B-csoport
“Íratlan szabályokat szegtek meg, az egész csapat rendkívül negatív, jó hogy megúsztuk sérülés nélkül…”
Siska János szerint a békésiek nem sportemberhez méltóan viselkedtek, folyamatosan kötözködtek, az edző és a játékosok is végig szidták a nyíregyháziakat.

:
:
A másodosztály Piros csoportjában szereplő Nyíregyháza Blue Sharks a hétvégén folytatta jó sorozatát, a Békés elleni 92–75-ös siker már sorozatban a nyolcadik győzelme volt, ami immáron a legjobb széria, mivel az eddig veretlen Veszprém elvérzett Oroszlányban. A nyíregyháziaknál kiemelendő, hogy a harmadik negyed végén még hatvanszázalékos volt a triplahatékonyság és a találkozó végére sem romlott sokat.
– Kellemetlen csapat a Békés, pláne a saját pályáján, de nem nagyon zavart meg minket, főleg dobások terén, megint igen jó százalékkal céloztunk távolról, ez most már hetek óta jellemző ránk – értékelte a mérkőzést a szon.hu-nak Siska János, a Blue Sharks vezetőedzője. – Úgy nyertük meg ezt a meccset, ahogy meg tudtuk, sok alsó posztos játékunk nem volt, de brutálisan dobtunk. Örülök, hogy Czura Attila megint a régi formájában játszott, hetvenöt százalékkal, hibátlan büntetőzéssel jutott harminckét pontig, Mike szintén remekelt, valamint Fazekas Csabi és Sitku Marci is jól szállt be. Pozitívum, hogy a két sérültünk nélkül is így tudtunk teljesíteni.
A Cápák végig megnyugtató különbséggel vezettek, izgulniuk nem kellett, a mérkőzés azonban így is parázshangulatú volt.
– Esélyesként mentünk oda, és mondtuk a srácoknak is, úgy játsszunk, hogy az ellenfél ne is gondolhasson győzelemre – folytatta a szon.hu portálnak a tréner. – Így is tettünk, ennek ellenére
mindenki ingerülten jött le a pályáról. A békésiek nem sportemberhez méltóan viselkedtek, folyamatosan kötözködtek, az edző és a játékosok is végig szidták a mieinket, ezzel a néhány szurkolójukat is felspannolták. Íratlan szabályokat szegtek meg, az egész csapat rendkívül negatív, jó hogy megúsztuk sérülés nélkül.
Fotó: hunbasket.hu

Szólj hozzá!