Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Jászberényben is a fiataloké lesz a főszerep

Bizonyítani vágyó játékosokat keresett Puskás Artúr.



:

:

A második vonal 2023/24-es kiírásának rajtja előtt körképben mutatjuk be a mezőnyt, a nyolcadik rész a Piros-csoport előző idényének 7. helyezettjéről, a Jászberényi KSE-ről szól.

Az előző részek itt olvashatók: Budafok, MEAFC, Kaszások, SKSE, Fót, TF, CKE.

Az előző szezon küzdelmesen alakult a jászberényiek számára, az alapszakaszban elért 6. hely és a Hepp Kupa két vereséget hozó négyes döntője után, közvetlenül a rájátszás előtt menesztette a vezetőség Miljan Rakicsot. Helyét Puskás Artúr vette át, vele a kispadon ötmeccses párharcra kényszerítették a negyeddöntőben a MAFC-ot, végül a BKG elleni vesztes és a CKE elleni győztes helyosztót követően 7.-ként zártak.

Puskás Artúr szerződést hosszabbított, ám a játékosok közül csak négyen követték példáját – a távozók helyére heten érkeztek, közülük négyen is megfelelnek a fiatalszabály követelményeinek.

“Az utóbbi évtizedben rendelkezésre álló lehetőségekhez képest idén sokkal szerényebb büdzséből gazdálkodhatunk. Amellett, hogy képmutatás lenne részemről azt mondani, ez nem játszott szerepet az új keret tagjainak kiválasztásánál, szeretném azt gondolni, hogy ellenkező esetben is ezen koncepció mentén építkeztünk volna. Homogén csapat kialakítása a terv, ahol a felnőtt mezőnyben debütáló fiatalok mellett rutinnal rendelkező játékosok képviselik Jászberényt. Olyan karaktereket kerestem, illetve tartottam meg, akikben komoly bizonyítási vágy dolgozik.”

– nyilatkozott a klub átigazolási politikájáról a szakvezető. A tapasztalatot a továbbra is Jászberényben pattogtató Kucsora mellett elsősorban az immár negyedik magyar csapatához aláíró amerikai irányító-hátvéd, Jordan Santiago képviseli majd a pályán.

Puskás elmondta, hogy anyagi okokból csak hat héttel a bajnoki rajt előtt kezdték meg a felkészülést, amelyet a játékosok többségének egyetemi kötelezettségei is nehezítettek, ennek ellenére pozitív, 5-4-es mérleggel zárták az előszezont. Két négyes tornán is részt vettek, a VI. Szaniszló Sándor Emléktornán a 3., az I. CKE Kupán a 2. helyen végeztek. A Ceglédtől kétszer kikaptak, a Tiszaújvárossal “egy-egyre végeztek”, hosszabbítás után maradtak alul a DEAC U23-mal szemben, legyőzték a DMTK-t, a Békéscsabát és a Salgótarjánt kétszer, a főpróbán 87-67-re nyertek otthon a nógrádiak ellen.

A jászfővárosiak mestere idén nem egy konkrét helyezés elérését tűzte ki célul. “Véleményem szerint a B-csoportban két valódi, helyezésben mérhető cél fogalmazódhat meg. Az egyik a bajnoki arany és az azzal járó feljutás, a másik a bennmaradás kiharcolása. Ezen kívül az, hogy harmadik, ötödik vagy éppen tizenegyedik leszel az idény végén, a lényegen nem változtat. Itt sokkal fontosabbnak érzem a koncepció azon részét, hogy építsük az egyes játékosokat és ezzel összefüggően a JKSE gárdáját. Remélhetőleg ez minél több győzelem formájában is jelentkezik majd. Olyan harcos, a tartását és identitását minden körülmények között megőrző csapatot akarunk, amely bárki ellen felveszi a kesztyűt.”

A mezőny erőviszonyait firtató kérdésünkre terjedelmes választ adott a honvédos és zalaegerszegi időszakában blogot is író szakember.

“Ez lesz minden idők legerősebb B-csoportos bajnoksága! – szokták fennhangon mondogatni a szakértők az aktuális szezon előtt. Szerintem ez a kijelentés idén nem állja meg a helyét. “Papíron”, nevek, játekoskeretek alapján volt már ennél combosabbnak tűnő másodosztályú kiírás. Ettől függetlenül nagyon izgalmas idényre van kilátás, rengeteg kérdőjellel. A Cegléd bivalyeős együttest rakott össze, a legmélyebb, legkomplexebb keret bizonyosan Siska Janié. A PVSK egyben tartotta a magot, náluk nagy kérdés, hogy Harler tűzerejét, illetve Tóth Norbi keménysegét tudják-e pótolni. A két fővárosi élcsapat – a MAFC és a Vasas – egyaránt elveszítette legjobb játékosát Tóth Péter és Moravcsik Áron személyében. Két kiemelkedő irányítóról és vezérről van szó, akik emblematikus alakjai voltak a Piros csoportnak. A BKG hosszú évek óta óramű pontossággal hoz kiemelkedő minőséget, náluk az aktuális légiós center teljesítménye határozza meg, hogy érmekért csatáznak-e a végelszámolásnál. A DEAC U23 esetében sok múlik azon, hogy éppen ki hadra fogható, de akárhogyan is álljanak fel, bárki ellen jó eséllyel bírnak, főleg az Oláh Gábor utcában. Hazai pályán szintén félelmetes ellenfél a fizikalitásra építő MEAFC és az értékeit nyáron megtartó TF-Budapest. Mindketten komoly eséllyel szállnak harcba a rájátszásért. Nyíregyházán jóbarátom, Horváth Ákos felel a szakmai munkáért, amiben óriási segítségére lesz a háttérből Merim Mehmetovics, a pályán pedig a hazatérő Bus Iván. A Kék Cápákban komoly potenciál rejlik, csakúgy mint az idén is a nagy nevek (Juhos, Markovics, Tichov, Kinney) villanásaira alapozó Fót gárdájában. Az Óbudai Kaszások eredményességét alapjaiban határozhatja meg a Nagykőröst, illetve az A-csoportot “ezer év” után elhagyó “rutinróka” hátvédpár, Lakosa és Supola teljesítménye. Ha ők, az ilyen horderejű váltásoknál gyakran megfigyelhető új impulzusok által a képességeiknek megfelelő játékot hozzák, akár a felsőházig repíthetik a sárga-feketéket. A felsorolás végére hagytam a Budafokot és a Salgótarjánt. Sokan hajlamosak egy kézlegyintéssel elintézni őket, ám meggyőződésem, Károly Máté és Dániel Péter masszív csapatot fog gyúrni a rendelkezésükre álló anyagból, amivel alaposan meg fogják kavarni az amúgy sem könnyen megjósolható erősorrendet.”

Érkezett: Boka-Magó Áron, Dékány Imre (Honvéd U20), Jordan Santiago (amerikai, Tiszaújváros), Horváth Nátán (Falco U20), Pilinszki Máté (Honvéd-Ludovika), Rátvay Balázs (NKA Pécs), Oroszi Bence (TF)

Maradt: Mester Márk, Dunai Zétény, Kucsora Csaba, Meleg Károly, Puskás Artúr – vezetőedző

Felkerült az utánpótlásból: Kocza Bendegúz, Német Ákos

Távozott: Homoki Donát (Vasas), Olasz Ádám (Cegléd), Czirbus József (MEAFC), Csík Richárd (Fót), Ivosev Tamás (szerb, ?), Rosics Uros (?), Kovács Vilmos (?)

Fotó: Ceglédi KE

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
csakugy Recent comment authors
csakugy
Olvasó

Sajnos egyre lentebb csúszik a csapat!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés