Ivkovics sosem fogad és nem menekül a felelősség elől

Vitathatatlan, hogy a kecskeméti kosárlabdázás jövőjének kulcspillanata az lesz, amikor a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia egyre nagyobb számban kezdi majd feladni a tehetséges, a felnőtt sportra kész játékosokat a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékoskeretébe. Hogy mennyire nem távoli jövőről van szó, azt alátámasztja az a tény, hogy ebben az évben a legtöbb felnőtt mérkőzésen ott ült a kecskeméti kispadon egy-egy 17-18 éves fiatal kosaras is, jelezve: közeledik a pillanat, amikor ők lesznek a „nagycsapat”. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire felkészülten költöznek majd be a felnőttek öltözőjébe, valóban készen állnak-e a nagyobb, felnőttes kihívásokra. Erre a kérdésre kerestük a választ Sztojan Ivkoviccsal, aki amellett, hogy lassan egy éve az Akadémia U18-as csapatának edzője, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai igazgatója is egyben.

(X) Fogadj a Premier League legjobb mérkőzéseire kockázatmentesen 20 000 forintig!

– Az Akadémia U18-as csapata bejutott az országos A döntőbe, ami ebben a korosztályban régen történt meg Kecskeméten. Amikor átvette a csapatot, törtvényszerű volt ez az eredmény? Előre lehetett volna fogadni arra, hogy ott lesznek a legjobb nyolc junior csapat között?

– Én biztos nem fogadtam volna erre, de csak amiatt, mert sohasem fogadok… Azért kezdtem el a munkát ezzel a csapattal, mert felnőtt szövetségi kapitányként kerestem az okot arra, miért vannak a magyar fiatalok, az A-csoportban bemutatkozó játékosok a nemzetközi szinthez képest igen rossz fizikai állapotban és miért késik a beérésük. Akartam látni, milyen munka zajlik a hétköznapokon a legmagasabb utánpótlás korosztályban. Ezért úgy döntöttem, hogy nem mások elmondása, hanem saját tapasztalataim alapján szeretném feltárni a problémákat. És azt is tesztelni akartam, hogy hogyan reagálnak a fiatalok arra a munkára, amiben én hiszek. A munka a fiatalokkal nehezebb és sokkal összetettebb feladat, mint a felnőttekkel. Az akadémia elvei és én is a sportolók sokoldalú képzését, élsportolóvá válásukat és nem az eredményeket tartom szem előtt. Természetesen a játékosok fejlődésével az eredmények is javulnak, de ez következmény. Összességében elégedett vagyok, mert megkaptam a választ sok kérdésemre, a kecskeméti U18-asokkal pedig döntőbe jutottunk.

– Ha a korosztályt érintő legfontosabb tapasztalatát kell megfogalmaznia, akkor mi az?

– Az, hogy a játékosok egyáltalán nem ijednek meg a komoly fizikai munkától, a súlyzóktól, csak meg kell velük értetni ennek fontosságát, és azt, hogy hogyan kell megfelelően végezni a feladatokat. Ami pedig a mérkőzéseket illeti, az U18 korosztályú csapatok sajnos messze állnak csapat és egyéni taktika szerint a felnőtt kosárlabdától. Támadásban három figurát használnak, amelyeket már az én fiatalságom idején is alkalmaztunk. A csapatjáték zömmel úgy áll össze, hogy két-három játékosnak mindent lehet és a többiek alárendelt szerepet játszanak. Ezért is hiányzik a komplex játék a támadásokban. Védekezésben ugyanakkor a helyzet katasztrofális. A legtöbb edző a meccsek jó részén zónavédekezést alkalmaz. Mindeközben a felnőtt mezőnyben az egy-egy védekezés az alap ahhoz, hogy egy játékos a keretben helyet kaphasson, és megtanulja az egyéni felelősséget. Minden perc, amit a zónavédekezésre fordítanak, elveszi az esélyt a játékos fejlődésétől, viszont az edzők eredményességét növeli. Baj van szerintem a játékosok viselkedésével is, sokszor vehemensebben reklamálnak, mint a felnőttek, de amikor jön a számonkérés, akkor hirtelen gyerekeknek minősülnek. Meg kell őket tanítani arra, hogy ha magára húzza az egyesület mezét, akkor sportolók, sportemberek, és ennek megfelelően kell viselkedniük, teljesíteniük.

– Nem tartott attól, hogy a kecskeméti juniorok majd megijednek az ön híresen szigorú munkatempójától?

– Érdekes volt az első pár edzés, én sem tudtam, mire számítsak, hányan maradnak a keretből. De ahogy elkezdtük a munkát, egyre többen lettünk, olyanok is komolyan edzésbe álltak, akik korábban nem tekintették célnak a kosárlabdát.

– Ezek szerint nem volt lemorzsolódás.

– Nem. Még a Covid sem csökkentette a létszámot szerencsére, hála az akadémia által bevezetett szigorú intézkedéseknek és az akadémisták felelős viselkedésének. A bajnokság elején mi egyértelműen az edzésmunkára figyeltünk, a legtöbbet azt tanultuk, hogyan kell jól edzeni. A meccseken mindenki azon a poszton játszott, ahol korábban, keveset változtattunk. Én leginkább azt figyeltem, ki hogyan reagál az edzéseken, ki mennyire motivált a meccseken, más-más mérkőzéshelyzetekben ki hogyan talál megoldást, ki mennyire csapatember, mennyire tudja az egyéni érdekét a csapat érdeke mögé helyezni, és ki hogyan birkózik meg az egyéni felelősséggel. Mondhatom, kialakult egy erős közösség. A bajnokság derekától, az addig megszerzett tapasztatok alapján átalakítottuk a csapatot, többen új posztra kerültek, mindenkit a képességeinek megfelelő feladattal terheltünk, és elkezdett nagyon jól működni a rendszerünk. Aki korábban pontkirály volt, az nem csak a pontszerzésre, hanem mások helyzetbehozására is koncentrál, akinek sok eladott labdája volt, az ma az egyik kiemelkedő játékosunk gólpasszokban, akire korábban azt mondták, hogy szép nagy fiú, de puha, ma az egyik legkeményebb harcosunk. Szóval szépen mindenki a helyére került, kialakult a hierarchia. Akik nem jutnak játékpercekhez, azok is boldogan járnak edzésekre. Nagyon büszke vagyok a csapat moráljára és a hozzáállásra. Egy távozónk volt, akinek az esete azt üzeni, hogy mielőtt egy fiatal jövője kapcsán döntéseket hoznak a szereplők, kommunikáljanak egymással a megfelelő csatornákon, mert a gyerekek a legfontosabbak és felelősen ígérjenek, mert azt betartani erkölcsi kötelesség.

– A kecskeméti kosárlabda szempontjait figyelve mit gondol a csapata jövőjéről? Sokan remélik azt, hogy a jelenlegi U18-as csapat tagjai hamarosan az A-csoportos csapat alapemberei lehetnek majd. Megtörténhet?

– Induljunk ki abból, hogy öten kaptak meghívót a korosztályos válogatottakba és a csapat több tagjának már van egy hosszútávú egyezsége a profi klub vezetőségével, közöttük van olyan, aki már a felnőtt meccsek hangulatába is belekóstolhatott a pályán. És büszkék lehetünk arra is, hogy már az U16-os csapatunk is ott van az országos döntőben. Elmondható, hogy a következő pár évben az élsport utánpótlása biztosított Kecskeméten. Legszebb az egészben, hogy az Akadémia 600 fős létszáma a kecskeméti és agglomerációs gyerekekből áll csak minimális az oldalági beiskolázás. Ezek a gyerekek biztosan megkapják majd a lehetőséget arra, hogy ott legyenek élvonalbeli játékosok, ahol nevelkedtek. Persze ahhoz nagyon sokat kell még dolgozniuk, fejlődniük és tapasztalniuk. Miután ismerem őket, tudom azt, hogy bennük tombol a motiváció. Hogy egy valós példát is említsek, egyikük azt kérte, hogy a felnőttekkel kötendő szerződésbe kerüljön bele az, hogy ő többet edzhet, egyéni edzéstervet kaphat, mert fejlődni akar. De, hogy én se meneküljek a felelősség alól, a válaszom a kérdésre az, igen, megtörténhet!