Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Így teljesítenek az U23-as kosarasok a bajnokságban, 15 éves játékos is pályára lépett

Megnéztük, hogy kik az új szabály nyertesei.



:

:

Új szabály a 2020/2021-es szezonban, hogy kötelező a pályán lennie egy U23-as játékosnak az első félidőben. Eddig a 14 együttesből 12 már pályára lépett a pontvadászatban, így megnéztük, hogy eddig hogyan teljesítenek a fiatalok.

Egis Körmend:

A 2002-es születésű Takács Kristóf egy mérkőzésen, 17 játékperc alatt, 11 pontot és 2 lepattanót szerzett, így 13-as VAL-lal zárta a mérkőzést. Németh Ákos (1998) egy mérkőzésen, 13 perc alatt, 4 pontot és 1 lepattanót szerzett, így 5 VAL-lal fejezte be a mérkőzést. Az 1998-as Durázi Krisztofer neve mellé, 3 lepattanó, 10 pont és 14 VAL-érték került, 26 percet volt a pályán.

 

DEAC:

A 2000-es születésű Somogyi Ádám két mérkőzésen, 5 pontot, 5,5 lepattanó, 20,5 játékpercet, 2 gólpasszt és 8,5 VAL-t átlagolt. Molnár Dániel (1998),  három mérkőzés lépett pályára, átlagban 7,3 percet kapott Kovács Adrián edzőtől,  1,7 pontot, 0,3 lepattanót és 2 VAL-t átlagolt. Asszú Ádámnak (1999) egy mérkőzésen jutott szerep. 11 percet volt a pályán 6 pontot és 1 gólpasszt szerzett, így 8 VAL-lal végzett.

 

Kaposvári KK:

Krnjajski Boris (1998) már hat mérkőzésen is pályára lépett a Kaposvár színeiben. Átlagban 7,8 pont, 4,7 lepattanó, több, mint egy gólpassz és 11 VAL került a neve mellé. Sok lehetőséget kapott, 26,8 percet volt a pályán.  Az 1998-as Hock Gergőnek is hat mérkőzés jutott: 5 perc alatt, 0,5 pontot átlagolt.

 

Naturtex-SZTE-Szedeák:

A szegediek öt mérkőzésén jutott szerep Kerpler-Fronius Gáspárnak. Átlagban 25 perc alatt, 6,2 pontot, 3,8 lepattanót, 3,2 gólpasszt és 11,4 VAL-t hozott össze. Mayer Ákos (1998) 5 mérkőzés során, 8,4 percnyi játékidőt kapott. 0,8 pontot és lepattanót átlagolt, így 1,5 VAL-lal végzett a mérkőzésenA mindössze 2001-es születésű Balogh Szilárd 2 mérkőzésen lépett pályára. 5,5 perc alatt, 0,5 lepattanót és 1,5 gólpasszt átlagolt, így 2,5 VAL-lal fejezte be a mérkőzéseket.

 

OSE Lions:

Anda Dávid (1998) három mérkőzésen, 5 perc alatt, 1 pontont és 1,7 lepattanót átlagolt, így 3,3 VAL-t tudott összehozni. Kucsora Csaba (1998) három mérkőzés során, 17,7 percnyi játék alatt, 5,7 pontot, 1,7 lepattanót és 1,3 gólpasszt átlagolt így 8 VAL-t szállított.

 

PVSK VEOLIA:

Meleg Gergő (2000) egy mérkőzésen 22 perc alatt, 9 pontig és 3 lepattanóig jutott, így 14 VAL-lal végzett. Hőgye Patrik (2005) a legfiatalabb aki pályára lépett eddig a bajnokságban, 5 percet játszott és 1 VAL-lal fejezte be a mérkőzést.

 

Sopron SC:

Sitku Márton (2000) három mérkőzés során, 21,3 perc alatt, 2 pontot, 4 lepattanót és 0,3 gólpasszt átlagolt, így 7 VAL szerepel a neve mellett. Schöll Richárd (2002) két mérkőzésen, 9,5 perc játékidő alatt, 3 pontot, 2 lepattanót és 0,5 gólpasszt átlagolt, így 5 VAL-lal zárta mérkőzéseit.

 

Szolnoki Olajbányász:

Frank Áron (2000) egy mérkőzés során, 4 perc alatt, 3 pontig és 1 lepattanóig jutott, 4 VAL-lal fejezte be a mérkőzést. Rudner Gábor (1998) két mérkőzésen, 22 perc alatt, 8 pontot, 3,5 lepattanót és 1,5 gólpasszt átlagot és így 6-os VAL-lal zárta mérkőzéseit.

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely:

Doktor Péter (1998) egy mérkőzésen, 16 percnyi játékidő alatt, 4 pontig, 3 lepattanóig és 2 gólpasszig jutott, így 4 VAL-lal zárta a mérkőzést. Dancsecs András egy mérkőzésen, 2 pontot és 1 lepattanót szerzett, 10 percet töltött a pályán.

 

Jászberény KSE:

Katona József (1999) három mérkőzésen, 13,7 perc alatt, 2,3 pontot és 1 lepattanót átlagolt, így 3 VAL-lal végzett. Filipovic Stefan (1998) három mérkőzés során, 8,3 pontot és 3 lepattanót átlagolt, 8,7 VAL szerepel a neve mellett.

 

Atomerőmű SE:

Kalmár Viktor (2000) egy mérkőzésen, 8 perc alatt, 2 pontig, 1 lepattanóig és 1 gólpasszig jutott, így 5 VAL-lal fejezte be a mérkőzést. Pajor Dávid (2001) két mérkőzésen, 6,5 percnyi játék alatt, 3 pontot és 0,5 gólpasszt átlagolt, így 2,5 VAL-lal zárt. Gulyás Milán (1998) egy mérkőzés alatt, 8 percet kapott, 3 pontig és 1 lepattanóig jutott, így 8 VAL-lal zárt. Valerio-Bodon Vincent (2001) eddig négy meccs alatt 5.8 pontot, 3.8 lepattanót és 2 gólpasszt átlagol (8.5 VAL).

 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét:

Lewis Chester (1998) három mérkőzésen, 8 perc alatt, 0,7 pontot és 1 gólpasszt szerzett, így 3 VAL-lal zárta a mérkőzéseit. Kucsera Dániel (1999) négy mérkőzésen, 13,8 percnyi játékidő alatt, 1 pontot, 3 lepattanót és 1 gólpasszt átlagolt. 3 VAL szerepel a neve mellett.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
*Z*T*E*Mtefan11balldontliePbask Recent comment authors
*Z*T*E*
Olvasó

Hát én nem tudom… Eddig nagyon kevés meccs ment le de látva az adatokat többnyire azok a játékosok hoztak jobb statokat akik eddig is játszottak
Durázi (kis)Kerpi Valerio-Bodon Rudner
Meleg Gergő és Krnjajski az akik nekem újak de lehet csak nekem.
Ha mindenki lejátszott legalább 5 meccset akkor beszédesebb lenne a statisztika remélem lesz még ilyen cikk.
+ Javasolnám a forduló legjobb U23-as játékosát külön kiemelni amikor majd a forduló legjobbjairól készül cikk

Mtefan11
Olvasó

Az MTE-ben pályára lépett Kenéz Csabi, Martinez, Kiss Matyi és Balogh Máte is!

Pbask
Olvasó

Azért azt látni a listából,nem mindenki kutyaütő,és simán lehetnek jó,jobb játékosok ha megkapják a lehetőséget.
Én úgy látom van értelme a szabálynak.

balldontlie
Olvasó

+ A szabály miatt a csapatok kicsit komolyabban vették a csapatközeli fiatalok képzését, felzárkóztatását, ami most a korona alatt duplán megtérül, mert a csonka kereteket a szabály nélkül is velük töltenének fel.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés