Bajnokság
„A Falco légiósai maradnak, de rossz a helyzet”
Váradi Benedekék próbálnak formában maradni.

:
:
Úgy tűnik, hogy a koronavírus, reméljük csak ideiglenesen, de legyőzte a sportot. A kosárbajnokság szombati mérkőzései is elmaradtak, végső döntés kedden születik a folytatásról.
Igyekszünk magunkat formában tartani, keddig minden délelőtt 1-1 órás mozgást tervezett be vezetőedzőnk. Edzeni tudunk, légiósaink maradnak, de nagyon rossz szituáció a jelenlegi. A szövetség keddi döntését várjuk. Úgy gondolom, hogy ez a helyzet rossz mindenkinek, a zárt kapus meccsek csupán vészmegoldások voltak. Azt javasoltuk a csapatkapitányokkal, hogy néhány hét múlva legyen újraértékelve az aktuális helyzet és ha megoldható akkor folytassuk a bajnokságot
– nyilatkozta a Falco honlapjának a csapatkapitány, Váradi Benedek.
A magyar válogatott kosaras azt mondta, hogy javaslatukban az is szerepel, hogy a kényszerszünetet követően, az alapszakasz befejezése után, rögtön a rájátszással folytatódjon a bajnokság.
Kiemelt fotó: Zsu

Így is van. Teljesen jól gondolja. (és úgy érzem, a többiek is így gondolkoznak) Persze, hogy rossz a helyzet, de mindenkinek az. Viszont nem értem azokat, akik most a többi fórumozóval kötekednek, vagy a Benedek nyilatkozatába kötnek bele. Lehet, sőt sajnos valószínűbb, hogy romlani fog a helyzet, de kérdem én, miért vegyük biztosra? Mi marad akkor a reménnyel? A másik, hogy ha edzenek, akkor legalább nem esnek ki teljesen a formából, csak mecccshiányuk lesz. Akár lesz még idén meccsük, akár csak jövőre, így is úgy is ez a legjobb amit tehetnek a következő 1-2 hónapban. A harmadik meg, hogy minek… Olvass tovább »
Szerintem sem lesz folytatás. Le lesz zárva bajnok nélkül (más lenne, ha lement volna teljesen alapszakasz). Viszont következő év bl, kupa indulói jelen állás szerint mennének. MK is felejtős, vagy ha azt vmikor megtartanak, mondván, h az csak 3nap, az adja nk-i indulók rangsorát (kár volt tólni Európától, de ezt nem lehetett tudni).
Észnél kell lenni. mielőbb lezárni amit lehet. Tanulni kell Olasz hibákból, Spanyolok ugyanúgy késlekedtek és meg lehet nézni a számokat. A Kínai számokban én nem hiszek, sztem az *10 minimum.
too much filkó…
“…néhány hét múlva legyen újraértékelve az aktuális helyzet és ha megoldható akkor folytassuk a bajnokságot..” Istenem…és mèg komolyan is gondolja… Na jó, figyeljetek, leírom hogy mi lesz: Amikor a vírus megjelenik egy országban, a 17. beteg után kezd el el igazán terjedni a járvány, és nagyjából egy hónap után “robban”. Ez azt jelenti, hogy a jövő héten száz beteg lesz, két hét múlva pedig ezer (felett). A kormány majd akkor hoz olyan intézkedéseket, hogy csak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak maradhatnak nyitva, mindenki otthon fog maradni gyakorlatilag házi karanténban. (Kínában ugye azt csinálták, hogy hetente csak kétszer lehetett kimozdulni otthonról,… Olvass tovább »
Annyival kiegeszitenem a leirtakat, h a masodik valtozatot alaposan el is lehet rontani rossz vagy tul keson hozott intezkedesekkel (lasd Olaszorszag).
Egy kesobbre halasztott dontes a bajnoksagrol pedig annyit jelent, h meg akarjak adni a minimalis eselyt a folytatasnak. En magam sem temetnem, de ha fogadnom kene, nem a folytatasra tennek.
Beni egy fiatalember,honnan is tudhatná…Én az idén leszek 64 éves (ha megérem)de még én sem tudom,sőt…nincs ember Magyarországon aki tudná,hogy mikor fújják le ezt az egészet.Visszatérve a kosárlabdára valószínű,hogy lefújják ezt a szezont végleg,mivel így értelmetlen,mindenki ott végez ahol most áll.
igen, a kovetkezo az lesz majd, hogy plazak meg minden becsuk, csak az elelmiszerboltok meg gyogyszertarak lesznek nyitva….
de a szoveget nem most allithattad ossze,mert a tesztek szama mar 1000 felett van. (ez reszletkerdes persze…)
amugy kicsit kezelhetnéd a stilusodat Rouge.
hagyd el ezeket a nagykepu megjegyzeseidet, hogy “istenemmégkomolyanisgondolja”.
Ő,a tobbi jatekossal egyutt egy javaslatot fogalmazott meg. Nem megvaltani akarjak a vilagot. Senki sem tudja, hogy nalunk ez hogyan fog pontosan lezajlani. MÉG TE SEM.
Jó, pontosítsunk:
tegnapi adatok szerint eddig Magyarországon összesen 858 tesztet végeztek el,
Kínában pedig pontosan 80849 a betegek száma, azt hiszem lényegen egyik sem változtat.
Ismerve a magyar egészségügyi rendszert, figyelve a vírus terjedését
és látván a vezetők inkompetenciáját
(Orbán péntek reggel: nem zárjuk be az iskolákat…péntek este: bezárjuk az iskolákat….Semjén: legyen több mise a templomokban stb.) én nem bízom a csodàkban.
(Én már február végén bespájzoltam gyógyszerekből, élelmiszerekből, fertőtlenítőszerekből, és felkészültem a homeoffice-ra.
Február végén.)
https://www.google.hu/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/20200314/koronavirus-hat-ujabb-fertozottet-talaltak-magyarorszagon-419469%3famp
https://www.worldometers.info/coronavirus/?from=groupmessage&isappinstalled=0&nsukey=9FEt79RkSHLKGE8a8mPicCl8HonhWSZi0kdSFuwE4VbOaXIhhYetaXmNYix9Ob58L1qyWy/ZkVjqTH6kBREu3yMEEIEHeuhLn6uTeCAir4bw/pv+XDYWc2hMJRD5MAQVej7ieoEfq9e0VwIM5F1TtWKi7k+0Dk/xq31qqFCemIL+IP7XvREn3Uf1ERgNzkHUQsXNt6ksNHn+QkpVpB6mjg==
Dowtown, én már február végén tudtam,
hogy mi lesz
(már akkor felkészültem a homeoffice-ra és bespájzoltam gyógyszerekből, élelmiszerekből, vécépapírból stb…,még kenyérsütőgépet is vettem).
Ismerve a magyar egészségügyi helyzetet,
látva a vírus terjedését,
ismerve a magyar vezetők inkompetenciáját
(Orbán péntek reggel: nem zárjuk be az iskolákat…. péntek este: bezárjuk az iskolákat… Semjén: legyen több mise a templomokban),
én csodákra nem számítok.
(Az elvégzett tesztek száma pedig
pontosan 858,
ez igaz hogy “csak” tegnap reggeli info,
de szerintem ez most nem oszt, nem szoroz…)
igen, a tesztszam vegkepp nem. oszt-nem szoroz. en orulok neki nagyon, ha Te ezt elore tudtad. sejteseim nekem is voltak.De nekem az a velemenyem, hogy még mindig joval korabban hoztunk meg donteseket, mint jopar orszag. kicsit unalmas,hogy bizonyos oldal ezt a szituaciot probalja meglovagolni,es mindenben a hibat keresik. amig nem volt bezarva az iskola, az volt a baj, most bezartak, az is baj. en nem feltetlen a donteshozokat hibaztatnam minden szarért,hanem az emberek fegyelmezetlenseget. Hiaba van kiadva hogy ne kohogj a metron, meg moss kezet gyakrabban, tapasztalatom, hogy leszarjak az emberek. nincs fegyelem. azt hiszik, hogy oket elkeruli. Pedig nem… Olvass tovább »
Pont ennek a szerencsétlennek a véleményére kíváncsiak itt az emberek.
Évek óta ide jár hazudni.
..nem lát a nagyképűségtől,hazudik, lekezelően “beszél” mindenkivel,mindenről…majd ha téved(szinte mindig) meghúzza a vállát és hazudik tovább..
Rúzsos előadja itt magát mintha mindenhez is értene, pedig semmihez se…
Én írtam először,
hogy ennek a bajnokságnak vége,
de persze biztosan tévedek.
Ha esetleg mégsem, akkor majd szépen kinyalod a s.ggem wiley-vel együtt.
Te sok mindent írtàl már… Itt éled az életed.
Ahhoz nem kell ész, hogy mindenhonnan ide másolgatsz mindenfélét. Te is tipikus pànikkeltő vagy! Downtowné a megfelelő hozzáállás,javaslom tanulj tőle!
Rouge! “…hagyják terjedni a vírust KONTROLLÁLTAN”
Remélem Te is érzed az oximoront ebben a mondatban.
Ha a Merkel azt gondolja, hogy ez működőképes elképzelés, amivel megvédheti a népét, akkor no comment…
Te szerencsétlen…csütörtökön leírtad,hogy március végére bezárják az iskolákat..amit rá 24 órára bejelentettek!csak 3 hetet tévedtél..de osztod itt továbbra is a jól értesültet-ész nélkül…
De bezárták, nem?
Március vége helyett március 16….de a lényeg hogy bezárják…felpörögtek az események…
De gondolom ezt megbocsátod nekem főleg azok után,
hogy Orbán péntek reggel mèg azt nyilatkozta, hogy nem zárják be,
aztán este már azt,
hogy bezárják az összes iskolát…ez van,
a NER lépései a halandók számára kifürkészhetetlenek.
(Ha esetleg már a jövő héten elérjük az ezres betegszámot, és nem csak két hét múlva,
akkor azért előre is mea culpa.)
Én még kemencét is építtettem, hogy tudjak a kenyér mellett brióst is sütni. Most gondolkodom egy sörfőzde beruházáson. Az élelmiszerboltok nyitva maradnak, éhen halni nem fogunk. Fontos az óvatosság, a megelőzés, de hisztire nincs szükség. Komoly a helyzet, az is marad egy darabig, de az apokalipszis nem most fog eljönni, megígérem neked.
a sörfőzdébe beszallnék! ???
Sajnos van amivel egyetértek veled!
Beni,azt kivanom, hogy legyen így!