- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Ingyenesen nézhető a DEAC-Alba

A Debrecen Televízió online közvetíti a szombati mérkőzést.

Szombaton 19 órától újabb meccs vár Kovács Adrián együttesére az Alba Fehérvár ellen, melyet szintén zárt kapuk mögött kénytelenek lejátszani a csapatok. A DEAC vezetősége felvette a kapcsolatot a Médiacentrum Debrecennel, akik azzal az örömteli hírrel álltak elő, hogy sikerült megegyezniük az MTVA-val, így lehetőség nyílt a köztévé által nem közvetített mérkőzések sugárzására – derült ki a klub honlapjáról. Mivel a Debrecen Televízió adásai a Dehir portálon is láthatóak, így a szurkolók az interneten keresztül is követhetik a találkozót (http://dehir.hu/dtv).

„Szomorú a helyzet, hiszen a sport elsősorban a nézőkért van, ilyen esetekben felértékelődik a média szerepe. Mi igyekszünk segíteni, ahová be tudunk jutni és a jogtulajdonostól megkapjuk az engedélyeket, azokat a mérkőzéseket élőben szeretnék közvetíteni” – fogalmazott Vida Gyula, a Médiacentrum Debrecen főszerkesztője.

fotó: deac.hu

6 HOZZÁSZÓLÁS

    • Nekem sosem az jött le a ténykedésükből, hogy érdekelnék őket a szurkolók. Az ő esetükben ezt is extrának érzem, hogy engedélyezték ezt a DEAC-nak. Remélem a többi klubnak is fogják. Kicsit kompenzálnának vele. Lenne mit.

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK