Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ivan Rudez: ami pozitívum, hogy a fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe

Edzői nyilatkozatok péntekről.



:

:

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Kometa Kaposvári KK 81-75 (21-15, 21-31, 20-13, 19-16)

Forray Gábor, Kecskemét: Azt kaptuk, amire számítottunk. Tudtuk, hogy a Kaposvár egyrészt jó csapat, másrészt még volt esélyük a nyolcba kerülni, ezért mindent meg is tettek, hogy győzzenek. Elképesztően büszke vagyok a játékosaimra, emberfelettit küzdöttünk. Most is előjött az a visszatérő hibánk, hogy felgyorsítjuk a játékot, és ez nem nekünk kedvez. Amikor visszatértünk a rendes kerékvágásba, fordult a kocka, és eredményesek voltunk. Küzdöttünk egymásért, a városért, a szurkolókért, a klubért. Köszönöm, hogy a közönség ott volt végig mellettünk, a végjátékban nagyon kellett a biztatásuk. Így sikerült egymásnak szép estét szereznünk. Még semmi nem dőlt el, maximális koncentrációval kell készülnünk a további fordulókra, hogy biztosítsuk helyünket a rájátszásba.

Ivan Rudez, Kaposvár: A liga egyik legjobban passzoló, legmagasabb játékinteligenciájával bíró csapatra készültünk. Ha nem helyezünk nyomást a labdára 40 percen át, akkor megbüntetik. Ez történt ma is. Egészen a második negyedik jól tudtuk kontrollálni a KTE játékát, félidő után viszont ritmust vesztettünk, és sokat hibáztunk, rossz döntéseket hoztunk. Csapatként, főleg a harmadik negyedben nem tudtunk megfelelően teljesíteni, ez okozta a vesztünket. Ami pozitívum, hogy a fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe.

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Cibuláre BucimbungaAluluKaposkosár KKKSchwarzkopfKKK72 Recent comment authors
Cibuláre Bucimbunga
Olvasó

Az a pozitívum, hogy jól szálltak be a fiatalok és az a negatívum hogy gyorsan le is vetted őket…
Csődtömeg!

Alulu
Olvasó

Rudez kérlek magyarázd el az utolsó 1 percet. Mi volt az elképzelés?

Kaposkosár KKK
Olvasó

Rudezaut
A szurkolók türelme elfogyott!

Schwarzkopf
Olvasó

Ami meg negatívum,hogy még mindig itt baszod a rezet.Ha ennyire oda vagy a fiatalokért akkor legyél ott az edző,de kérlek ne a kaposváriaknál ,Szikó munkáját azért ne baszd szét Ez a szezon sajna már decemberbe elment. Téged már a Honvéd elleni idegenbeli meccs után valagba kelett volna rúgni.Az hogy ez a csapat ezt az eredményt tudja felmutatni az a te bizonyítványod és vastagon benne van a kezed,de Puska Zoli is felelős mert ő hagyta és nézte végig a te ámokfutásodat. Remélem nyáron eltakarodsz! Az meg hogy még a szurkolók szurkolnak az nem neked szól,hanem annak hogy az életük a kaposvári… Olvass tovább »

KKK72
Olvasó

Le is kaptad őket a pályáról dicséretképpen amint lehetett Rolival együtt akik hoztak is valamit a konyhára. Gabrics az fenn lehetett a pályán közel 27 percig és dobálhatott észnélkül eredménytelenül. Mondhatnánk azt is hogy “ügyeshúzás” gratulálok Iván nem csalódtam benned ! Esetleg nem fordult meg a fejedbe, hogy talán át kellene adni a helyedet egy edzőnek akinek nem csak a paírja van meg de eredményt is tud felmutatni !

ratorper
Olvasó

Istenem, ki ez a Pali??

KPSVRKK
Olvasó

A fiatalok jól, te meg rosszul!

lavjaman
Olvasó

fényképet látva kezdtem reménykedni, hogy ez a barom elköszönt tőlünk

Schwarzkopf
Olvasó

csak nehogy jövőre is itt rontsa a levegőt

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés