Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ivkovics: emberek vagyunk, figyeljünk egymásra!

Zollner és Flevarakisz szerint remek meccset játszottak. Bencze: ez egy olyan mérkőzés volt, amit nyernünk kellett volna.



:

:

Öt találkozót rendeztek a szombati játéknapon a férfi élvonal 15. fordulójában, melyeken négy hazai és egy vendégsiker született. Íme az edzői nyilatkozatok:

Atomerőmű SE – Alba Fehérvár 109-80 (26-22, 34-15, 19-18, 30-25)

Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Nincs sok mondanivalóm, jó energiával játszottunk, védekezésben sok eladott labdát kényszerítettünk ki és könnyű kosarakat tudtunk belőle dobni. Nagyon jó dobóformánk is volt, jól sikerült a meccs. Örülök, mert hazai pályán eddig nem játszottunk ilyen felszabadultan.

Jesús Ramirez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Gratulálok a Paksnak. Sajnos nem jó energiával kezdtük a mérkőzést, pár játékos hozzáállása nem volt megfelelő, sok egyéni megoldást próbáltunk kitalálni. A második félidőben valamivel jobb volt a játék, de úgy gondolom, hogy a Paks megérdemelten nyert, ilyen hozzáállás nem elfogadható.


Egis Körmend – Sopron KC 76-71 (13-11, 21-21, 19-19, 23-20)

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Elsőként azt gondolom, ahogy a Sopron edzője is mondta, ez egy nagyon kemény csata volt ma, nagyon fizikális, masszív védekezést hozó mérkőzés. Ahogy edzőtársam szintén mondta, valóban nem gyakori az ilyen meccs Magyarországon, de én nagyon örülök, hogy végre ilyet láthattunk, mert ez az igazán magas színvonalú kosárlabda, amikor ennyire koncentrál valaki a védekezésre és jól is hajtja azt végre. Magunkról: 45 százalékkal dobtuk a büntetőket, ez új a számomra… A másik oldalról nézve nem vesztettünk negyedet, tízzel megnyertük a lepattanó csatát, jobban dobtuk a ketteseket és a triplákat, ezért úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet. Persze nem örülök annak, hogy 13 eladott labdánk volt, de végül is azt gondolom, hogy megérdemelten győztünk úgy, hogy egy nagyon kemény hét áll mögöttünk. Tizenkét órás utazással értünk haza Hollandiából, és azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen magyar csapat, amely 12 óra alatt ért haza Amszterdamból. Ebben mindenképpen fejlődnünk kell, hogy jobban szervezzük meg az utazásokat és ne kelljen „körbe utaznunk a világot”, hogy hazaérjünk Körmendre. Innen pedig már a jövő hétre koncentrálnunk, ismét egy nehéz mérkőzés vár ránk. Sok szerencsét mindkét csapatnak.

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: Gratulálok mindkét csapatnak, ez egy magas iramú, mozgalmas mérkőzés volt. Olyan, mint ha nem is ebben, hanem egy magasabb színvonalú bajnokságban játszották volna. Nagyon komoly védekezéssel, fizikálisabban játszott a két csapat, komoly harcot vívva. Nagyon szoros volt végig az állás. Úgy gondolom, hogy az egyik topcsapathoz érkeztünk ma, egy nagyon kemény hét után, hiszen két magyar játékosom nem tudott segíteni. Thompson pedig egyetlen edzés után vállalta a játékot, ő egyelőre csak 50%-os teljesítményt tudott nyújtani. De ebben a helyzetben is azt gondolom, hogy a fiúk jobban teljesítettek, magasabb szinten játszottak, mint korábban. Harcoltunk az utolsó pillanatig, volt esélyünk elérni a hosszabbítást, de így alakult végül. Ha külföldről érkezel Magyarországra, tudod, hogy a Körmend ott van a 2-3 csapat között, amelyeket határon túl is ismernek. Mi, a Sopron még csak úton vagyunk ebbe az irányba, hogy nagy névvé váljunk. Minden nap dolgoznunk kell, hogy kiküszöböljük a hibáinkat és fejlődjünk. Ez a dolgunk. Gratulálok edzőkollégámnak és a csapatnak. Ferencz Csaba remek munkát végzett az ellenfelünk számára. Tudtuk, hogy vannak ilyen játékosaik, például hogy Varnado képes hasonlóra, de ez a fiú ma meghatározó teljesítményt nyújtott a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Még egyszer gratulálok, és a mai hangulathoz is! Elmondhatom, hogy ez ma a görög atmoszférát idézte számomra! Amikor kiváló hangulatban lévő emberek 40 percen át énekelnek, szurkolnak, mindkét oldalon, gratulálok nekik, mindkét tábornak. És köszönöm a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket, hittek bennünk, ez látszott azon a szereteten, amit a mérkőzés után kaptunk. Nem csak a 40 perc alatt. Sok sikert kívánok edzőtársamnak a szezon hátralévő részére!


PVSK-VEOLIA – KTE-Duna Aszfalt 84-62 (16-17, 24-16, 24-13, 20-16)

Dragan Alekszics, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Az elején volt rajtunk némi nyomás, hiszen régen játszottunk hazai pályán. A második negyedtől magunkra találtunk és végig domináltuk a mérkőzést. Kemény játékot kértem védekezésben, főként Karahodzsics ellen, ebben pedig benne volt a több személyi hiba, de megoldottuk. Köszönjük a szurkolóink támogatást, ez nagyon sokat jelentett nekem, és a fiúknak.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Gratulálok a Pécsnek, jól játszottak, megérdemelten nyertek. Nem tudok szemrehányást tenni a csapatomnak, mert mindenki megtette a maximumot. Az első negyedben jól tartottuk magunkat, majd fizikálisan felőrölt bennünket a PVSK. A héten nem tudtunk ideális körülmények között készülni, hiszen betegségek, egyéb dolgok hátráltatták a munkát. Nem lenne elegáns erre fogni a vereséget, hiszen kollégám jól felkészítette csapatát, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy elkísérték a csapatot!


Zalakerámia ZTE KK – Kaposvári KK 102-113 (37-30, 26-25, 22-26, 15-32)

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Voltak olyan kulcsszituációk, amiben ők pontosabbak, szerencsésebbek voltak és ez döntőnek bizonyult. Jól játszott a Kaposvár, de mi is körülbelül 30 percig, majd a negyedik negyedben érthetetlen módon összeesett a játékunk és minden egyes hibánkat hármassal büntették a vendégek. Nagyon nehéz, mert ez olyan meccs volt, amit nyernünk kellett volna, ahogy ellenfelünknek is, akiknek végül sikerült.

Sztojan Ivkovics, a Kaposvári KK szakmai igazgatója: Igazi bajnoki mérkőzés volt, melyen a hazaiak nagyon jól játszottak. Ha az eredményt nézem, akkor sok mindennel nem lehetek elégedett. A csapatommal még az ismerkedési fázisban vagyunk. Viszont egy másik dologra is rávilágítanék: az emberek nem érzik a súlyát annak, hogy a bajnokság 14 csapatából, mindössze háromnál van magyar edző a padon, akiket folyamatosan terrorizálnak. A külföldiek, fordítók segítségével olvassák a kommenteket és sok mindet leszűrnek belőle. Én nem olvasok ilyeneket, bezárkózom, nekem a mérkőzés az adrenalin, ha negatív dolgokat kapok, az még inkább motivál. Sok helyen ez sajnos visszahúzó erő, ezért arra kérem az embereket, hogy segítsük az edzőket, mert ahogy korábban is láthattuk paranoiába is átcsaphat a dolog és ez nem jó. A magyar kosárlabdának szüksége van magyar edzőkre, a gyerekeknek, hogy magyarul szóljanak hozzájuk. Ne tegyük tönkre ezeket az embereket, ők is tudják, ha nem jól dolgoznak, akkor elmennek. Emberek vagyunk, figyeljünk egymásra!


Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 99-66 (24-18, 21-20, 26-19, 28-9)

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Gratulálok a játékosaimnak, nem könnyű ilyen meccset játszani, ilyenkor mindig kell egy kis idő, amíg bemelegszünk, felébredünk, de minden rendben volt, hoztuk, amit kellett, minden más pedig történelem. Most ki kell pihenni magunkat, mert a Zaragoza meccs nagyon kemény volt, el is fáradtunk, illetve kisebb sérüléseink is voltak. Hookert csak tesztelgettük, mert nem edzett szerda óta, Lake-nek a szemével vannak problémái, gyakorlatilag fél szemére nem látott, Reddic bokasérüléssel bajlódott, Washingtont pedig pihentettük. Jó meccs volt mindezek tudatában, Bíró és Krivacsevics odatette magát, és bizonyítottak, hogy lehet rájuk számítani. A Szegednek minden jót kívánok, további sok sikert, és kívánom, hogy maradjanak bent.

Szrecsko Szekulovics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Köszönöm a közönség kellemes fogadtatását, nagy tapsot kaptam a meccs előtt, ez nagyon szép volt. Mindig jó érzésekkel térek vissza Szombathelyre. A meccs előtt is tudtuk, hogy nincs sok sanszunk a Falco ellen, mert ők a legjobb csapat Magyarországon. Gratulálok nekik, nemcsak a mai győzelemhez, hanem az eddigi BL-eredményeikhez is. Masszív, jó csapatuk van, 12 játékost rotálnak, megpróbáltunk mindent, ameddig bírtuk. Az első félidő elég jó volt, a másodikban viszont már kiütközött a minőségi különbség. A Falco erősebb, ez volt a reális eredmény. Nálunk Curry ma az első meccsét játszotta, idő kell még, Balmazovics sérülés miatt el sem utazott, ez is nehezítette a dolgunkat, de nekünk nem itt és nem ma kellett nyernünk.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

 

 

52 hozzászólás

52
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
24 Comment threads
28 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
38 Comment authors
VinceCarter.15DennisBuborkaColebányász Recent comment authors
VinceCarter.15
Olvasó

Hajrá Falco!

Cole
Vendég
Cole

Várjatok! Ezt most komolyan mondja, vagy viccel? Egy profi edző – akinek az élete a kosárlabda, napi 2 edzést tart, videókat néz, ellenfeleket elemez, taktikát dolgoz ki, gyakran továbbképzi magát, tanácsokat ad a fiataloknak, tartalékcsapatnak és nem tudom, még lehet hogy ezeken kívül is legalább 10 dolog van, amivel foglalkoznia kell – kommentek olvasásával foglalkozik? Ha pedig külföldi az illető, akkor még tolmácsot is kér hozzá?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Oroszlány a révbe érhetne, sajnálom az elvesztegetett időt, a rossz, buta, meggondolatlan személyügyi döntéseket a múltból, sajnálom a lassúságot, sajnálom a következetlenséget, sajnálom a konczepciótlanságot, sajnálom az utánpótlást, és nagyon sajnálom a szurkolókat!
Lényegében szinte mindent és mindenkit SAJNÁLOK! 🙁 🙁

Viggiano
Olvasó

Azért egy döntésük jó volt mégpedig, hogy téged nem engedtek közel a csapathoz!

bányász
Vendég
bányász

Keress magadnak egy csapatot és hozd fel az NB1A-ba a saját koncepcióddal gyorsan, jól, okosan, ráadásul úgy, hogy az utánpótlás is 3x gyorsabban öregedjen, hogy lépést tudjon tartani a felnőtt csapat előrejutásával. Te egy frusztrált beteg ember vagy. Ez maradt neked…a nyüszítés. mert igazából te csak erre vagy képes. Szerinted bárki komolyan vesz téged?

Dennis
Olvasó

Zoli már megint nem vetted be a gyógyszeredet, vigyázz magadra, nagyon féltelek. Az oroszlányi ultrák üzenik, hogy bármikor szívesen elbeszélgetnének veled személyesen is, de előtte ajánlom, hogy köss egy jó életbiztosítást.

Mivanmivan
Olvasó

Pont ő zárkózik be, meg nem olvas kommentet… persze, Toto-t sem ő kerestette meg. Undorító egy féreg ez a “sztolyán”…
Jah, és védjük a magyar edzőket, de azért külföldi létére felállított (bizonyítottan) egyet…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Valóban nem olvassa a kommenteket, arra ott vannak a “jogászai”, akiket meleg szívvel, sok szeretettel ajánl(ott Csirkének is).
😉

pppp
Olvasó

Ivkovics tudja, hogy mit beszél? A tipikus példája annak, hogy valaki vizet prédikál és bort iszik. Éppen most váltott le egy magyar edzőt, aki hosszú évek óta vezette a Kaposvár csapatát, ráadásul a szurkolókkal is jó viszonyt ápolt.

ipasop
Olvasó

Az hogy Csirkét leváltották, csakis önnön magának köszönheti! Szétsírta az egész országot hogy Ivkovics fúrja, meg le akarja váltani, meg nincs fizetés stb. Nos ez mind hatalmas kamu! Ezt a saját vezetői is elismerték! Feri egyszerűen paranoiás és nem bírja elviselni a kritikát és a kudarcot. Ilyenkor mindig másba keresi a hibát természetesen Ő soha sem lehet hibás. Ő mindig áldozat.. Egyébként a pécsi emberek véleménye a dologról teljesen egyértelmű! 10 ember kivonult 2000 bent maradt és szurkolt, boldog volt hogy jól játszik a csapat. Ez az arány kb ugyan az mint itt a BB1-en. 9-10 000 kattintás és 15-20… Olvass tovább »

Koops
Olvasó

Vicces vagy mesélj még!

Falcokc99
Olvasó

te csak a Csirkét tudod sulykolni semmi mást? Máshova nem írsz semmit,ha rákérdeznek valamire nem válaszolsz. Vagy ilyen ivkovics kürtje vagy a bb1en? Köpj fel és állj alá te szerencsétlen.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Te Vicckovics házi bohóca vagy? ?

pbask
Vendég
pbask

Ja,igazad van igy kell viselkedni egy olyan edzővel aki kitette szívét-lelkét 8 éven át és bizonyitott a magyar kosárbarátoknak! Szerinted mi a faszért tartottak a Kecskemétiek is velük? Mert elismerték a munkásságát,és azt az unfair viselkedést,amit a kisgazdád művelt vele! Te csak akkor kerülsz ide,mikor védeni kell a gazdit,ezért se vagy szavahihető,hidd el nem csak 15 ember áll ki Feriért,és nem csak Pécsről!

lizapanna
Olvasó

Kedves ipasop, te nagyon tudsz valamit, csak még nem jöttem rá, honnan veszed az információkat. Valószínűleg a vezetőség némely tagjával ápolsz jó viszonyt, ha tudod, mit ismertek el, de ne légy olyan naiv, hogy majd a saját felelősségükről is mesélnek neked. És ha már ilyen lelkes antidrukker vagy, ne feledd, a pécsi emberek véleményét nem ismered, még azokét a szurkolókét sem, akik kimentek a meccsre. Mert mindenkinek nem vagy a puszipajtása, gondolom. Szíved joga bárkit nem szeretni, de az a stílus, ahogy egy megbecsült, tiszteletre méltó emberről beszélsz, az egyértelműen téged minősít!

Mexx92
Olvasó

Na idefigyelj te féreg! Megmondtam már neked hogy te Ferivel képest egy csicska vagy szóval örülnél ha örökbe fogadni ami nem fog megtörténni mert kinek kell ilyen sötét lyuk mint te! Kicsit visszavehetnél az arcodból mert addig jár a korsó amíg el nem törik 😉 Ekkora a pofád állj a B közép meg Feri elé. Akkor már nem lenne nagy az arcod mi te agyatlan féreg. Ami a tegnapi tüntetéssel kapcsolatban nekem az a véleményem hogy szégyellje mindenki magát aki ott maradt megnézni a meccset és ezáltal nem állt ki Feri mellett. Mondom ipocska ennyire bajod van Ferivel állj vele… Olvass tovább »

Redbid
Olvasó

A Flevarakisz által említett útról amin a Sopron elindult, nekem a tegnapiak után az jut eszembe, elég kettős lesz úgy tűnik, és lehet a “szurkolóik” viselkedése (tisztelet a kivételnek!) hamarabb fog ismertséget hozni nekik, mint a csapat eredményei!? Amit a sajátjaik részéről jó hangulatnak nevez, egyáltalán tudja, hogy mitől zengett a leghangosabban a soproni kórus????? Mondjuk biztosan ő sem biciklibelsőben nőtt fel. Az “mellékes”, hogy fél délután randalíroztak a városban, rendőrségi kíséret mellett, ami után még a meccsre is beengedték őket!!! Aztán, hogy közben náci karlendítéssel kísért siegheilezés, és a “minden zsidó f…szupó” megy a soproni tábornak a legjobban a… Olvass tovább »

bippa1
Olvasó

Hogyan lehet rendőrségi kíséret mellett randalírozni?

Koops
Olvasó

Dragan!
Milyen szurkolóknak köszönöd meg a támogatást?! B-közép kivonult szépen a lelátóról?
Ment a szépen be tanított szöveg? Vicces kicsit ez az egész…

ipasop
Olvasó

Koops
milyen kivonulásról beszélsz?? Arról a 10-12 emberről akik ott vergődtek ,gyér hangon kiabáltak valamit?,próbálták elérni hogy a szurkolók mindegyike felálljon és kivonuljon?
A végeredmény: a mókus őrs kivonult a maradék két ezer szurkoló bent maradt és szurkolt a CSAPATUNKNAK! Az egész cirkusz Feri paranoiája miatt van! Saját magának köszönheti hogy leváltották!

Koops
Olvasó

Színházi közönségnek nevezheted azokat a tapsoló szurkolókat körülbelül! (Hozzá teszem a nézők is kellenek, de ami itt megy Pécsen, hogy még tapsolni is luxus számba megy sokszor az gáz…)
Nagyon érdekes, ha körül néznél a magyar kosárlabda társadalomban sok-sok különböző csapatok szurkolói mind megmondták, hogy hülyeség volt le váltani Ferit!
Előbb inkább a légiós bohócokat kellett volna lapátra küldeni!
Tanulj meg számolni mielőtt 10-12 embert mondasz köszönöm!

ipasop
Olvasó

Értem, tehát azt mondod hogy a fórumozók azt mondják hülyeség volt leváltani Ferit.Az a max 20 fő. A PVSK mérkőzésen nézőként helyet foglaló szurkolók azok pedig mind hülyék ráadásul még nem is tapsolnak csak néha. Aha értelek..
Ezek szerint már a saját “színházi közönségetek” is hibás! Világos….
Nagy az isten állatkertje……

Koops
Olvasó

Szépen tudod ki forgatni az embernek az írásait!
Menjél inkább Sztojan pápához sorba állni egy csokis kekszért hátha megjutalmaz!
Ha tudsz olvasni és nézted volna a szavazásokat is, akkor nem írnál ekkora baromságokat!
Ez az igazság sajnos sokszor!

Mexx92
Olvasó

Nem sok ész szorult beléd te csicska menj nyald tisztára a Csetnik seggét. Látom onnan szerzed a tudásodat ??

dzsipszi
Olvasó

Szegeden a csillagba kellene bezàrkoznod!!!
Ott lenne ismerős is!!!
Igaz ő nem hiszem h örülne neked!!!

atibácsi
Olvasó

Itt jegyzem meg Szolnokiként, jót tett az Olaj csapatának és Alekszicsnak is a váltás, de Sopronban és Kaposváron is pozitív elmozdulások tapasztalhatóak. A játékos és edzőcserék is indokoltak voltak. Jászberénybe is hasonló eredményeket kívánok! Mondjuk, majd az Olaj elleni meccs után!

Jokic
Vendég
Jokic

Vicckovic. Beszarok. Komolyan. Először Pécsen csinál/csináltat ki egy magyar edzőt, majd Kaposváron ül le egy magyar edző helyére. Kriminális ez a fószer.

pbask
Vendég
pbask

És van pofája ilyent nyilatkozni utána 😀
Beszarás,én mondom beszarás

antikosar
Vendég
antikosar

Egerszegen is kicsinálhatná az edzőt!

Gézuka
Olvasó

A szentfazék Sztojan böffentett egyet.

pbask
Vendég
pbask

Ezt a képmutatást…Kell a magyar edző,de azért Csirkét elüldözzük,hirtelen Pécsen meg mindenki megtáltosodik..Kurva kevés a jó magyar edző,Csirkét emelném csak ki,Bencze tudását látjuk mire elég. Aki húzott váratlant,nem körforgásból kiderül mennyivel előrébb van a csapat egy erősebb szakmai tudással.
Mi,Sopron,Olaj,Körmend,Ose. Egy magyar edző az Oroszlánnyal kiesőhelyen lenne,az kurva biztos,de olyan szép rendszert épitettek fel,hogy öröm nézni játékukat.

Downtown
Vendég
Downtown

?

JACKSON
Vendég
JACKSON

Stojan!Zalaegerszegen 2 embert nézzünk a többi 1500-2000 meg le van szarva!Nem akarjuk se Stáricsot se Benczét!11.a csapat közel félmilliárdból!Az OSE meg fele ennyi pénzből sima 8!Megtisztulást Zalaegerszegre!!!!

red-black01
Olvasó

Ivko… nem volt olyan ugye, akinek a kommentjeiért nyilvános bocsánatot kellett kérni tőled?
Te nem olvasol ilyeneket. Áááááááá, nem.
Én meg jövő héten költözök Vatikánba, mert pápa leszek ?
Első dolgom lesz, hogy elindítom a boldoggá, majd a szentté avatásod.?
Szent Igazmondó Machinátor Sztojan jó lesz?

Csakegyfan
Olvasó

Így van Ivko, emberek vagyunk, de te egy patkány

SopronKCfan
Olvasó

Zollner, Kostas végtelenül szimpatikus edzők. Remélem sokáig láthatom őket a magyar bajnokságban! És amit a BB1 már nem írt le, Zollner utolsó mondta, lehet találkozunk még a szezonban. Hát én nagyon remélem, hogy igaza lesz! Hajrá Sopron!

Downtown
Vendég
Downtown

Ezzel az uj edzovel jot huztatok!

törrögszultán
Olvasó

Nézzük már meg, hol tartanak magyar, és hol a külföldi edzők által vezetett csapatok… felfogás, stílus, teljesítmény…
A tudásról tudásbeli különbségről már ne is beszéljünk!

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

Ivko azért próbálta bevédeni Bencze seggét.Aztán Csirke Ferit is paranoiásnak nevezte.Elkerülve azt ,hogy egy pillanatig is azt gondoljuk ,hogy van olyan dolog amibe nincs beleszólása…

basketballfan
Olvasó

Védjük a magyar edzőket, de a válogatottnak külföldi az edzője.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Szegény Zete szurkolók, ennél biztosan többre számítottak szezon előtt. Tudom mit éreztek.??
Egy komolyabb edző még megmentheti talán a szezont. Nikola Lazic összedörzsölt tenyere vagyok. ?
Kitartás!

Viggiano
Olvasó

Vajon Ivkovics hogyan érti azt, hogy segíteni kell a magyar edzőket? Talán úgy, hogy előbb Pécsett váltja le külföldire, majd utána Kaposváron? Próbálom összhangba hozni a szavait a tetteivel, de egyelőre kevés sikerrel!

Beniben
Olvasó

Erre már nincsenek szavak! ???
Töröld le Bencze könnyeit a válladról és vidd magaddal Kaposvárra, hisz Te vagy a magyarok védőszentje!
Istenem…

balldontlie
Olvasó

Jézusom, Ivkovic még a meccsek után is kommentezik?:D Beszarás! Amúgy saját magát is magyar edzőnek számítja? 😀 Hahh! 😀 jól indul a napom, óriási a pali

SárgaPárna
Olvasó

A Bebest számolta harmadiknak biztos. 🙂 🙂

balldontlie
Olvasó

Ja tényleg, köszi!

SárgaPárna
Olvasó

Szivi. 🙂 🙂 🙂

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Szopi.

Bezse
Olvasó

Ez most az az eset, hogy tök igaza van

prof
Olvasó

Meglepő, de tényleg

Suns
Olvasó

Ááá, ez a pali totál kettyós. Semmi értelme nem volt a mondanivalójának. “Bezárkózom”. Az Ivkovics, aki bezárkózik! Beszarás…

Buborka
Olvasó

Bencze Tamás, Forray Gábor, Kovács Adrián.
Szerintem az első védelmében nyilatkozott.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés