Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Most már elhiszik, hogy van keresnivalójuk az élvonalban

Illés Máté kiemelte, hogy Hayes leigazolásával a rotációs lehetőségeik is megváltoztak, és így már mindenki  a saját posztján tud szerepelni.



:

:

Mint már írtunk róla, az OSE Lions újonc létére is remekül kezdte az idei szezont, hiszen jelenleg 9 kör után 4 győzelem mellett 5 vereséggel állnak a piros-feketék, akik még versenyben vannak a Magyar Kupa nyolcas döntőjéért is.

A csapat 22 éves hátvédje, Illés Máté az eddig lejátszott találkozókon 7.4 pontot, 1.9 gólpasszt és 1.4 lepattanót átlagolt. A BB1.hu-nak adott interjújában elmondta, már nyoma sincs bennük a korai megilletődöttségnek.

– Az első két fordulót kicsit megilletődötten kezdtük, nem játszottunk olyan ritmusban és nem voltunk olyan agresszívak, mint amilyennek kell lenni az első osztályban. Ezt követően sikerült felpörögnünk és sokkal nagyobb energiával játszanunk. A felkészülésünkkel egyik mérkőzésünkön sem volt probléma, az elején egy-két taktikai utasítást nem tudtunk betartani, de amikor sikerült az első sikerünket behúzni a Zalaegerszeg ellen, utána elhittük, hogy van komolyabb keresnivalónk az A-csoportban is.

Szezon közben azért át is alakult az újonc kerete, hiszen két légiós érkezett a csapathoz, míg Washington távozott.

– Abszolút jól sikerült a légiós kiválasztás idén, hiszen vannak rutinosabbak, fiatalabbak, amerikaiak, európaiak is. Azzal, hogy Hayes-t is le tudtuk igazolni, a rotációs lehetőségeink is megváltoztak, és így már mindenki  a saját posztján tud szerepelni.

Oroszlányban előszeretettel nyúlnak a magyarokhoz is, akik jó teljesítménnyel hálálják meg a bizalmat. Többször is előfordult már az idényben, hogy hiába van öt légiós az együttesnél, három honi játékos is a kezdőben kapott helyet.

– Sebastjan Krasovec filozófiája a B-csoporthoz képest semmit sem változott, ugyanis szerinte a mai kosárlabdában abszolút sok rotációra van szükség és így mindenki, aki a pályára kerül, maximális energiákkal tud dolgozni mind védekezésben, mind támadásban. Közülünk, magyarok közül is akárki kerül bevetésre, megpróbálja élvezni a bizalmat és mindent beleadni.

A játékos kitért a szurkolókra is, akik szintén üde színfoltjai a pontvadászatnak.

– Oroszlány mindig is egy kosárlabdaszerető város volt, de így, hogy sikerült nagynevű klubokat elkapnunk, még jobban fellelkesítette a drukkereinket és szinte minden hazai meccsen telt ház előtt játszunk, idegenben pedig akár százötvenen, kétszázan is elkísérnek minket és a végsőkig támogatnak.

Fotó: oselions.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
PraenoricumdonnarummaKendeffy BotondbányászOroszlanyi Banyasz Recent comment authors
Praenoricum
Olvasó

Sokkal jobb ez a mostani szituáció, mint amikor pesti csapatok jatszották a homokzsák szerepét. Jó abból a szempontból is, hogy olyan magyar játékosok kapnak szerepet, akik korábban be sem nagyon kerültek csapatukba. Itt megmutathatják, hogy mire képesek. Ez sokkal szimpatikusabb, mint amikor egy csapat vesz öt légióst, 35 percet játszatva őket próbál felszínen maradni. Ott nem fejlődnek a fiatalok. Sok sikert a továbbiakhoz!

donnarumma
Olvasó

Itt a helyetek, ez nem kérdés!

Kendeffy Botond
Olvasó

Szimpatikus csapat az Oroszlány, és az eredmények is jönnek. A bajnokság kellemes színfoltját jelentik.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nekünk, oroszlányiaknak is az egyik legnagyobb pozitív meglepetés Illés játéka. Maradjon is így, tele van önbizalommal, ez kell! Hajrá, Máté!

Suns
Olvasó

Ez a srác jövőre már nem itt játszik. Öröm nézni a játékát…

bányász
Vendég
bányász

Szeretjük. Ha aprópénz különbségről lesz szó tuti nem megy el. Itt kapott lehetőséget, bizalmat, ez azért csak jelent valamit, hiszen más egyesületek rá se néztek illetve ahonnan jött nem kapott bizalmat amit megérdemelt volna. Fiatal, ügyes, kívánok neki hosszú, sikeres és sérülésmentes pályafutást.

Marillion
Olvasó

A Mobilmánia meg énekli: Az út legyen veled….A többit meg tudjátok…További sikereket nektek Szombathelyről is….

szurkoló
Olvasó

A múltunk kötelez. És ahogy a P.mobil is énekli:Az úton menj tovább

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés