Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jászberényben növelte győzelmei számát a Kecskemét

Jobban bírta a hajrát a KTE, végül nem kellett izgulnia a JKSE vendégeként.

JP Auto-Jászberényi KSE – KTE-Duna Aszfalt 78-85 (11-24, 27-18, 18-19, 22-24)

Bajnokság, 6. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola, szombat
V.: Papp P., Mészáros B. dr., Fodor A. (Farkas J.)

JKSE: Miller 20/3, Staten 12, Mészáros 6, Alekszandrov 16/6, Pantelics 9/3. Csere: Brbaklic 9/3, Reed 6, Ruják B. -.

KTE: Wittmann 21/6, Thomas 11/3, Djeraszimovics 20/6, Djuraszovics 7/3, Karahodzsics 17/6. Csere: Lewis 5/3, Révész 4, Vukcsevics -, Kucsera -.

Sorozatban két győzelemmel érkezett a KTE-Duna Aszfalt a még mindig nyeretlen JP Auto-Jászberényi KSE-hez a férfi A-csoport hatodik fordulójában.

A JKSE 4-0-lal indította a meccset, de Djeraszimovics tett róla, hogy pillanatok alatt egál legyen az állás (4-4). A házigazda még 6-4-nél és 8-6-nál vezetett, aztán a KTE átvette az irányítást: egészen 8-20-as állásig nem is engedett pontot ellenfelének, ekkor rukkolt elő Miller egy triplával. Ezt követően ismét csak a Kecskemét jegyzett pontot: 11-24-nél zárult az első negyed.

Most a KTE nyitott 4-0-lal, 28-11-re is vezettek már a lila-fehérek, 30-13-nál viszont ébresztőt fújt a Jászberény: 6-0-s hazai rohamra reagált – Wittmann révén – egy duplával a Kecskemét (19-32). Sokáig tartotta tíz pont körüli előnyét a KTE, de Reed büntetői után ismét elindult a házigazda, amely a félidő hajráját határozottan megnyomva négy pontra jött fel: 38-42 volt az állás a nagyszünetben.

KTE-, egész pontosan Wittmann-pontokkal kezdődött a második félidő, 46-38-ra lépett meg a vendég gárda. Kilenc egység is volt a csapatok között, Djuraszovics dobott triplát a majdnem tízpontos előnyért. A JKSE azonban hamar feljött öt pontra, amit tartott is a hajráig: Miller egykosárnyira hozta fel a Jászberényt, Djuraszovics kettese viszont 56-61-re módosította az állást az utolsó tíz perc előtt.

Brbaklic kettesével zárkózott a JKSE, de Thomas elsüllyesztett két büntetőt, majd héttel is ellépett a KTE. Ismét ötre jött fel a házigazda, Wittmann triplájára ezt követően Alekszandrov válaszolt kintről. Hat pontnál állandósult a különbség, Djeraszimovics triplájával viszont eldőlni látszott a meccs – öt és fél perc volt ekkor vissza. Karahodzsics kihagyott egy büntetőt, de így is tíz fölé nőtt a KTE előnye (69-80), ezt követően pedig már nem forgott veszélyben a vendég győzelem: 76-81-re még megközelítette ellenfelét a JKSE, de a hajrát 4-2-re megnyerte a KTE, így végül 85-78-as győzelmet aratott.

Kiemelt kép: hunbasket.hu

29 hozzászólás

29
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
15 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
moldi56KobraKtopiVidorkarilaja Recent comment authors
Kobra
Olvasó

Lehet itt hallani mindent!Azt hogy lett volna szponzor 5évre…..Kettő feltétele volt az hogy,teljes átvilágítás + hoz egy embert aki szemmel tart mindent!De nekünk ez nem vol jó!!!Miért is??

jb17
Olvasó

Mert ha itt teljes átvilágítás lenne, akkor a vezetőség nagy bajba kerülne.?

Ktopi
Olvasó

Minden egyes idegenbeli győzelem óriási dolog!!! Pláne úgy, hogy a közvetlen rivalisaink közül sikerult kettőt is idegenben legyőzni ! Egy dologra azonban érdemes lenne odafigyelni , mert az előző szezon végén történtekre utalva Forrai azt nyilatkozta , hogy sokkal jobban be kell osztani a három idősebb játékosunk erejét es hangsúlyosabb szerepet kell kapni a kiegészítő embereknek ! Ez egyelőre nagyon nem igy van!!!! Ha ezen nem történik érdemi változtatás , akkor ismét a döntő fázisban pukkanunk ki!!! Úgy 5. legiost foglalkoztatni – meg ha olcsó is, hogy ő a 9. játékosunk – felesleges! Érdemes átböngészni az eddigi fordulókban a játszott… Olvass tovább »

redmiller
Olvasó

Forray szerintem tegnap játszatta volna Kucserát, de baromi gyorsan összeszedte a 3 faultot! Jogosat és megkérdőjelezhetőt is! (átlaga így is 8 perc, ami szerintem nem nagyon fog csökkeni)
Révész tegnap kapott egy technikait, ami kissé felpaprikázta! Szerinte ő meg ezért játszott kevesebbet, mint eddig. (átlaga így is 12,3 perc)
Lewis játékideje nő! (átlag 15,3) Ő az, akit beakarunk építeni, ezért csökken Vukcevic ideje is! Bár Nikola néha forró fejű, így ez is csökkenti az idejét.
Ráadásul Vukcevic tényleg baromi olcsó!

Vidorkari
Olvasó

Ez előre látható volt. Lazic teljesen alkalmatlan vezető edzőnek. Képtelen előre gondolkodni, tervezni, akár csak középtávon is. Ráadásul, aki a mai kosárlabdában nem hisz a hárompontosban, az enyhén szólva lemaradt a világtól. Ráadásul jó magyar mag nélkül nincs jó szereplés és a tavalyi igenis jó volt.Nagy hiba volt itt tartani, és ezzel a vezetőség is tisztában volt. Ezért vesztettük el a magyarokat. A tetteknek mindig van következménye, ennek az, hogy rendkívüli szerencsére van szüksége a Berénynek a bennmaradáshoz.

laja
Olvasó

Megérdemli a Jászberény ,hogy kiessen! Azok után ahogy a legutóbbi bajnokságban lefeküdtek a filkónak és a Körmendnek csak azért,hogy a megtizedelt Olajt legyőzzék és letaszítsák a nemzetközi szerepléstől ez jár nekik. Nem játszatták a légiósokat sem az előbbi sem az utáni meccseken csak ellenünk. A fagyi most szépen visszanyal.

jaszberenyikse
Olvasó

😀 😀 😀
pár nem normális szolnoki még továbbra is itt tart?

moldi56
Olvasó

Lehet itt hülyézni pár szolnoki szurkolót,de finoman szólva is május környékén érdekesen alakult a bajnokság.Mi ezer sebből véreztünk,kis híján még a gyúrónk is sérült volt és nem kaptunk segítséget senkitől.Senki nem várta Szolnokon hogy lefeküdjetek az Olajnak,azt viszont igen,hogy a légiósaitok ugyanúgy játszanak a Körmend,a Falcó és a Pécs ellen,mint ellenünk.Ha Pitts az utolsó másodpercben nem dob triplát,akkor pályaelőnnyel mi játszottunk volna a Pécs ellen és nem fordítva.Dehát ezt Pitts szemére nem lehet vetni ő egy légiós,őneki mindegy hol játszik,érzelem nélkül tette a dolgát.Hamarosan jelenése lesz neki is a Ligetben.

jb17
Olvasó

Jézusom, még mindig itt tartunk? ?
Komoly bajok vannak a fejedben.

laja
Olvasó

Mi nem felejtünk!

moldi56
Olvasó

Nem a szívem csücske a berényi csapat,Laja nem véletlenül mond egy-két dolgot.Viszont ezt a vesszőfutást amin most keresztül mennek nem kívánom.Kívánom hogy találják meg a helyes utat,mégiscsak egy megyei csapatról van szó.

roni20
Olvasó

Tisztelt Vezetőség! Ismét bizonyították, hogy Önök alkalmatlanok egy első osztályú csapat vezetésére. Tavalyi meglepő kiemelkedő szezon után ismét legalján vagyunk a bajnokságnak. Sikerült teljesen amatőr újonc klubbá tenni a JKSE-t, és gyakorlatilag lezülleszteni a lehető legmélyebbre. Szakmai oldalról pedig jó volna belátni végre, hogy akármilyen csodatévő volt Lazics tavaly, sajnos nem tud rotálni. Nem ad lehetőséget a magyaroknak, a légiósokat meg gyakorlatilag kikészíti. Meg lehet engem kövezni, de érdemes a tavalyi mérkőzések statisztikáját megnézni, főleg a játékperceket, legtöbbnél közel volt a 35-40-hez. És csodálkoztunk hogy Pitts, Coleman meg Alexandrov sem volt már egészséges a végén?! Nyugodtan lehet írni, hogy rosszindulatú… Olvass tovább »

S.Pippen
Olvasó

Hol a csapatunk?!

Az elnök úr és az államtitkár úr már nagyon feszengenek a kispad mögött… Itt az ideje egy jó kis átvilágításnak…

redmiller
Olvasó

Mai. Meccset elnézve, nem vagyok biztos benne, hogy playout lesz Jászberényben! Annyira nem rosszak, csak egy-két embernek többet kell hozzá rakni!
Végig vezettünk, de baromi nehéz meccs volt! Oké, saját hibánk miatt is!
Nem tudom mi lesz idén… Számomra érthetetlen a Sopron, a Zalaegerszeg, valamennyire a Kaposvár szereplése… Oroszlányt nem érzem olyan erősnek. Szeged se túl erős, mégis szoros meccseket játszanak. Nem is értem, hogy most miért 6 csapatból tudom elképzelni az alsóházat… Pedig 3 csapatnál nem tűntek rossznak az igazolások…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Felkészül : Szrecsko Szekulovics.

Marillion
Olvasó

MAGYAR KOSÁRLABDA FANATIKUS SZURKOLÓTÁRSAIM FOGJUNK ÖSSZE….AZ ORSZÁG MINDEN CSARNOKÁBAN ! ÁLLÍTSUK MEG EZT A FOST AMIT A NYAKUNKBA ZÚDÍTOTTAK! ADDIG IS CSATLAKOZOM /PUNTIGAMERHEZ/…EGÉSZSÉGETEKRE!

jolly joker
Olvasó

Kedves JKSE vezérkar! Bízván abban, hogy az alábbi komment még holnap is olvasható lesz, remélem azzal tisztában vagytok, hogy ez teljes mértékben a ti felelősségetek. Az előző év kivételével minden szezonban az utolsó percben állítjátok össze a csapatot. Gyenge edzőmeccsekkel felkészülve. Kész csoda, hogy mérkőzésenként csak ennyivel kapunk ki, és amennyiben sikerülne hárompontosokat dobni, még nyerhetünk is.
Malick mester pedig szenzációs volt, együtt él a játékkal és motiválja a játékosokat.
Az edzéseken pedig a következő mérkőzésre kellene készülni nem pankrációt gyakorolni, mester és tanítványai között. Ez összességében a vezetőség hibája, mert minden fontosabb, mint a győztes csapat.#Hajrá Fiúk!#

Okos17
Olvasó

Te nagyon okos lehetsz? Kosaraztál valaha? Edző biztos nem lehhetél

jolly joker
Olvasó

Te nagyon jól látod, én okos vagyok, de még sehol sem hallottam, hogy az edző, és a játékos egy edzésen ölre megy.

Zsola81
Olvasó

Kivel ment ölre?

S.Pippen
Olvasó

Staten

Puntigamer
Olvasó

Tisztelt Szurkoló társaim szerte az országban!
Kérlek titeket hogy a soron következő fordulóban menjünk be a pályára a kezdés előtt egy perccel és üljünk le a kezdőkörbe!!!!
Tiltakozzunk a nézhetetlen, élvezhetetlen közvetítés ellen!!!
Kérjük vissza a saját stábunkat (olajtv, mtetv, hungarysport, stb…)
Ha nem teszünk semmit a nyakunkon marad ez a szó szerint mindigfos….
XXI.századot írunk
Még egyszer kérek minden kosár szerető szurkoló magyar béközepest, családot, diákot, nyugdíjast hogy üljünk le a pályára meccskezdéskor Szolnokon, Pécsen, Kaposváron, Szhelyen, Körmenden, Fehérváron, Zegen stb….
Valaminek történnie kell!!!
Addig is Egészségetekre!

Zsola81
Olvasó

Eladó egy JKSE bérlet. Ára: 1 db kommersz tüske. Vicceltem, a szesz felét kifizetem… amúgy kinek köszönhetjük ezt a sz.rt? Lazicnak vagy az új elnöknek? Ki a felelős ezért a f.sért?

jb17
Olvasó

H.István és társai.

Csapajev
Vendég
Csapajev

Nagyon úgy néz ki, hogy az egyik play out csapat megvan….

jb17
Olvasó

Szerintem tisztában van vele mindenki. Nem kell hajtogatni.

Csapajev
Vendég
Csapajev

Én ezt most írtam le először, és nem kárörvendésből….csupán az elmúlt 6 forduló eseményei tükrében.

jaszberenyikse
Olvasó

Valószínűleg a piros csoport is jobb lesz mint ez a szenvedés…
Talán az új edző majd kezd valamit, csak azt nem értem miért nem lehetett a tök egyértelmű Merim Mehmedovicsot igazolni edzőnek és minek kellett Lazicsot itt tartani…

zetekosarak
Olvasó

Kedves szurkolótársaim! Ne hagyjuk, hogy egy ilyen szart letoljanak a torkunkon! Ezt így nem lehet! Ha nem korrekt velünk az MKOSZ, akkor teljes bojkott! Kérlek bennetek, hogy ezért a minőségért ne fizessetek! Valaki már megkérdezhetné Szalai Úrat, hogy mi a fene ez az egész? Ki kapja a befolyt összeget? Ki fogadta el, hogy ilyen élvezhetetlen minőségű közvetítést adjanak? A XXI. században, ahol rengeteg sporteseményt nézhetünk ez így elfogadhatalan!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés