Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Illés Máté: mi a maximumot nyújtottuk végig

Az OSE hátvédje szerint remek “félszezont” tudhatnak maguk mögött.



:

:

Az OSE Lions hátvédje, Illés Máté 5.9 pontot, 1.3 lepattanót és 1.8 gólpasszt átlagolt a szezon során. Ezúttal ő nyilatkozott a csapata honlapjának:

Azt gondolom hogy remek “félszezont” tudhatunk magunk mögött, 10 győzelemmel zártunk, köztük nem várt sikerekkel is. A kezdeti megilletődöttség után sikerült egy igazi Csapatként funkcionálnunk, önzetlenül egymásért küzdve. Bátran mondhatom, hogy mindenki részéről maximális támogatást kaptunk, edzőnk, Sebastjan Krasovec végig bízott bennünk, igyekezett mindenki számára elegendő lehetőséget biztosítani a pályán, aminek köszönhetően én is rengeteget tudtam fejlődni, rutint szerezni. Szurkolóink minden mérkőzésen 6. emberként buzdítottak minket, menedzsmentünk és elnökségünk mindent biztosított azért, hogy mi csak a kosárlabdára tudjunk koncentrálni! Sajnos felesleges lenne arról beszélni mi történhetett volna, ha folytatódik a szezon, mi a maximumot nyújtottuk végig. Valóban hátra lenne egy Magyar Kupa és sok tétmérkőzés, de ilyen helyzetben ezek a dolgok abszolút másodlagosak, az egészségnél semmi sem fontosabb! Jelenleg időmet otthon töltöm családommal, naponta igyekszem formában tartani magam, futni járok és erősítek. Vigyázzunk egymásra, mindenkinek jó egészséget kívánok!

Fotó: oselions.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés