Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Ivkovics vendége volt Rátgéber

“Jó volt szembesülni azzal, hogy kifogástalan, irigylésre méltó körülmények között edzhetnek a fiúk.”



:

:

Kifogástalan, irigylésre méltó körülmények között készül az Ausztria elleni Eb-selejtezőre (november 27.) a magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott – erről személyesen győződhetett meg Rátgéber László, akit Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány hívott meg a kecskeméti edzőtáborba.

A magyar férfi felnőtt válogatott egy nagyon fontos mérkőzésre kezdte meg a felkészülést, az Ausztria elleni idegenbeli Eb-selejtezőre hangol a csapat. A gárda egyik kiválósága, Vojvoda Dávid úgy véli, ha ezt a meccset megnyerik, fél lábbal már kint is vannak az Európa-bajnokságon.

A felnőtt és az U20-as válogatottnál zajló munkát a helyszínen tekintette meg a korábban a női és a férfi nemzeti csapatot is irányító Rátgéber László. A Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatóját a szövetségi kapitány hívta meg az edzőtáborba.

– Örömmel fogadtam Sztojan Ivkovics meghívását – fogalmazott Rátgéber László. – Megnéztem a felnőtt válogatott edzését, amelyen láthattam, hogyan dolgozik például Pongó Marcell, a pécsi Akadémia egyik olyan játékosa, aki bekerült a nemzeti csapatba. Jó volt szembesülni azzal, hogy kifogástalan, irigylésre méltó körülmények között edzhetnek a fiúk. Fantasztikusak a feltételek a Mercedes Kosárlabda Akadémián, amely az egykori városi uszoda helyén született meg, ennek köszönhetően a létesítménynek megvan a sajátos patinája, óriási terekkel rendelkezik. Látszik, hogy nagy gonddal és tudással alakították ki, szem előtt tartva a kosárlabda követelményeit.

A kecskeméti és a pécsi kosárlabda akadémia vezetője, Ivkovicsné Béres Tímea és Rátgéber László (vagyis annak idején mester és tanítványa: Béres ötszörös magyar bajnok és négyszeres kupagyőztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes volt a Rátgéber által irányított pécsi csapattal) természetesen élt a lehetőséggel, s megosztották egymással gondolataikat az utánpótlásneveléssel, a tehetségek képzésével kapcsolatban. Az egyeztetés olyan jól sikerült, hogy Rátgéber elárulta, a két akadémia szakmai együttműködésre törekszik egymással.

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Alexx1977Hubie BrownLesekMiloNPeeter Recent comment authors
Alexx1977
Olvasó

A nagybetűs akadémián tökéletesen mosnak.

NPeeter
Olvasó

Édeshármas….

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés