
:
:
Korosztályos Európa-bajnok szerb irányítóval erősített a Szeged: a 25 éves Vuk Vulikics holnap már edzésbe is áll. A 190 cm magas kosaras az előző idényben a Mladost Zemun játékosaként 14.5 pontot és 7 gólpasszt átlagolt a szerb bajnokságban, míg ebben a szezonban a bukaresti Dinamo színeiben 21 percet, 7.5 pontot és 3.5 gólpasszt jegyzett meccsenként a román élvonalban.
Vulikics karrierje során végigjárta a szerb korosztályos válogatottakat, 2017-ben U18-as Európa-bajnoki címet szerzett a nemzeti csapattal. A szerb játékmester érkezése egyben azt is jelenti, hogy a Szedeák – élve a szerződés szerinti jogával – elköszönt az amerikai Jaylon Tate-től, és már az új összetételben készül a bajnokság január 25-i folytatására.

Nem tudom, hogy az utóbbi években hány csapatnak volt három irányítója egy szezon alatt.. Már csak Davist kell lecserélni, és imádkozni, hogy a PVSK rosszabb legyen nálunk.
Végre vissza a szerb vonalra, korábban felszántották a pályát… Boltics, Sulovics, régen Klisura Milun…
És Ciric!!!! Bár velük is majdnem kiestünk az egyik szezonban????