Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Japánban a magyar válogatott – Helyzetjelentés

A cél az, hogy az őszi világbajnoki selejtezőkre szilárduljon meg a csapat játéka.



:

:

A Hunbasket beszámolója:

Bár várható volt, hogy a helyiek érdeklődése a torna többi csapata iránt meglehetősen mérsékelt lesz, azért mégis furcsa volt látni, hogy egyetlen néző sem volt az Okinawa Arénában a magyar-finn összecsapáson. Alighanem hasonlóan nézőmentes lesz a belga-magyar is, igaz, mivel előtte lesz a finn-japán mérkőzés, talán akad olyan ember, aki vár még egy kicsit a vacsorával.

A szervezők egyébként a szigorúság ellenére tényleg mindent megtesznek, hogy a csapatok kedvében járjanak. A magyarokat elvitték például egy jó két és félórás városnézésre, igaz, szigorúan csak a busz ablakán keresztül lehetett szétnézni. Okinawa tartományi székhelye, Naha nem feltétlenül szép város, de ennek oka is van. Az errefelé bizonyos időszakokban gyakoribb tájfunok miatt erős, masszív épületeket emeltek, sokszor betonból, ami nem feltétlenül fotogén városképet eredményezett. Ellenben rendben, tisztán tartják a várost és az utcákat is, így összességében egy kellemes japán kikötőváros és turistaparadicsom képe rajzolódott elénk. A sziget nem csupán turistacsalogató tengeröbleiről ismert, hanem a sok amerikai katonai támaszpontról. A hetvenes évek közepéig Okinawa amerikai közigazgatás alatt állt, s bár most már a japánok a „házigazdák”, azért állásaikat őrzik most már szövetséges amerikai erők.

Japánban továbbra sem enyhül a szigor koronavírus-ügyben, sőt, ha lehet mondani, még óvatosabbak a hatóságok. Bizony szó sincs itt olimpiai lázról, de még csak hőemelkedésről sem. A japánok egy jelentős része veszélyforrásként tekint a világ legnagyobb sporteseményére.

Okinawa szigetén, mely a japán turizmus kiemelt célpontja, ez abban érződik leginkább, hogy a máskor zsúfolt tengerparti sétányok, szórakozóhelyek jobbára kihaltak. Kivételt képezett ez alól a szombat este, amikor egy tűzijáték miatt nagyon sokan tódultak a Kelet-Kínai tenger partjára. Ezt a látványosságot a magyar férfi kosárlabda válogatott szállodai szobájának ablakából tekinthette meg csupán. Persze a csapatot alighanem jobban érdekelte a vasárnapi Belgium elleni mérkőzés.

A cél az, hogy az őszi világbajnoki selejtezőkre szilárduljon meg a válogatott játéka – ezt többször is elmondta Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány. A magyarok szakmai vezetője mindig is a felkészülés részének tekintette ezeket az összecsapásokat, most sincs ez másként. Ráadásul valós képet ezek a meccsek amúgy sem mutatnak, hiszen teljesen eltérő felkészültségi szinttel érkeztek a csapatok, ezt elsősorban fizikális téren lehet észrevenni. Ellenben a hasznos tapasztalatok nagyon fontosak, amiket le is von, és a vb-selejtezőkig el is raktároz Ivkovics mester és szakmai csapatata.

Fotó: hunbasket.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
RózsabimbóDallasMásikVégétFújdMeg Recent comment authors
Dallas
Olvasó

Massziv de nem szép ?… mi az összefüggés..? szerencsére a 8 ker nem massziv de tényleg ronda…. és nem a turizmus netovábbja…. Sajnos csak a neten utaztan el az elöbb Nahába,hát nemtom,nem tünt az olyan rossznak… persze a vasút se olyan csodás mint a MÁV ,ráadásul ezek a “hüjék” nem késnek ,szegény ember kénytelen időbe indulni.. oborzalom 🙂 bezzeg Szolnokon az 1. vágányon a kispiros,na az igen xD csak azért írta amit írtam mert már megint MINDENT IS jobban csinálunk mint mindenki ,ki is küldök egy Nemzeti konzultációt : 1. válasz (nyomjon like.ot): Ön szerint mindent is jobban csinálunk 2.… Olvass tovább »

Rózsabimbó
Olvasó

Pártfeladat teljesítve, vagy lesz még valami?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Sőt, az a cél, hogy lehetőleg jól kikapjunk minden meccsen, ugyebár.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés