Bajnokság
Indulhat a jegyértékesítés, holnaptól lehet menni kosármeccsre
Orbán Viktor jelentette be a jó hírt.

:
:
Szombat reggeltől életbe lépnek az új rendelkezések, mert ma mindenképpen elérjük a négymillió beoltottat – erről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádióban pénteken reggel.
Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, újabb szakaszhatárhoz érkezünk. Szombat reggeltől a kijárási tilalom kezdete módosul, a boltok és vendéglátóipari egységek 11-ig lehetnek nyitva, és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak bizonyos helyek, így a sportrendezvények is.
Az MKOSZ már korábban közzétette állásfoglalását:
Tárgyalt a sportmérkőzések látogatásáról szóló kormányzati enyhítésekről április 28-i ülésén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége. A grémium úgy döntött, hogy a négymilliós oltásszám elérésével életbe lépő központi rendelkezéseknek megfelelően az NB1/A-s férfi, az NB1/A-s női, valamint az NB1/B-s férfi mérkőzéseket nézők előtt lehet majd megrendezni. A többi versenyrendszer vonatkozásában (beleértve az amatőr felnőtt és utánpótlás mérkőzéseket is) továbbra is érvényben marad a zártkapus korlátozás.
Tekintettel arra azonban, hogy a bajnokságok sorsdöntő szakaszaikba léptek, a sportolók és sportszakemberek védelme érdekében a szövetség több, a jogszabály által a csapatok jogkörébe utalt intézkedést is javasol újonnan módosított COVID protokolljában. Szerepel a javaslatok között, hogy a pályarendszabályok módosításával a játékosokon, edzőkön és játékvezetőkön kívül továbbra is írják elő a maszk kötelező használatát a mérkőzés teljes időtartamára, illetve a mérkőzésen résztvevő nézők számát és elhelyezését a fertőzésveszély maximális csökkentésének figyelembe vételével határozzák meg. A COVID protokoll korábbi előírásai – mint pl. a pályán lévő sportolók és sportszakemberek, valamint a nézők elválasztása az esemény teljes időtartama alatt, akár az első sorokban található helyekre az értékesítés korlátozásával – továbbra is hatályban marad.
Fontos kérdés a beléptetés. Mint ismert, a kormányzat döntésének értelmében a 18 évnél idősebb nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be a mérkőzésekre. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal (érvényes útlevél, jogosítvány, személyazonosító igazolvány) együtt jogosít a belépésre! Igazolnia kell továbbá életkorát a 18 évnél fiatalabbaknak is arcképes igazolványuk felmutatásával!
A szervezőknek meg kell tagadniuk a belépést attól, aki életkorát vagy a védettségi igazolvány érvényességéhez személyazonosságát nem tudja igazolni a jogszabályban előírt módon!

A poén az hogy tegnap 43 ezer embert oltottak be. A 4 millióhoz ma 87 ezret kellene….. Ma el kell érni a 4 milliót, mert a rendelet szerint másnaptól érvényes az enyhités. Most akkor mi van???
Nyugi, el fogják érni 🙂
Mint ahogy eddig is minden kitűzött célt elértek, csak most nem “ötéves terv”ek vannak 🙂
Gond csak akkor van, amikor valami olyan dolog üt be, ami nem volt előre eltervezve megoldásra 🙂
Akkor Soros vagy pedig Gyurcsány. Esetleg még Brüsszel.
Meglesz a 4 millió, ez csak játék a számokkal ami mostanában igen megy nekik. Vicc ami itt van és mindez pár foci EB meccs miatt….
Gyorsan az éjszaka leple alatt szabaddá tettek 100 ezer Pfizert, hogy meglegyen ma a 4 millió beoltott, mert az kell a népnek leginkább! Reggelre be is fagyott a regisztrációs oldal, pedig csak Pesten, meg 1-2 nagyobb városban lehetett elérni az oltópontokon!
A nézőszámról nincs konkrétum a kormányrendeletben, így arról a rendező klub dönthet. De a belépésre világos a rendelet. Védettségi kártya kell hozzá, vagyis a papír alapú igazolás nem elfogadható.
Akinek nem érkezik meg a védettségi kártya az mehet az oltás után kapott igazolásal? Nem tudja valaki?
szerintem ez csak az adott klub vagányságán múlik, ill. a biztinsagiakon
Jó lenne ez ügyben is egy pontos állásfoglalás! Nehogy sokan emiatt koppanjanak majd!
Ezt akartam én is kérdezni.
Szerintem nem, mivel az szerepel mindenhol, hogy a plasztikkártya+fényképes igazolvány kell.
“… Szerepel a javaslatok között, hogy…..
a mérkőzésen résztvevő nézők számát és elhelyezését a fertőzésveszély maximális csökkentésének figyelembe vételével határozzák meg…”
Hát ez azért érdekes.
Ezek szerint nincs egységes szabályozás,
van ahol beengednek majd mindenkit,
másutt meg fél ház (vagy negyed) lesz.
Micsoda jó hír! És maga Orbán Viktor jelenti be személyesen!!! Kell-e ennél szebb és jobb hétvége a magyaroknak, elvtársak??? ((((Közben a háttérben szirénázik vmi idióta mentő, zavaró, be is csukom az ablakot, még önfeledten ünnepelni sem hagyják az embert…))))
Adom! 2-3 hét múlva ki fog derülni, hogy korai volt-e tömegeket összezárni egy csarnokba másfél órára maszk nélkül.
Tegnapi adatok: 182 beteg meghalt, 2365 új fertőzött