
:
:
A Sopron Basket a holnap kezdődő Magyar Kupa-döntő egyik favoritja. Március 5-én már fontos Euroliga negyeddöntő vár Roberto Iniguez együttesére a Bourges ellen.
– Vannak, akik azt mondják, hogy kapjunk ki a Győr ellen, és akkor ennyi volt, lehet készülni az Euroligára. 51 évesen azt várják el tőlem, hogy feladjak egy mérkőzést? Hogy becsapjam az embereket? Nem ezért vagyok itt Sopronban. Azért mert szeretem ezt a klubot, a filozófiáját. A közel két év alatt minden egyes ellenfelet megtiszteltünk azzal, hogy a lehető legjobban készültünk fel ellenük. Minden mérkőzés előtt elmondom a játékosaimnak, hogy tisztelnünk kell az ellenfelet, bárki is legyen az, és minden embert, aki kijön a mérkőzésünkre, aki jegyet vált azért, hogy lásson minket. Beszélgetünk a helyzetről a játékosokkal, kikérem az ő véleményüket, meglátásaikat is, hiszen ők is érintettek, ez róluk is szól. Ők is egyet szeretnének, a lehető legjobban felkészülni a Bourges ellen, eséllyel felvenni a küzdelmet a párharc során.
A torna programja:
Negyeddöntők:
február 28., csütörtök,
13 óra: ZTE NKK – ELTE-BEAC (ND1).
15.30 óra: NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd (ND2).
18 óra: CMB Cargo-UNI Győr – Sopron Basket (ND3, tv: M4 Sport).
20.30 óra: PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK (ND4).
Elődöntők:
március 1., péntek,
15.30 óra: ND1 győztese–ND2 győztese (ED1).
18 óra: ND3 győztese–ND4 győztese (ED2, tv: M4 Sport).
Bronzmeccs:
március 2., szombat,
14.30 óra: ED2 vesztese–ED1 vesztese.
Döntő:
március 2., szombat,
17.05 óra: ED2 győztese–ED1 győztese (tv: Duna World).
Fotó: fiba.com

Vannak csapatok, ahol ezt tökélyre fejlesztették, tessék elkérni a receptet Senior! ?
Iniguez MKOSZ-t bíráló nyilatkozata miért tűnt el?
Talán mert zavarta az MKOSZ-t az igazság.