Jakab Máté: Az önfejlesztés a legjobb befektetés

Külföldön dolgozó edzőkkel foglalkozó sorozatunkban Kovács Adrián és Faragó Péter után ezúttal Jakab Mátéval beszélgettünk, aki 34 éves korára rendkívül színes életutat és óriási szakmai tapasztalatot tudhat maga mögött. A nyíregyházi születésű szakember pályája a Vasasnál indult, korán helyet kapott a nemzetközi kupaszereplő győri női felnőttcsapat stábjában, a MAFC-nál pedig hat mérkőzés erejéig az utóbbi évtizedek legfiatalabb vezetőedzője volt a férfi élvonalban, aztán Szolnokon egy bajnoki cím és két Magyar Kupa-siker részese volt. 2021-ben külföldre szerződött, két évig dolgozott a német első osztályú Brose Bamberg másodedzőjeként, majd a New Zealand Breakers-nél, az ausztrál központú NBL-ben is kipróbálta magát. Az elmúlt két alkalommal meghívást kapott az NBA nyári ligájába a Sacramento Kings-től, ahol együtt dolgozhatott Doug Christie-vel. Immár második alkalommal vesz részt az Unrivaled elnevezésű amerikai női elitligában, a Lunar Owls segédedzője, emellett a 2028-as olimpiai részvételért küzdő női 3×3-as válogatottat irányítja vezetőedzőként.

– Hogy néz ki egy átlagos napod mostanában, az Unrivaled-szezon alatt?

– Ez egy páratlan lehetőség, amit az Urivaled második szezonjában is megkaptam. Tavaly is részese lehettem, de akkor a magyar női válogatott miatt hazajöttem idő előtt, most szerencsére végig tudok szerepelni a ligában. Én vagyok az egyetlen európai edző, körülöttem mindenki amerikai, ezért is érzem egy nagyon kivételes pozícióban magamat. A világ legjobb női játékosaival dolgozhatok együtt, őket látni a napi munkában egy kiváló lehetőség.

A mérkőzések alapvetően Miamiban zajlanak, azonban idén a liga egy kihelyezett fordulót is szervezett Philadelphiában. Ez az esemény történelmi jelentőségű volt: minden idők legtöbb nézője által látogatott női kosárlabda-mérkőzése valósult meg, 21.490 szurkoló volt kíváncsi a női kosárlabda világsztárjaira. A hab a tortán, hogy a Lunar Owls nyert.

Alapvetően napi egyet edzünk, ez általában délelőttre esik, legkésőbb 8 órára ott szoktam lenni az edzőközpontban, sokat foglalkozom a háttéranyagok összerakásával, amiket az edzés előtt prezentálunk a csapatnak. Próbálunk egy foglalkozásba belesűríteni mindent: erőnléti rész, videózás, aztán egyéni képzés – ez egy kicsit hangsúlyosabb itt, hiszen a liga elsősorban a játékosok egyéni képességeinek fejlesztésére jött létre -, majd a csapattaktikai résszel zárunk. Az edzői stábbal általában összeülünk, megbeszéljük az edzést, ezt néha kötött, néha kötetlen formában, akár egy ebéd keretében tesszük meg. A délutáni órákban általában én is szoktam egy kicsit edzeni, hiszen a mentális és a fizikai állapot fenntartása nagyon fontos, majd utána újra nekiülök a háttérmunkának, az ellenfél feltérképezésének. Nagyjából úgy néz ki a napom, mintha bármelyik másik klubnál dolgoznék.

– Milyen feladatok várnak 2026-ban a női 3×3-as válogatottra?

– 2025 decemberében elindult a pontgyűjtés, ami 24 hónapon át tart. A következő két évben az a feladatunk, hogy minél magasabbra rangsoroljuk Magyarországot, megteremtve ezzel az esélyt magunknak arra, hogy minél több kvalifikációs lehetőségünk legyen. Nagyon örülök, hogy a 2028-as olimpiára nyolcról 12-re bővült a résztvevő csapatok száma, azt gondolom, hogy ezzel a magyar válogatott kijutási esélye is egyértelműen nőtt, de azért nem lesz sétagalopp. Láthatjuk, hogy az egyes országok nagyon komolyan veszik a szakágat, különösen azok, akiknek 5-5-ben kevesebb esélyük van, ők egyértelműen erre az egy lapra tesznek fel mindent. Nagyon kemény menet lesz, de már idén nyáron el kell kezdeni a kialakított stratégia végrehajtását.

– Magyarországon nem szokványos, hogy egy edző többször is vált a férfi és a női vonal közt, te párhuzamosan is dolgoztál a női válogatottaknál, illetve az NBA nyári ligájában.

– Női klubcsapat munkájában utoljára 2015-ben vállaltam szerepet, a válogatott mindig más helyet foglal el a polcon, Magyarországot képviselni mindig megtisztelő. Azt gondolom, hogy kicsit túlságosan mesterséges vonalat húzunk a két szakág közé, pedig a nap végén mindkettő kosárlabda. Természetesen megvannak a férfi és a női vonalra jellemző sajátosságok, de nem szabadna ennyire elhatárolni egymástól a kettőt. Magyarországon régóta nagy hagyományokkal rendelkezik a női szakág, a jelenlegi kiírásban is szerepelt két csapatunk az Euroligában, a férfiaknál ettől egyelőre távol állunk.

– 2017-ben 25 évesen lettél vezetőedző az A csoportban a MAFC-nál, az azóta eltelt kilenc évben a ’22/23-as szezonban az újonc Honvédot irányító Baksa Szabolcs volt az egyetlen nálad fiatalabb szakember, akire ilyen feladatot bíztak a férfi élvonalban, illetve Szollár Gergő meccselt kétszer beugróként Nyíregyházán. Milyen szerepet játszott a pályafutásodban ez az állomás? Szerinted mi lehet az oka annak, hogy nem sok magyar edző kapja meg az esélyt ebben a korban?

– A szezon egy bizonyos szakaszában vettem át a csapat irányítását, nem volt ez egy hosszú etap. Érdekes időszaka volt az életemnek, amiből rengeteget tanultam. Utólag visszatekintve úgy gondolom, hogyha nincs ez a MAFC-os lehetőség, ahol a saját bőrömön tapasztalhattam meg a kihívásokat, akkor utána biztosan nem kerülök el egyből Szolnokra, a magyar bajnokság egyik zászlóshajójához.

Minden edzőnek bizalomra van szüksége a klub részéről, különösen a fiataloknak. A jelenséget általánosan vizsgálva azt érzem, hogy a magyar edzők kinevezése sokszor a “ha nincs ló, jó a szamár is” kategória, sokkal szerényebb lehetőségeket kapnak például a légiósválasztás tekintetében. Azt gondolom, hogy ennek nem így kellene lennie. Sajnálatos, de be kell látni, hogy a magyar edzők nemzetközi versenyképessége szinte a nullával egyenlő.

Ha valakiben megbízunk vezetőedzőként, szerintem ki kell állni mellette, építeni kell. Nem szégyen, hogyha a stábban van mellette akár egy rutinosabb edző – nem csorbítja a szakember hitelességét, sőt! Külföldön, különösen az NBA-ben nagyon megszokott, hogy a stábokban különböző értékek, különböző specialisták szerepelnek, a vezetőedzők bátran felvállalják, ha valami nem az erősségük és ezeket a területeket a megfelelő szakemberekkel igyekeznek kompenzálni. Ez a szemlélet nemcsak tehermentesít, hanem lehetővé teszi, hogy a rendszer összességében sokkal hatékonyabban működjön.

– A német nem tartozik a legnagyobb hagyományokkal bíró kosárlabda-kultúrák közé, ennek ellenére Schröderék a regnáló világ- és Európa-bajnokok. Mit tapasztaltál a bambergi évek során, mi lehet a kulcsa ezeknek a sikereknek?

– Valóban nem egy tradicionális kosárnemzetről beszélünk, 1993-hoz köthető a német kosárlabda első nagy sikere, a felfelé ívelés kezdete: a döntőben az oroszokat legyőzve megnyerték a hazai rendezésű Európa-bajnokságot Szvetiszlav Pesics irányításával, aki jelenleg, 76 évesen a Bayern München vezetőedzője, a legidősebb Euroligában dolgozó szakvezető. Ehhez köthető a sportág kibontakozása. A német kosárlabda és a bajnokság egyértelműen víziókkal rendelkezik, világosan megfogalmazott céllal, hosszú távra lefektetett szabályokkal. Nekem különösen tetszett az a tendencia, hogy ez egy nagyon multikulturális kosárlabda-közeg, talán a legbefogadóbb Európában. Össze sem tudom számolni, hányféle különböző nemzetiséggel találkoztam a munkám során, hiszen volt amerikai, olasz, finn, szerb, szlovén, görög és német vezetőedző is – és biztos kihagytam valakit a felsorolásból. Egyértelműen erőssége a bajnokságnak, hogy nem zárja be a kaput senki előtt. Más országokban, például a spanyoloknál, olaszoknál, törököknél gyakran látható, hogy nagyon zárt az ott dolgozó edzők köre, a németek viszont kifejezetten nyitottak mindenféle külföldről érkező behatásra, ezáltal szerintem a bajnokság is roppant változatos, dinamikus, élvezetes és látványos, továbbá az új impulzusok miatt modern, leköveti a nemzetközi trendeket.

– A merítési lehetőségek tekintetében közelebb áll hozzánk Finnország, ahol a Sportintézet szervezésében más magyar szakemberekkel együtt tanulmányúton vettél részt októberben. Minek lehet köszönhető, hogy az utóbbi években olyan egyéniségeket termelt ki a finn kosárlabda, mint a Utah Jazz sztárja, Lauri Markkanen, a Memphis Grizzlies vezetőedzője, Tuomas Iisalo (akivel egyébként korábban Bonnban és Párizsban is dolgozott együtt Kovács Adrián) vagy az Eb-n nagy hírnévre szert tett 18 esztendős tehetség, a Partizan Belgrádnál pallérozódó Miika Muurinen?

– Ami a németeknek Szvetiszlav Pesics, az a finn kosárlabdában Henrik Dettmann, egyértelműen ő fektette le az alapokat. Ő is Németországban, a Mitteldeutscher Basketball Clubnál edzősködött és FIBA EuroCup Challenge-et nyert 2004-ben, a német válogatott szövetségi kapitánya is volt, hazatérve pedig modernizálta az egész sportágat: az utánpótlást, az edzőképzést, az akadémiai alapokat. Utunk során volt szerencsénk személyesen beszélgetni vele, nagyon határozottan és stabilan képviselte az egyes irányelveket – nem csoda, hogy a nemzetközi tapasztalatai miatt a teljes finn kosárlabda beállt mögé. Azt gondolom, hogy ez egy jó példa, hiszen így lehet reformokat végrehajtani: ha van egy karizmatikus vezető, aki ráadásul tudja is, miről beszél, mögé kell felsorakozni, illetve felsorakoztatni a közeget.

Henrik Dettmann azzal kezdte az átalakítást, hogy megpróbálta azonosítani, mi az, amiben a finn emberek erősek. Arra jutottak, hogy ez a terület a csapatmunka, az együttműködés, és erre alapozva próbálta megformálni a finn kosárlabda-stílust is. Rengeteget beszélgettünk róla a programban részt vevő többi edzővel, hogy milyenek általánosságban a magyarok, mik lehetnek a mi kollektív erősségeink, amire később akár sportfilozófiát lehet építeni.

– Mit üzennél a fiatal magyar edzőknek?

– Nagyon fontos, hogy képezzék magunkat minden nap. Menjenek minél többet külföldre tanulni, ne a hazai, hanem nemzetközi sztenderdekhez mérjék magukat. Ezek azok a szempontok, amiket 25 éves korom óta folyamatosan igyekeztem magammal szemben elvárásként felállítani. A diploma nem az első dolog, amit külföldön néznek, de a saját magunkkal
szemben felállított igényesség miatt elengedhetetlen. Alapelvem, hogy próbáljuk meg azokra a területekre összpontosítani, amiket mi tudunk irányítani, mert rengeteg olyan dolog van egy edző életében, ami a kontrollján kívül esik. Tekintsünk ki, legyen nyitott szemléletünk. A legjobb befektetés az önmagunk fejlesztésére fordított idő, energia, pénz – ez „fizeti” a legjobb kamatot. Azt gondolom, hogy a pályafutásunk elején mindig a fejlődési lehetőséget kell mérlegelni, nem azt, hogy melyik munkának mennyi a díjazása.

Ezeket a dolgokat a saját karrierem során tapasztaltam meg. A magyar szakembereknek ezt az utat többnyire önerőből kell kitaposniuk; külföldön ritkán adódnak maguktól a lehetőségek, az ajtókat jellemzően nekünk kell kinyitnunk. Sőt számunkra aligha van tálcán kínálva a kulcs; sokszor pedig nem is ajtó vár ránk, hanem nekünk kell megalkotnunk azt, hogy beléphessünk. Ezért is tölt el mérhetetlen büszkeséggel, hogy júliusban az NBA Nyári Ligában a férfi világelittel dolgozhattam együtt, míg most az Unrivaled ligában a női kosárlabda krémjét edzem nap mint nap. Mindez azonban nemhogy elkényelmesít, hanem éppen ellenkezőleg: még nagyobb alázatra, fókuszra és keményebb munkára ösztönöz.

– Milyen nagy céljaid vannak jelenleg a kosárlabdában?

A célom az, hogy a magyar válogatottal Los Angelesben ne csupán résztvevői legyünk az olimpiai tornának, hanem jelentős, akár dobogós eredményért küzdjünk. Hiszek abban, hogy a magasra helyezett szakmai elvárások adnak valódi irányt a munkának, és segítenek abban, hogy folyamatosan fejlődjünk.

Úgy gondolom, a 3×3-as projekt nemcsak a stáb, játékosok, MKOSZ hármasság számára fontos, hanem az egész hazai kosárlabdának jelentős lendületet adhatna, különösen akkor, ha Magyarország ismét ott lehetne az olimpiai színtéren.

Emellett személyes szakmai célom az, hogy továbbra is a nemzetközi kosárlabdaelitben dolgozhassak vagy határozzam meg önmagam. A fejlődés, önképzés számomra mindennapos. Továbbá fontosnak tartom, hogy ezt a tapasztalatot a magyar kosárlabda javára tudjam fordítani.

Fotók: Jakab Máté, hunbasket.hu