászberényben.

Szurkolok, hogy bentmaradjon a Jádzberény, meg ha nem i sok esél van rá. Inkább, mint a Zte, berény csak közelebb van 😛