:
:
Szűk körben tölti az ünnepnapokat a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely két játékosa, Perl Zoltán én Bíró Olivér is – számoltak be a csapat honlapjának.
Természetesen itthon leszünk, annyiban változnak a hagyományok, hogy szűk családi körben fogjuk tölteni az ünnepet. A menü a hagyományos húsvéti sonka, kalács, torma és zöldségek lesznek
– fogalmazott az Eurobasket által az “Év hazai játékosának” megválasztott Perl Zoltán.
Bíró Olivér elmondta, ezúttal más lesz az idei ünnep:
– Az idei húsvét teljesen más lesz, mint az eddigiek. Volt már rá példa, hogy nem jutottunk el minden családtagunkhoz, most viszont senkihez nem megyünk. Próbáljuk megóvni szüleinket, nagyszüleinket, így feleségemmel kettesben ünneplünk, itt Szombathelyen. A menü a szokásos húsvéti. Főzünk sonkát, tojást, sütünk kalácsot. Vettünk tormát és zöldhagymát. Ezt esszük reggelire és vacsorára. Ezenkívül sütünk, majd marhát és kacsát. Ezúton is szeretnék mindenkinek kellemes húsvétot kívánni! Továbbá arra kérni Titeket, hogy tartsuk be az előírásokat!




A hozzászólások színvonala a szokásos, “örülök” hogy ezt semmilyen vírus nem képes elpusztítani.
Szóval együtt élnek? Nekem ez jött le.
Allé allé ó……….???????
@Igyvan: Oké oké, akár lehetne azt is, de ez most egy sárga cikk fogadjuk el, és dobjuk már fel kicsit most ezt, mert hsz. híján még azt találnánk gondolni a kutyát nem érdekli, de ne úgy mint sárgatrágya a Körmendről szólókat, hanem kulturáltan, okosan 🙂
Engem pl. nagyon érdekelne milyen kalácsot sütnek, hányasba fonják, raknak e bele reszelőt, szedték e a tormát vagy vették, meg ilyesmi
Más csapat Magyarjaival is lehetne interjúkat készíteni ..
Kicsit feldobná az oldalt …!
Csak a tegnapi napon volt Dobos és Szabó Zsolt is. Tudom az nem számít, mivel mindketten játszottak korábban a Falcoban is.:) Az emberek egy része annyira allergiás már minden Falco-cikkre, hogy észre sem veszik, amikor más csapatokról, játékosokról is jelennek meg hasonlóak. Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy minden második autó Audi vagy BMW, hiszen az vonzza az emberek figyelmét, és észre sem veszik a sok “futottak még” kategóriájú autókat.:)
azok nem megírt cikkek, hanem egyszeruen a csapatuk oldalarol leszedett anyagok.
nagy dolog lenne a bebeety stabjatol, hogy felhivjon par jatekost, vagy mailben kuldjon par kerdest,ebben az uborkaszezonban van idejuk valaszolni…
.. de tudom, jobb az Origonak cikket irni, majd itt megosztani ???
Nekem teljesen mindegy honnan jön az anyag, a lényeg, hogy itt egy helyen el tudok olvasni sok mindent. Vegyétek úgy, hogy ez itt egy gyűjtőhely, és nem kell 20 felé keresgélnetek hozzá. Ha ezt az oldalt szegediek vagy berényiek csinálnák javarészt, és kétszer annyi szegedi vagy berényi hír jelenne meg, akkor az senkit sem zavarna. Téged sem azért zavar a több Falco cikk, mert egyenlőtlenséget érzel, hanem azért mert utálod a Falcot. Ez meg a te bajod, mi több, elég ciki is.
Ha arra céloznál ezzel a megjegyzéssel, hogy a Falco lenne az Audi, BMW szint, akkor azt kell mondjam vannak a magyar bajnokságban Volvo, Merci, Subaru, Jaguar, Aston Martin szintek is….