Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ivkovic Milán számára érzelmileg is sokat jelent a profi szerződés

Tisztába van vele, hogy még sokat kell tanulnia.



:

:

Pénteken ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Az eseményen Ivkovic Milán profi szerződést írt alá a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméttel.

Ezen kontraktus azért is különleges, mert Ivkovic Milán az első olyan kosárlabdázó, aki a kezdetektől fogva a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia berkein belül pallérozódott, és lett NBI A-csoportos játékos.

Borzasztó nagy megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést írhattam alá a Duna Aszfalt-DTHK Kecskeméttel. Számomra érzelmileg is fontos volt ez a momentum, hiszen Kecskeméten tanultam mindent a kosárlabdáról, itt nevelkedtem a kezdetektől. Szeretném megköszönni minden egyes edzőmnek a sok törődést és energiát, ami lehetővé tette, hogy eddig eljutottam. Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, de ahogy eddig is, úgy ezután is alázatosan fogok dolgozni. Az lebeg a szemem előtt, hogy a KTE-vel minél szebb sikereket érjünk el, és ebben én is oroszlánrészt tudjak vállalni a következő szezonok során. Arra biztatok minden akadémistát, hogy higgyen magában, dolgozzon az álmaiért elkötelezetten, mert a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét

– – nyilatkozta Ivkovic Milán.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
MadisonCannibal Recent comment authors
Madison
Olvasó

Hajrá, így tovább! Még több hasonlót, gyerünk, fiatalok!

Cannibal
Olvasó

Apuci kicsi fia.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés