Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Jakab Máté: minden fordulóban van egy meglepetés

A Szolnok U23-as csapatának edzője tengerentúli szakmai túrán vesz részt, NBA, G-League és egyetemi meccsnézések mellett komoly szakemberekkel is találkozik.



:

:

Húsz mérkőzés után kilenc győzelem és tizenegy vereség mellett a 9. helyet foglalja el a Szolnoki Olajbányász U23-as csapata a férfi NB I/B Zöld-csoportjában. A gárda vezetőedzője, Jakab Máté szerint nagyon kaotikus a bajnokság, minden fordulóban van egy meglepetés. A trénert épp a tengerentúlon sikerült elérnünk, ugyanis szakmai túrán vesz részt, NBA, G-League és egyetemi meccsnézések szerepelnek a programjában, valamint komoly szakemberekkel is lesz találkozója.

Most az U23-as csapatnál is van egy kis szünet. Húsz meccs elteltével a kilencedik helyen állnak. Hogyan értékeli eddig a szezont, illetve most, hogy már ki lehetett ismerni a mezőnyt, mik lehetnek az idei célok?

– Célunk, hogy fiatal játékosaink fejlődjenek egy olyan ligában, ahol komoly kihívásokkal is találkozhatnak. A legutolsó, Kecskemét elleni mérkőzésen tudtunk először az szezon során teljes kerettel játszani, és azt gondolom, magabiztos győzelmet arattunk. Sajnos az együtt edzésre nincs lehetőség, hiszen a felnőtt csapat élvezi a prioritást. A bajnokság nagyon kaotikus, minden fordulóban van egy meglepetés, senki sem mehet biztosra.

Egy ilyen fiatal csapatnál, mint az önöké, mire kell odafigyelni? Miben más a “szinte felnőttekkel” való munka, mint a profi kosárlabdázókkal?

– Csak a saját játékunkkal foglalkozunk, szeretnénk minden meccsen kicsit előrébb lépni, illetve tanulni a hibáinkból. Az itteni munka teljen más jellegű, sokat foglalkozunk egyéni képzéssel, erőnléti fejlesztésekkel. A srácok nem “főállasú” kosárlabdázók, tolerálni kell a pályán kívüli tevékenységeket, elfoglaltságokat.

Kik azok, akik a már a felnőtt csapathoz került fiatalokat követhetik?

– A válogatott szünet alatt az NB I/B-s csapatból Arnóth Zoltán és Gilszki Erik is a felnőttekkel fog tréningezni, amire büszkék vagyunk, hiszen ezért dolgoznak a fiúk nap, mint nap.

Az ön játékosai már elég közel vannak a tűzhöz, mi kell ahhoz, hogy valaki profi kosárlabdázó legyen?

– Munkába és önmagunkba vetett hit, szorgalom, alázat és szerencse.

Fotó: olajofficial.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Vilis79 Recent comment authors
Vilis79
Olvasó

Helyesírási hibákra figyeljetek már oda!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés