Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jászberényi KSE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

Folytatná jó sorozatát a Kecskemét.

Jászberényi KSE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

Play-out 7. forduló
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok, szombat, 18:00
V.: Török R., Farkas G., Szilágyi B.

JKSE: Garrett - Coleman - Füzi - Czirbus - Primorac.

KTE: Wittmann - Thomas - Jaramaz - Kucsera - Horti.

A play-out 7. fordulójában mérkőzik meg egymással a Jászberényi KSE és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapata. A hazaiak legutóbb a Kaposvár ellen arattak győzelmet, így zsinórban második győzelmüket szerezték meg, a vendégcsapat pedig a ZTE ellen tudott nyerni, így továbbra is menetelnek előre a győzelmi szériában, hiszen már  a hatodik találkozójukat nyerték meg zsinórban.

Patai Benjamin, a Jászberényi KSE vezetőedzője: A Kecskemét szerkezetileg nem feküdt eddig számunkra. Nagyon jól játsszák a kettő-kettő játékokat. Nehéz, mert magas centereik vannak velünk ellentétben, illetve nagyon jól dobják a hármast a mezőnyemberek. Fontos lesz számunkra a lepattanócsata és a tranzíció. Játékosaim továbbra is küzdenek és nyerni szeretnénk, mint ahogyan az elmúlt két meccsen is tettük. Brbaklics és Williams játéka kérdéses.

Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője : Egy fizikális, kemény összecsapásra számítok, a JKSE kellemetlen ellenfél lesz ezúttal is. Fontos, hogy meghatározó játékosaikat jól ki tudjuk zárni a játékból, és mi tudjuk irányítani a mérkőzést. A Jászberény az előző két meccsét megnyerte, ez intő jel számunkra, nem szabad egy percig sem, hogy koncentrációnk alábbhagyjon. Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat, és ezért mindent megteszünk! Ilyen szoros menetrend mellett érthető, hogy vannak problémáink, de remélem mindenki játékára számíthatok a holnapi találkozón.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés