Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Indul a harc a döntőért a Piros-csoportban

A MAFC-Cegléd párharc szombaton, a PVSK-Fót elődöntő vasárnap kezdődik.



:

:

Minden negyeddöntős párharcból a kupahétvégén részt vett csapat jutott tovább, megismétlődik a Hepp Kupa döntője és bronzmeccse a Piros-csoport elődöntőiben.

NB I. B, Piros-csoport, elődöntők

Újbuda MAFC – Ceglédi KE

Bár az alapszakaszban az újbudaiak nyertek tízzel több meccset és végeztek négy hellyel előrébb, a négy közé a sárga-kékek jutottak hamarabb: a Vasas pályaelőnyének elvétele után otthon le is zárták a párharcot, ezzel történetük során először kerültek elődöntőbe a második vonalban, míg a műegyetemisták egy hazai vereséget követően kétszer is óriási csatában, kétszámjegyű hátrányból felállva tudták megverni a Nyíregyházát – a párosítás harmadik mérkőzését a helyszínen tekintették meg a CKE játékosai és stábtagjai. A több pihenőnap tehát Sértő Ádám, a hazai pálya előnye viszont Lakits András gárdája mellett szól, a két szakvezető egyébként nemrégiben együtt dolgozott Bors Miklós szakmai stábjában a férfi U20-as válogatottnál. Ami a felek szezonbeli egymás elleni összecsapásait illeti, a reguláris szezonban idegenben (64-90) és otthon (102-88) is a piros-feketék diadalmaskodtak, a Hepp Kupa bronzcsatájában viszont a Pest vármegyeiek bizonyultak jobbnak (90-85) – más kérdés, hogy az első bajnokin még Siska János volt a Cegléd vezetőedzője, a másodikon még nem játszott Archibald, aki a negyeddöntőben 28 pontot átlagolt, a BOK Sportcsarnokban pedig mindkét oldalon sokat pihentek a kulcsemberek a bajnoki negyeddöntőt szem előtt tartva.

Lakits András: A Nyíregyháza elleni továbbjutást követően sem ünnepelni, sem pihenni nem volt időnk, hiszen azonnal kezdődik az elődöntő, amely legalább ugyanolyan nehéz feladatnak ígérkezik. Bár nem kezdte jól a szezont, azt gondolom, megérdemelten jutott a négy közé a Cegléd, rutinos, jó játékosok alkotják a csapatot egy nagyon felkészült edzővel. Nagy meglepetéseket aligha tudunk egymásnak tartogatni, hiszen már háromszor találkoztunk az idényben. Bízom benne, hogy a fiúk önbizalmat merítenek az előző párharcból, és magabiztosabban tudunk játszani az első mérkőzésen, mint azt tettük a negyeddöntőben. Szeretnénk egy újabb győzelemmel meghálálni azt a szurkolást, amit szerdán kaptunk, de ismét borzasztóan nehéz meccs előtt állunk, igyekszünk az idő rövidsége ellenére maximálisan felkészülni.

Sértő Ádám: Először is gratulálok a MAFC-nak a négy közé jutáshoz! Amit sokan félreértelmeznek, hogy nem az elődöntős ellenfelünk játszott rosszul a negyeddöntőben, hanem a Nyíregyháza egy nagyon erős csapat, amit az alapszakasz második felében és most a rájátszásban is bizonyított, úgyhogy nem szabad azt gondolnunk, hogy könnyű dolgunk lesz, sőt! Minden labdáért es pozícióért küzdenünk kell majd, ahogy ellenfelünknek is, mert mi sem feltett kézzel érkezünk a párharcba. Úgy gondolom, hogy nemcsak a két vezetőedző, de a két csapat is jó viszonyt ápol egymással, hiszen az alapszakaszban és a Hepp Kupában is rendkívül sportszerű meccseket játszottunk. Azonban a barátság mostantól csak plusz pikantéria es presztízs. Nagy csatát várok, igazi csemege lesz ez a szurkolóknak, akik kilátogatnak majd a mérkőzésekre.

A párharc menetrendje:

  • április 20., szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
  • április 24., szerda 17:00, Cegléd, Gál József Sportcsarnok

Amennyiben szükséges:

  • április 27., szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

A CKE a Ceglédi Kosárlabda Egyesület YouTube-csatornán közvetíti hazai mérkőzéseit.

Pécsi VSK-Veolia – Phoenix-MT Fót

A Ceglédhez hasonlóan a Megyeri Tigrisek is klubtörténelmet írtak a négy közé jutással második piros-csoportos szezonjukban, ráadásul a Hepp Kupában is fennállásuk legjobb eredményét érték el az ezüstéremmel – a fináléban éppen a Vasúttól kaptak ki 104-87-re, miután az elődöntőben meglepetésre kiejtették a MAFC-ot. A bajnoki negyeddöntőben újabb bravúrt mutattak be a fótiak: a simán elveszített első mérkőzést követően otthon egyenlítettek, majd elsősorban kiváló kinti dobóformájuknak köszönhetően a BKG otthonában is győzni tudtak a mindent eldöntő találkozón. A PVSK tulajdonképpen tökéletes idényt fut idáig, ha nagy izgalmak után is, de az élen zárták az alapszakaszt Szrecsko Szekulovics tanítványai, akik megvédték címüket a kupában, majd két mérkőzésen jutottak négy közé a bajnokságban a TF ellen. Az említett kupadöntő mellett a reguláris szezon egymás elleni összecsapásaiból is a pécsiek kerültek ki győztesen, otthon 107-70, Fóton 88-83 arányban diadalmaskodtak – a Phoenix-MT még nem tudta legyőzni tétmérkőzésen elődöntős ellenfelét. Juhos Levente számára különleges párharc következik, hiszen a lila-fehérek csapatkapitánya az előző évadban még a Párducokat erősítette.

Szrecsko Szekulovics (PVSK): Továbbra is a bajnoki cím a célunk, az első lépést megtettük efelé, kettő még hátravan. Következő ellenfelünk a Fót, idén már háromszor is találkoztunk velük és mindannyiszor győzni tudtunk, legutóbb a Hepp Kupa döntőjében. Nagyon tisztelem a Megyeri Tigriseket, jól játszanak az elmúlt hetekben, nem számítok könnyű párharcra, de ki kell használnunk, hogy nálunk van a pályaelőny, be akarunk jutni a döntőbe. Bár nem hiszem, hogy ez lesz a döntő, egy kicsi előnyt jelent, hogy mi két meccsen kerültünk a legjobb négybe, többet tudtak pihenni és készülni a játékosaim az előttünk álló sorozatra.

Surmann Gábornak, a Fót vezetőedzőjének továbbra is érvényben van az eltiltása, ezért ezúttal sem állt módjában nyilatkoznia.

A párharc menetrendje:

  • április 21., vasárnap 18:00, Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
  • április 24., szerda 19:00, Fót, Phoenix Sportcsarnok

Amennyiben szükséges:

  • április 27., szombat 18:00, Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

A PVSK a PVSK – Pécsi Vasutas Sportkör YouTube-csatornán közvetíti hazai mérkőzéseit.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
hajramagyarkosarlabdaCenter Recent comment authors
Center
Olvasó

Gospodin Sekulovic! Az idén a PVSK a feljutást csak saját maga ronthatja el. Nem csak végig a hazai pálya előnye, a kipihentebb játékosok szólnak emellett. A Fót tavaszra szépen összállt, de a három, 30 év feletti kulcsemberük (Kinney, Juhos, Markovics) 1-1 meccset tud hozni, viszont a playoff-ban a Vasút viszonylag egyenletes 10-es rotációjával végig tud hajtani, nem beszélve a két (akár felváltva pihentethető) légiós irányítójáról.
Hajmo i sve najbolje!

hajramagyarkosarlabda
Olvasó

Egyetértek, így hogy a Nyíregy kiesett Pécs az abszolút esélyes. Viszont ha most sem jutnak fel kérdéses hogy jövőre megint megpróbálják-e

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés