Bajnokság
Íme Jaramaz hihetetlen meccsnyerője – VIDEÓ
Ketten is védekeztek rajta, ezért kissé kisodródott, de idő híján eldobta a labdát.
:
:
Mint ismert, a Kecskemét Nemenja Jaramaz utolsó másodperces triplájával verte meg idegenben a Nyíregyháza csapatát. A légiós a KTE honlapjának nyilatkozott a megmozdulása kapcsán.
Harminc másodperccel a meccs vége előtt, egy időkérésnél vezetőedzőnk, Váradi Kornél azt hangsúlyozta, hogy még lesz időnk egy támadásra, ha kivédekezzük a nyíregyházi akciót fault nélkül, nyerhetünk. Agresszív védekezéssel mentünk vissza, éreztük, hogy meglehet a meccs. A hazai dobás lejött a gyűrűről, Rasztko Dramicsanin leszedte a lepattanót, és nekem passzolt. Nem sokat gondolkoztam, elindultam a túlsó gyűrű felé. Igyekeztem minél jobb szöget találni a dobásra, ám ketten is védekeztek rajtam, ezért kissé kisodródtam, de eldobtam, mert már alig volt idő. Hála istennek bement, és megnyertük a meccset. Volt már, hogy dobtam ehhez hasonló távolikat, de ez biztosan a legfontosabb volt közülük. A hazai vereség után szerettük volna megmutatni, hogy képesek vagyunk győzni idegenben. Nagyon kellett ez a győzelem az önbizalmunknak. Megdolgoztunk a sikerért, persze szerencse is kellett hozzá, ám ez már nem számít, csakis a győzelem. Szombaton újabb kemény mérkőzés vár ránk, azt is sikerrel akarjuk venni, így most már az összes energiánkat a ZTE elleni találkozóra összpontosítjuk.
A győztes dobás azóta felkerült a kecskemétiek YouTube csatornájára is, íme:

“ha kivédekezzük a nyíregyházi akciót fault nélkül, nyerhetünk. Agresszív védekezéssel mentünk vissza, ”
hát én úgy látom,hogy össze-vissza védekezéssel mentek vissza és egy teljesen üres dobást engedtek,ami kimaradt…