Magyar válogatott
Ivkovics Sztojan, akiért tűzbe mennének játékosai
Betekintést nyerhetünk a szövetségi kapitány családjának mindennapjaiba.

:
:
Ivkovics Sztojan, a magyar kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya már többször is hangoztatta: a csapat egyik sikertényezője, hogy a válogatott egy igazi családként működik. Amikor nem játékosaival tölti az időt, akkor otthon, az igazi családjával töltődik fel. Vajon hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni?
A kapitány felesége Ivkovicsné Béres Tímea, korábbi Euroliga-győztes kosárlabdázó az M4 Sportnak elmondta, férjével soha nem voltak egymás konkurenciái, mindig segítették egymást, mindig sikeresen összehangolták életüket és tudták, kinek, mikor fontosabb a munka és éppen kinek kell alárendeltebb szerepet játszania.
A család minden tagjának szerves része a kosárlabda. Ivkovics kisebbik fia, Márkó már korán letette a voksát a sportág mellett, bátyja, Milán pedig már korosztályos válogatott, igaz, először a labdarúgással próbálkozott. „Nem volt dráma, amikor nyolcévesen azt mondta, focista akar lenni, de dráma lett, amikor fél év után jött és azt mondta, kapus akar lenni. Összecsuklottam teljesen, de mit mondjak, a gyereknek szüksége van az álmaira és nem szabad, hogy mi befolyásoljuk ezt” – mesélt nevetve Milán fia sportpályafutásának első lépéseiről a szövetségi kapitány.
Vojvoda Dávid, a válogatott egyik húzóembere elismerően beszélt az 53 éves szakemberről: „Sztojanról tudni kell, hogy elképesztő motivátor. Ha nem is mond semmit, az embert akkor is úgy fel tudja tüzelni, hogy tűzbe menne érte.”
„Van egy hangos kisebbség, akiknek ha bármit csinálunk, az nem jó és ez motiváló erő. Teljesen magam alatt voltam, hogy az olasz meccs után, amelyik minősíthetetlenre sikerült, csak ötven hozzászólás volt. Elhal az ellenzék, nem lesz kivel harcolni és ez szörnyű dolog.”
Az Ivkovics Sztojannal készített több mint tízperces videót ide kattintva megtekintheted.
Fotó: Zsu

Akárki akármit mond, Ivkovicsot lehet szeretni, nem szeretni, de őt is az eredményei minősítik. A válogatott élén márpedig sikeres, ez tény. Kihozta ebből a csapatból a maximumot.
A rosszakaró kommentekkel pedig sem neki, sem a játékosoknak nem kell foglalkozniuk. A többség úgyis mellettük áll! Károgók mindig is voltak, és lesznek is, de tehetnek bármit, ők akkor is csak a kisebbség maradnak.
És mi az a maximum? Portugáloktól oda-vissza zakó, vagy mi?
1990 óta járok magyar bajnoki kosármeccsekre. Szolnokon születtem, így a kezdetektől láttam Sztojant Magyarországon. Szerintem nála jobb center még nem pattogtatott magyar csapat mezében Berkics Laci vagy Dávid Kornél volt még ilyen kvalitás Alexével zseniális párost alkottak a pályán. Abszolút megosztó személyiség, ez igaz, de kell egy ilyen minden csapatba. Pl. Szombathelyen ilyen volt Kálmán akit a saját városában imádtak a szurkolók, a városhatáron kívül viszont mindig kapott hideget-meleget. Szerintem nagyon nagy tartást tud adni egy ilyen karakter egy csapatnak. Többször megvertük vele a Nagy Honvéd sapatát, pedig ott konkrétan mindenki válogatott volt, de nem volt a Sólyomokban (ami nyilvánvalóan… Olvass tovább »
Milyen eredményei?
Áruld el kérlek, mikor vertük el VELE a Nagy Honvéd csapatát, amelyben Berkics, Halm, Mészáros, Dávid stb játszott?!
Először is tisztázni kéne, mitől “nagy” az a Honvéd! Ugyanis a Honvéd (meg a Tungsram) már jó ideje nem nyert semmit, se kupát, se bajnit, amikor egyesültek Tungsram-Honvéddá majd Danone – Honvéddá (Bp. Sólymok). Előtte biza’ vidéki csapatok nyertek kupát és bajnit, meg Körmend-ZTE döntő volt a kilencvenes évek elején. Egyetlen kivétel a Csepel bajnoki címe volt, de az meg ugye nagyon nem a “nagy”Honvéd…
A konkrét válasz a kérdésedre pedig az, hogy SOHA. Gellér Sanyiék volt a “nagy” Honvéd, Sztoján akkor még zsömilabdázott. A Tungsram-Honvéd ellen 1996-ban (Körmend bajnoki cím) hajtott végre bravúrt az Olajbányász, amikor – totál esélytelenként – Pesten nyertek a rájátszásban. Utána – alapszakasz 8. helyezettként – a 2. meccset is behúzták odahaza, már 2-0-ra mentek. A Honvéd végül fordított, és 3-2-re behúzta a 4 közé jutást, de vért izzadtak, a bírósi támogatás ellenére is. A gond az, hogy ebben a szezonban nem volt a csapat tagja Sztojan barátunk, Antonio Alexe volt az egyik légiós, a másik meg Darko Papac… Sajnálom,… Olvass tovább »
Jó lenne, hogy ha az a személy, aki ezt “diszlájkulta”, kifejtené az ellentétes,SZAKMAI és kosártörténeti álláspontját. Kíváncsi lennék rá, mi az, amit (jobban) tud e témákban! 😉
Lehet, hogy nem hiszed el, de a kilencvenes évek elején Nagy Csapat volt a Budapesti Honvéd. Például zsinórban háromszor nyerték meg a bajnokságot (93,94,95)! Plusz gyakorlatilag minden játékosuk válogatott volt. Pontosan ismerem azt a korszakot, ott voltam az ország minden csarnokában ahol az Olaj játszott. Ebben a korszakban óriási derbiket játszottunk a Honvéddel úgy, hogy Sztojan volt a centerünk, mellette pedig Boldizsár Feri volt még a palánk alatt, illetve szegény Sinisa Radonjic. Ivko simán alázta Dávidot, Oroszt, Mihályt, fantasztikus játékos volt. Azt pedig, köszi, hogy leírtad, hogy a nyolcadik helyről majdnem kivertük a pesti csapatot, ott voltam, szurkoltam személyesen mind… Olvass tovább »
Na, akkor kezdjük az elejéről (egyébként én is ott voltam mind az 5 meccsen a negyeddöntőben): 1. a Budapesti Honvéd biztosan nem lehetett nagy csapat (vagy, ahogy te írod: “Nagy Csapat”) 93-94-95-ben, mert akkor olyan csapat,hogy Bp. Honvéd NEM létezett. Volt helyette a Tungsram-Honvéd, két (lúzer) csapatból egyesített sztárcsapat, médiafölénnyel, elcsalt meccsekkel, hathatós bírói támogatással. Erről már ezerszer írtam bővebben korábban. Azt is fölvetettem, mi lehetett volna, ha pl. a Körmend meg a ZTE egyesül abban az időszakban.. Ugyanis akár felfogod, akár nem, a Tungika meg a Honvéd két KÜLÖN csapat volt, külön-külön válogatott “sztár”játékosokkal, meg 200-200 nézővel. 2. Ivkoviccsal… Olvass tovább »
Nem vitatok semmit,csak tényként közlöm,hogy Ivkovics Djurica Stannal 1992 nyarán jött Szolnokra.Utána még lehúzott 1 évet,majd 94-ben elment Debrecenbe az akkori TEGÁZ-hoz.ellenünk abban a szezonban elég gusztustalan módon játszott,majd 95 nyarán visszajött.95-96.,96.97-ben játszott újra nálunk és akkor…akkor ásta el magát nagyon amikor 4 embert magával vitt Sopronba.Elvitte Stant,Mérész Csabát,Az edző Miljkovicsot,az ügyvezető Balogh Lacit,Balogh Zolit még Dudi is odament.Ezek után volt képe 1999-ben újra visszajönni.1999-2000-ben vele ezüstérmesek lettünk.Innen elment először Kaposvárra,majd Pécsre.Valahogy vesztünkra mindig vissza talált Szolnokra,de ez nekünk nem sok jót jelentett.
Ja Dudi az Vereb Dudi a krónikás volt,aki később szintén visszajött.
.
Persze, most fejből megmondom Neked napra pontosan, hogy mondjuk 26 évvel ezelőtt melyik tavaszi napon volt az a bajnoki meccs, amikor a Tiszaligetben megvertük a Budapesti Honvédet….
Hát, állítólag többször is, és mindig nagyon nagy “alázást” művelt Sztojan… akkor csak emlékszel egyre, vagy nem? 🙂
Abban a pillanatban, hogy találsz akár egy meccset is, amikor Sztojánnal megvertétek a BP. HONVÉDOT a Tiszaligetben, utalok neked egymilliót az általad adott számlaszámra. Vagy megkapod a nagyon új és nagyon drága iphone-omat!
Lovagolj csak a budapesti csapat nevén. Nekünk szurkolóknak Honvéd volt és kész. Senkit sem érdekelt, hogy Tungsram/Sólymok/Danone, vagy éppen hogy hívták őket. A körmendieknek is MTE a csapatuk a mai napig, még soha nem hallottam, hogy Egis-nek, vagy Marc-nak hívták volna hívták volna. A Honvéd az Honvéd volt és annyi, de persze lehet kötözködni, hogy melyik éveben éppen melyik néven futott egy csapat anno. Iphone pedig ingyen sem kellene, mert az egész almás céget rühellem úgy, ahogy van 🙂
Nála jobb center? Na ekkora ökörséget régen olvastam! Akik eddig magyar csapat mezében pattogtattak centerként, azok között nálam nem férne be az első 20-ba sem, de inkább a 30-ba sem.
De nagy lett az arc! De a gerinc még a régi. Az én szememben továbbra is egy senki, aki úgy lép le egy csapattól, ahogy ő tette Szolnokról, az nekem ne papoljon tisztességről.
ettől még lehetne jó szövetségi kapitány, kimagasló eredményekkel… de NEM az.
Amíg ő lesz a kapitány Szolnokon biztosan nem lesz válogatott meccs,annyira konfrontálódott vele a szurkolótábor.Ezt azért valamilyen szinten ki kellett érdemelni.Kecskemétet szereti ott béke honol a nézőtéren,csend és nyugalom.
“Síri” csend és nyugalom….
1992 nyarán került Magyarországra,konkrétan Kékesi Pista akkor hozta Szolnokra.Én azóta ismerem.Volt amikor én is vakon hittem benne,de volt néhány óriási csalódásom vele kapcsolatban.Most ennyi év távlatából azt mondom:teljesen kiismerhetetlen.
Tudom nagy, meg harcos család vagytok, te meg tévedhetetlen, de nem kell mindig, mindenkivel harcolni Sztojan. Amúgy néha mókás vagy, meg ez, hogy olvasod a hozzászólásokat, olyan földi halandóvá tesz. Magunkénak érzünk tőle. Peace
Szerintem valószínűleg belelöknék abba a tűzbe, de utána már nem mennének.
😀 😀 😀
Lehet utálkozni, lehet szidni, lehet bármit mondani, de ami tény:
Visszahelyezte a magyar kosárlabdát a térképre, a sikeres Eb szereplés után, sikeres szereplés a vb-selejtezőkön…
A válogatott meccsekre konkrétan nem lehet jegyet venni, és sorolhatnám…
Szeretni én sem szeretem, de elismerem.
“Osszeállt a csápot.”
Nagy színész…