Bajnokság
Jászberényben folytatódott a körmendi menetelés
A JKSE végig szoros csatára késztette az alapszakasz-győztest, de a vasi együttes erős hajrájával nem tudott mit kezdeni.

JP Auto-Jászberényi KSE – Egis Körmend 84-92 (23-27, 21-19, 27-24, 13-22)
Felsőházi középszakasz, 2. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
V.: Tőzsér D., Söjtöry T., Fodor A. (Hartyáni Zs.)
JKSE: Pitts 30/15, Rakics 16/3, Brbaklics 16/9, Alekszandrov 10/9, Cseh Gy. 3. Csere: Czirbus 6, Kerpel-Fronius B. 3/3, Ruják B. -.
Körmend: Bradford 11/6, Németh Á. 5/3, Price 24/9, Hammonds 15, Delas 10. Csere: Thames 14, Csorvási 13, Lajsz -, Ferencz -.
Jászberényben vendégszerepelt a felsőház második fordulójában az alapszakasz-első Egis Körmend. A JKSE a Falco elleni nagy különbségű vereséggel kezdte a középszakaszt, míg a vasi együttes első mérkőzésére készült a szezon második szakaszában.
Mintegy három percig vezettek a hazaiak, amikor Bradford egy triplával fordított (5-6). Ezt követően a Körmend kissé elhúzott: Price gól jó plusz büntető-akciójával már 11-5-re is vezetett. Állandósult a hat pont körüli különbség, majd 13-21-nél riadót fújtak a hazaiak, s Czirbus kettesével már csak egy kosárnyi volt a vendég fór (21-23). Az utolsó másfél percben azonban közelebb már nem fért ellenfeléhez a házigazda: a Körmendé lett az első tíz perc 27-23-mal.
Szinte lemásolták a felek az első negyedet a második tíz percben: 27-29 után a Körmend ismét egy jó periódust tudhatott magáénak a játékrész közepén Price vezérletével, akinek triplája után már a tízpontos differenciáért rohamozhatott (28-36). Azonban a hajrá a hazaiaké lett: főként Pitts és Brbaklics szállította a pontokat, s végül 44-46-nál mehettek szünetre a felek.
A szoros csata folytatódott a második félidőben is: átvette a vezetést a Jászberény, és kissé meg is lépett, de erre a körmendieknek is volt válasza többek között a távolról is jól célzó Price révén. A negyed hajrájába érve aztán pillanatok alatt ledolgozta újabb hátrányát a Körmend: 69-64 után végül 71-70-ről indult az utolsó tíz perc.
A körmendiek lendülete a folytatásban is tartott: rögtön a negyedik negyed elején visszavették a vezetést (74-79). Három-három pont esett mindkét oldalon a folytatásban, így fordultak az utolsó öt percre a felek. Rakics is betalált, de egy igen hosszúra nyúlt körmendi támadás után – szép számmal szedték a támadólepattanót a vendégek – Price gondoskodott róla, hogy ne támadhasson az egyenlítésért a házigazda (80-84). Sőt, Delas is betalált, már hattal ment a Körmend, amire időkéréssel reagált a berényi kispad. Pitts triplája „flipperezett” a gyűrűben, de végül kijött, ami megpecsételte a JKSE sorsát: az utolsó másfél percet rutinosan hozta le a Körmend, és 84-92 arányban bizonyult jobbnak.
Kiemelt kép: hunbasket.hu

Az eredmény alakulása
https://ibb.co/WVgRPPj
Gratulálok a csapatnak hogy kissé tartalékosan ilyen szoros meccset játszott a ,,nagy” Körmend ellen. Teljes csapattal is kikaptunk volna ilyen játékvezetés mellett.Ez a három bíró vagy inkább nevezzük őket féregnek az évtized csalását mutatták be.És mielőtt jönnek a körmendi statisztikusok meg a nézze vissza felszólítások elmondanán: aki mindkét oldalra egyformán téved az hülye,de aki ilyen rosszindulatúan a hazai kiscsapat ellen fúj az egy söpredék csaló.Lehet hogy a Körmend ellen is ítéltek néhány téveset,de nem mindegy hogy a meccs melyik szakaszában.Én úgy láttam a helyszínen,hogy amikor 1-2 pontra felzárkóztunk,egyből szólt a síp és már jött is a személyi és a körmendi… Olvass tovább »
Debrecenből elmentem a találkozóra mert mindkét csapat nagyon szimpatikus de amit a bírók leműveltek az katasztrófa. Egyszer a Kormendnek, egyszer a Berénynek fújtak, csak hogy egyenlően toljanak ki mindkét csapattal. Ha mondjuk normálisabb magyar vagy nemzetközi bírókat küldött volna a bizottság akkor még élvezhető is lett volna a játékvezetés. Mindkét csapatnak gratula,nagyon küzdöttek.
DEAC
Szerk.: Nemzetközi bírok valszeg nen lesznek az Nb.1-be sajnos soha
Le a kalappal a Berény előtt, két alapemberük nélkül, óriási játékvezetői ellenszélben hajszál híján meglepetést okoztak. Ha nem dobnak extrán a vasiak, kikapnak. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha Pante vagy Coleman közül csak az egyikük játszik, vagy ha nem segítik ilyen csúnyán a rigók a bajnokesélyest. No de mindegy, a sport hosszú távon igazságos, fog még Körmend (és Szombathely) sírni.
Ha így könnyebb nektek a vereséget feldolgozni, akkor fogjátok a bírókra… Amúgy a kb. 18-19 %-os triplamutató nálunk nem extra, ebben a szezonban most dobtunk a legrosszabbul távolról, ha a szokásos mutatót hozzuk, már sokkal korábban eldőlt volna a meccs. Ha Pantelics játszott volna, akkor nagy valószínűséggel kikaptunk volna, a palánk alatt nem lettünk volna fölényben, a távoli dobások meg nem mentek. Amúgy a berényi játékosoknak is jár a gratuláció, amíg bírták szuflával, addig egy egál meccs volt, nagyot küzdöttek. Nem is értem Lazicsot, hogy miért nem nyúlt hozzájuk korábban, a sérülések előtt szinte semennyit nem játszottak…
A Körmend triplamutatója ezen a meccsen 6/17, és ez 35%.
Igen? Most meglepődtem. Sokkal gyengébbnek tűnt, rengeteg üres tripla maradt ki. El vagyunk idén kényeztetve, na… 🙂 A berényieknek milyen volt a triplamutatója? Őket olyan 50 %-os hatékonyságra saccoltam meccs után.
Bár a végén, amikor már jobban védtük a 3-as vonalat és nem volt annyi üres helyzetük, akkor már rontottak bőven a statisztikájukon.
Most látom, a csodás Mkosz rakott ki statot. Ami teljesen hibás, Fepu például 0/5-tel kezdett trojkából, de ha jól emlékszem, egész meccsen nem dobott hármast. Szóval mégsem dobtunk 35 %-kal…
Nehéz szülés volt, de jó egyéni teljesítmények mellet (némi képzavarral élve) ma is a Csapat volt a nyerő ember…és még két dolog: berényiek sírnak a bírók miatt…hááát?! Mondjuk /az szkáosz, mint tettestárs és a Berény pofázás helyett gondoskodhatnának közvetítésről, annak ellenére, hogy a felcsút a kosárlabdában nem érdekelt, mert ez így a Marsra készülődve mégis csak Etel-közi nívó/, amit a sarokból látni lehetett, jobb ha nem szólnak egy kuka szót sem, az egyetlen taktikájuk az volt, hisz nem lehetett más, mint hogy szétrépázzák a meccset, meg hajigálják a hármasokat. Olcsón megúszták! A statot is /persze módjával, mint mindig/ érdemes böngészni,… Olvass tovább »
Ha nem tetszik, honnan nézed a meccset nem kell jönni 🙂
A ti taktikátok mi volt?
Az extra büntetőzést meg köszönjétek a sporiknak 🙂
Látom sikerült megragadnod a lényeget. A sarokkal nem volt gond, azzal viszont igen, hogy akik otthon maradtak, azok egy mobiltelefonos közvetítésen keresztül voltak kénytelenek követni egy kiemelt sportág felsőházi bajnoki mérkőzését. 2019-ben! A falusi csok, meg a fűtött focipályák idején 😉
Asszemét bírók. Kihagytak 7 berényi büntetőt, meg Rakicnak 3 Pittsnek 7 3mast.mi lenne, ha nem akarna bajnok lenni? Légyszart se ér a csávó.
Az a légyszart se ért csávó volt a meccs legjobbja ember. Még úgyis, hogy 7 hármast kihagyott.
Na ezzel a csapatot kritizálod. bolhafing az egész.
Csak a büntető! 🙂
Lényeg, hogy te és a 4 négerrel felálló csapatod a jo! 😉
Egy szerény 30/15-t azért betett ma is a közösbe, Zollner nem győzte dicsérni meccs után, hátha…😉Price és ő kimagaslottak a mezőnyből. Kár, hogy nem kettejük párharca döntötte el a meccset, hanem valami egész más…
40 perc alatt 30 pont, kihagyott 7 hármas valljuk be, csak parasztvakítás. Extra teljesítmény ott kezdődik, hogy a perc/pont megegyezik. Ezzel meg is nyertétek volna a meccset. Az extrától ez nagyon messze állt..
Nekünk ez a “parasztvakítás” teljesen megfelelő!
Mielőtt teljesen beleélnéd magad abba hogy a mai meccset elcsalták a bírók, ajánlom nézd vissza higgadtan a meccset, fenn van a közvetítés a hivatalos face oldalunkon.
Én nagyjából megtettem, mivel én is sokat háborogtam meccs közben az ítéleteken, de főleg az ide-oda elkövetett bírói hibákon.
Én hajlandó vagyok elfogadni, hogy voltak olyan ítéletek amik titeket sújtottak, de volt nem egy és nem kettő, amik minket.
Én nem akarlak meggyőzni semmiről, nem fogom egyenként ezeket felsorolni.
Ha visszanézted és utána is fenntartod hogy CSAK ellenetek fújtak és amiatt kaptatok ki hogy ezt elfújták, akkor rendben és ezzel ennyi.
Szerencsére a kosárlabda nem párharcról szól elsősorban, hanem a hatékony csapatjátékról. Nem olvastad el Rouge elemzését a meccs beharangozójában?? Egészen jól levezette az esélyeket: Itt van: “Hát, a Berénynek azért ez nehéz lesz. A Körmend a legutóbbi mérkőzésein 80 pont felett dobott, legutóbb Pakson 86-ot sikerült úgy, hogy elvesztették a lepattanócsatát (nem sokkal),ugyanakkor nagyon jó százalékkal dobtak (57%), így simán behúzták a meccset. Most, hogy Pantelics (és vele együtt 8,4 lepattanó) hiányzik a Berényből, a lepattanócsatát nyerni fogják, és egy rosszabb dobószázalék esetén is meglesz az a 86 pont. Tehát én a Körmendet most is 86 pontra teszem. A Berénynek,… Olvass tovább »
Szerintem pedig az nem volt véletlen, hogy együtt szidta egyszerre a 2 tábor a 3 lükét…
Nehezen, ahogy várható volt, de meglett, szép volt fiúk! Ha megvédjük a hazai pályát, legrosszabb esetben is a második helyről kezdjük a rájátszást, ehhez kellene még egy idegenbeli és akkor az első hely is meglehet. A jövő hét kemény lesz, a legfontosabb, hogy ne sérüljön meg senki!
Megnéztem a meccs utáni nyilatkozatokat, Lazics diplomatikusan, de nagyon hevesen csak annyit mondott a végén a bírókról, hogy mindaz ami az előző fordulóban Szombathelyen és itt is történt nem tetszik neki. Így kell elriasztani a magyar kosárlabdától a légiósokat és az edzőket, gratulálok ! Régóta mondjuk de egyre hatványozottabban igaz: a bírói kar messze a leggyengébb láncszem.
Sajnos azt kell mondjam páran el vagytok tévedve (Berényiek). Szokjatok hozzá, hogy a rangadókon így fújnak..
Néztem végig a meccset , ez a 3 barom egyszerűen nem való bírónak. Fújtak össze-vissza hol a Körmendnek, hol a Berénynek szarul. Én kivülállóként néztem, de igen a végén a nemtudom hány büntető a Körmendnek, meg amikor Lazic orditott az asztalnál, mert ez a 3 barom nem tudta hol van.
Kb ugyan annyit fújtak a Körmend ellen is mint a Berény ellen, semmi csalás nemvolt, egyszerűen nem alkalmasak ezek a barmok játékvezetésre. Külföldi bírókat a play-off ra
Gratula a Körmendnek, nagyon jó csapatuk van ! Respect a szurkolóiknak, végig kultúráltan tolták. És hatalmas elismerés a csapatunknak, két meghatározó hiányzóval (köszi Papp és Tóth N.) is küzdelemre késztették a komplett csapattal felálló ellenfelet. Végig harcoltak, Pitts, Rakics nagyon nyomta, Brbaklics is ponterősen jászott, Nemanján látszik, hogy még nincs teljesen formában, Cseh, Kerpi és Czirbus is mindent megtett. Lehet, hogy a Körmend annyit adott ki magából amennyi a győzelemhez kellett, de a bírók végig besegítettek. Felháborító volt a “ténykedésük”, a végén már az ellenfél is csak nevetett az ítéleteiken, és az amerikaiak még meccs után is ezen röhögtek.Szégyen !!!… Olvass tovább »
Ez már tényleg szavakba nem ölthető!!! Mintha az összes bíró összefogott volna a Jászberény ellen. Elképesztő! Miért nem tudtok örülni egy kicsit is, hogy egy ilyen kis csapat ekkora eredmènyeket ér el??? Mi nem hazai pályát kérünk, bár mindenhol az van, de legalább tisztességes játékvezetést! Matthias Zollner-nek elég a videózást mutatni, és szaladnak a játékvezetők, Jászberény üvöltözéssel éri el maximum ugyanezt??? Egyszerűen nem hiszem el, és komolyan elképedve látom, milyen dilettantizmus, ami a játékvezetést minden meccsen jellemzi!!! Komolyan az összes légiós, aki komolyabb helyen szerepelt neveti az egészet! Ez egészen elképesztő, szégyen! Hogy lehet ezt engedni??? Miért ez a nagy… Olvass tovább »
Gratula MTE! Sokkal rosszabbra számítottam,így is erőn felül teljesítettük. Így 3 legiossal elfogadható eredmény tekintve,hogy a 4. negyedig jók voltunk,végére elfaradtunk na meg a sporiknak is sikerült idegent varázsolni a Bercsényi útra. Undorító volt Tőzsér és Söjtöry ténykedése. Gyuri és Jozsi egész jól tolták. Hihetetlen,hogy Hentes Norbi után Csorvi is élete színészi teljesítményét tolta ellenünk amiből remek támadó faultot hozott ki az a féreg Tőzsér. Na se baj,nem lesz itt gond. Hajrá Berény!
Igen, persze, főleg azt játszotta el nagyon jól, mikor megbotlott, háttal ráesett a Berény valamelyik játékosára, aztán sportszerűtlent fújtak rá. Nagyon szar volt a vezetés, de ne gondold, hogy egyoldalúan, harmadik negyedben én is fogtam a fejem néhány egyik oldalon befújt, másik oldalon elmaradt ítélet után.
Gratulálok amúgy a Berénynek, komoly motivációval léptek ma pályára!
Igen,ennél az esetnél igazad van, tényleg nem ért sportszerűtlen, mert véletlenül esett rá. Ugyanakkor a meccs egészét tekintve sokkal több igazságtalan fújás hátráltatta a Berényt!:(
Először is gratulálok a Körmendnek! Szimpatikus csapat, sok sikert nekik a továbbiakban! Mindazonáltal, aki látta ezt a meccset, az tudja, hogy a 3 rigó nélkül ma bizony a Jászberény győzött volna. Jelzők nincsenek a sporik ténykedésére. Ilyenkor mindig felmerül az emberben, hogy egyszerűen tényleg ennyire rosszak, vagy szándékosan fújnak ennyire sz*rul?…. Nem is tudom melyik a rosszabb…. Sikerült Pantelic teljesen nevetséges kiállítását megfejelni a mai teljesítményükkel…. Az eredmény ellenére gratulálok a fiúknak, nagyot küzdöttek! Mindenképpen biztató jel, hogy két meghatározó játékosunk nélkül is csak a rigók segítségével tudott ma nyerni nálunk az egyik bajnokesélyes! Coleman hamarosan visszatér, teljes kerettel pedig… Olvass tovább »
Ez már nem maradhat következmények nélkül!!! Soha, hangsúlyozom, SOHA ilyen csalást nem láttam még a jászberényi pályán! Mindenki láthatta mi történt, teljesen nyilvánvaló csalás volt az első perctől a legutolsóig! Egészen elképesztő, hogy ilyen megtörténhet, hányingertkeltően gusztustalan fújás volt, szégyellheti magát mindenki, aki ebben részt vett! Ezt a hármast soha többé ne merészelje Jászberénybe küldeni a Játékvezetői Bizottság! Hogy fekszenek le ezután aludni? Van lelkiismerete az ilyen embereknek(?) ? Respect Nikolának, hihetetlen hogy bírta ki, hogy ne verje agyon meccs közben ezt a 3 csalót. Megszámlálhatatlanul sok, teljesen tudatosan rossz fújás volt, kivétel nélkül mind minket sújtott! Kinek szúrjuk a… Olvass tovább »
Te teljesen megbuggyantál a meccs izgalmaitól, meg talán az is megzavart, hogy soha ilyen magasságokban nem járt az amúgy szimpatikus csapatod, és túlizgultad. Nem volt itt semmiféle csalás. Én is fel tudnék sorolni 10 esetet, amikor erősen véleményes volt az ítélet, csak fordítva. Majd hozzászoksz a rangadókhoz. Még idén.
Nem vitatkozom, mindenki látta mi történt! Ha eljöttél Berénybe tisztellek, de borzasztóan elfogultan nézted a meccset! Ha nem voltál itt, akkor meg bízd ide 😀nektek sok sikert, szimpi csapat a Körmend a szurkolóival együtt!
Minden csapat szurkolói elfogultan nézik a meccset. 🙂
Amúgy az bosszantó, hogy miért nincs Jászberényből (vagy Pécsről)rendes HD-s közvetítés a felsőház meccseiről.
Például visszanézve a meccset, higgadtabban meg lehetne ítélni a bírók tevékenységét is.
Azért ekkora túlzásokba ne essünk….
Voltak érdekes ítéletek mind2 fél részére! Egy biztos a bírók ismét nem voltak a helyzet magaslatán.
Például, az hogy eshet meg hogy Pantelic, akit előző meccsen állítottak ki, bemegy a pályára reklamálni..
Soroljam még?
Szabolcs! Ha azt hiszed,hogy lesz következmény,akkor tévedsz.Sajnos sok keserű pirulát kell ahhoz lenyelni,hogy a Jászberényt egyenrangú csapatként kezeljék.Nem láttam a meccseteket,de eltudom képzelni mi lehetett.
Asszem a csapatotokhoz tartozó ember jött oda hozzánk a meccs végén, ő mondta, hogy “mindkét oldalra rengeteget tévedtek a bírók, egyszerűen alkalmatlanok a fújásra.” Sokat tévedtek mindkét oldalra, de pl. a 2. és 3. negyedben az első 6-6 percben 1-1 faultot fújt a hazaikra, nem hinném, hogy ennyire tisztán védekeztetek volna…
Nektek is sok sikert! Becsüljétek meg a csapatotokat amíg egyben van… Üde színfolt vagytok a bajnokságban. Remek a hangulat nálatok is. Gyertek minél többen majd Körmendre, élvezzétek ki a felsőházat!
Anyukám szerint Pista most nagyon elhiszi, hogy ők lesznek a bajnokok, és a slepje is ezt erősíti benne. Nagyon kacagok, ahogy anyukám parodizálja a legyeskedőket…
“Igen Pistám! Igen Polgármester Úr! Bajnokok leszünk, igen, azok leszünk…”
És anya így próbálja utánozni, ahogy nyalnak neki. Nagyon kacagunk… 🙂
Anyád meg te fentvagytok a vidéki lányokon mert felkeresnélek és jól szájbabasználak bennetek
Azért vannak fent, mert felkeresnéd őket?! Értem, hogy idegesít téged is Emő, értem, hogy szeretnél visszavágni neki, de ehhez minimális intellektus azért szükségeltetik… Már ha érted, hogy mire gondolok.
Hát persze,hogy idegesítt ez a sok fotelhuszár
Annyit megigerhetnel legyszives ha tényleg esetleg bajnok lesz a Körmend többet nem irsz
Na te kis gyáva pöcs, előkerültél? Nem fordultál még fel taxizás közben?
Gratulalok Fiúúk!! :))
Dénes inkább maradtál volna a muzikális vonalon…ez ma NB2-es szint volt tőletek.
Szép volt fiúk!
Tűzzel-vassal tovább a negyedik *-ért!!!!!
Grat mindkét csapatnak. Berénynek azt hiszem ilyen tartalékosan ez a max. Körmendnek meg csak a Win volt fontos. Sajnos azt érzem középszakaszban a felsőház még jobban “ritkul” ahelyett hogy összerázódna.
Papp Péternek mehet az ajándékcsomag, mert Szombathelyen elintézte a Pantát…
Gratulálok a Jászberénynek nagyot küzdött, győzelmet érdemelt volna.
Berényi szurkolókat kérdem, hogy a falusiak rendesen viselkedtek? Klotyóba hugyoztak, vagy ahol érték?
A szádba vizeltek, te kis ostoba. Azért kerültél elő ilyen későn, mert repetát kértél!
Miért nem a többi méhecskével ünnepelsz Pécsen??? Ja, hogy téged a falco csak addig érdekel, míg a Körmendet fikázhatod!
Irigy sárga majom!!!
És zúg a tábor : K.rva gyenge! K.rva gyenge! 😉
Lassan előhozakodhatnál már valami új szöveggel, mert ezen már te sem nevetsz a szíved mélyén.
Mit ettél, hogy ennyit böfögsz csurikám?
Még mindig sárga vagy az irigységtől. Nem emlékszel mi volt a múltkor a Szarénában?
Kedves másságot kedvelő faék barátom. Csak egy pillanatra ugrottam be….tudod család,- gyerekek…stb. Ja bocs! Elfelejtettem nemi identitásod…neked ilyen nem lehet. Azért csodás estét kívánok!
…és még csak annyit, hogy a filkós meccshez még nincs körmendi hozzászólás. Tudod miért? Mert leszarjuk!!!
Naggyon leszarjuk….
Te kisgyerek anyád kicserélte már a pelusod
Jó sok suska lehetett abban a borítékban 😉
Szép volt fiúk,nagyot küzdöttetek! 💙
Czirbus kicsit tévedett! 🙂
Így van, valószínűleg 2-nél több ponttal nyert volna a Berény tisztességes játékvezetés mellett:)))
Elfogult vagy, de ez természetes! Jó csapatot raktatok össze az idén, az tény! Sok sikert!
Köszönjük, sok sikert nektek is!
Sárga párni már majdnem 1perce fent van a cikk, hol vagy? 😮