Bajnokság
Impozáns buszt kapott a DEAC
Becsky István szakosztályvezető bízik benne, hogy ezzel is tudják a játékosaik felkészülését segíteni.

:
:
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatásával, TAO-forrásból jutott hozzá a Debreceni Egyetem kosaras szakosztálya ahhoz a Mercedes típusú, a fekete-fehérek címerével díszített autóbuszhoz, melyet hétfőn reggel adtak át hivatalosan a Böszörményi úti Campuson – adta hírül a kosarlabda.deac.hu.
Bár a kosárlabdázók használják majd elsősorban a járművet, az első utat a DEAC futballistái tehették meg vele, ugyanis ma kezdik meg mádi edzőtáborozásukat.
– Jelenleg ez a busz a legnagyobb büszkeségünk, természetesen a csapataink után – mondta el a honlapnak Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a klub ügyvezetője. – A TAO-pályázaton a felnőtt kosárlabda-csapatunk pályázta meg a beszerzést, és sikerrel jártunk. A járványügyi helyzet egy kissé a segítségünkre is sietett, hiszen az önerőnek egy részét a támogatás terhére le tudtuk róni. Különleges nap ez az életünkben, hiszen mindig irigykedve néztük, hogy más csapatok milyen modern buszokkal érkeztek hozzánk. Ez eddig számunkra csak vágyálom volt, nagyon örülünk, hogy most nekünk is sikerült egy ilyen járműhöz jutnunk. A buszt a kosarasok használják majd elsősorban, ám mivel az ő szezonjuk még nem indult el, s nem szeretnénk, ha túl sokat üresen állna, ezért most az edzőtáborba utazó futballisták rendelkezésére bocsátottuk az autóbuszt – fogalmazott az ügyvezető.
Becsky István szakosztályvezető, a DEAC Kosárlabda Akadémia első embere is örömének adott hangot.
– Nagyon fontos, hogy saját járművel rendelkezünk immár, hiszen az első osztályú gárdák zöme dunántúli, ezért ezek a túrák hosszadalmasak, egyáltalán nem mindegy, ilyenkor milyen körülmények között utazik egy csapat. Bízom benne, hogy ezzel is tudjuk a játékosaink felkészülését segíteni. A DEAC olyan klub, amely mindenkinek fontos, nem csak az egyetemistáknak, hanem a város polgárainak is. Az, hogy a buszt más szakosztályok képviselői is használhatják, azt mutatja, hogy nagyon lényeges számunkra az összetartozás, a családias jelleg.
Fotó: kosarlabda.deac.hu

Tudom ez kosárlabda szektor, de… Ha a legnagyobb futtballkuuuurrrrrvvva
dzsudzsika a lokiba igazol, az a Magyar foci újabb nagy ?????????????
Az enbé kettőben havi gyönge 14millát adnak ennek a falábunak. És még ez az ember
a CSÉKÁ a Honi válogatottban. Hová süllyed még a magyar foci??? Neki INGYEN kéne a Lokiért küzdenie.!!! A Balatonszabadi Sóstói üdülőjében persze tud NAGY CSÁVÓT játszani, meg szuper autók és stb. De egy kört nem tudott fizetni az ott lévőknek! Undoritó egy faszkalap!!!
Kiesett a focicsapat sok pénz megy a kosárba. 4ben lesz a DEAC szerintem
Attól, hogy kiesett a focicsapat, a pénzük ugyannyi marad, nem fogják a kosárcsapat felé irányítani. Állítólag Dzsudzsi is beszáll a Szima-féle kaszinóbizniszbe és a focicsapatban is lesz tulajdonrésze. Ahogy kiestek, úgy fognak visszajutni 1 év múlva, de azért még ne temessük őket, a fehér abroszon láttunk már néhány érdekes döntést megszületni… simán benne van a pakliban, hogy egy csapat mondjuk a koronavírus miatt kialakult (kormányzati/pénzügyi) nyomásra hivatkozva nem vállalja az NB1-et, helyette pedig felkérik majd a Debrecent… na, de ez a jövő zenéje. Ami a kosarat illetei: itt is van pénz és lesz is. Azzal, hogy Bp. megválasztotta főpolginak az… Olvass tovább »
“Debrecen pár év alatt kosárban is bajnok lesz.”
Debrecent sosem érdekelte a kosárlabda,voltak többször is fellángolások,de ezek kérészéletűek voltak.Olyan kosárláz,mint Szolnokon,itt nem lesz.
Persze ez csak az én véleményem.
Amíg egy profi csapatot működtető kft. magánkézben volt mindig csak ideiglenes fellángolás lehetett.
Istenem de okos mindenki az országban Debrecennel és a debreceni sportélettel kapcsolatban. Remélem azt is tudod, hogy a cél a futballpiramis létrehozása volt Debrecenben 🙂 Ami a Loki kiesésével sajnos nem valósult meg. Bizonyára azt is tudod, hogy az egyik Egyetemi fenntartású a másik pedig most már városi. A DEAC sosem fog élvonalbeli álmokat dédelgetni, a cél, hogy a LOKI minél hamarabb visszajusson az első osztályba és a még nem kész játékosok NBII-es keret között tudjanak fejlődni, tehát a két klub között az együttműködés folyamatos és nem egymás babérjaira törnek… Ennek fejében megindokolnád a “sok pénz megy a kosárba” kijelentésedet?… Olvass tovább »
Azért a Debreceni Egyetem költségvetése vetekszik 40-50 ezres városok költségvetésével, ha nem több…
Úgyhogy van pénz lóvéra, de ez nem gond, legyen erős magyar bajnokság, tehetős klubokkal. Bárcsak az OSE gazdálkodhatna annyi pénzból, mint a DEAC…..
Az egyetemnek akkor a költségvetése, mint a városnak. 🙂
@debr, szerintem mindenki tisztàban van azzal, hogy nagyságrendileg mekkora zsé megy a DEAC-hoz, meg az is kb tiszta, hogy honnan, kitől. Szóval ezt a kérdést nem biztos, hogy forszíroznám. Abban viszont igazad van, hogy ezt felesleges összemosni a Loki kiesésével. Ha bentmaradnak az aranylábúak, ugyanúgy meglenne a kosárlabda támogatottsága. Irigylésre méltó helyzetben vagytok, szerintem top4-ben lesztek.
kitől?:)
Ez most nagy kapufa volt tőled. A DEAC-nak is van focicsapata, akik épp most jutottak fel az NB2-be az NB3 Keleti csoportot nyerve. Semmi köze a DVSC kiesésének a DEAC pénzügyeihez. Jövőre mindkét debreceni csapat NB2-es lesz.
Akkor a pénz, “paripa” kipipálva, ami jól bizonyítja a “fegyver” meglétét is 🙂
Gratulálok hozzá!
Pénz most úgy fest nem számít, csak nehogy nagy pofáraesés legyen a vége.