Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Így látta a The Last Dance sorozatot Szabó Péter

A Veszprém irányítója 1997-ben látott először Bulls-meccset.



:

:

Nemrég ért véget a „The Last Dance” című dokumentumfilm-sorozat, amely az egész kosárlabda-, sőt vélhetően az egész sportszerető társadalmat lázban tartotta. A széria minden idők talán legjobb kosárlabdázójának, Michael Jordannak mutatta be az utolsó Chicago Bullsban töltött szezonját, amely a hatodik bajnoki címével zárult, de emellett betekintést kaphattunk a korábbi idényekbe és a csapat tagjainak élettörténetébe is. Ennek a műsornak az apropóján faggatta a B-csoportos HOYA-Pannon Egyetem Veszprém hivatalos honlapja Szabó Pétert.

– Szerintem mindenki sokat tanulhatott ebből a dokumentumfilmből, mind a pedagógiai, mind a pszichológiai hatását figyelembe véve. Mivel bepillantást nyertünk a színfalak mögé, így mondhatni, sok új dologgal találkoztam. Többek között a detroiti Bad Boys elleni párharcban alkalmazott Jordan védekezés elvei, Scottie Pippen alul fizetése, vagy például ahogy Jordan és Pippen rászálltak a ’92-es barcelonai olimpián Toni Kukoc-ra.

Azt is elmondta, mikor látta először Michael Jordant játszani.

– Azt hiszem, 1997-ben láttam először mérkőzést a Bullsról, ekkor nyolc éves voltam. Amire emlékszem, hogy mindig vártuk a sporthíradót is, ahol csak pár képsor volt a csapatról, de megérte várni. Akkoriban ugyanis még nem volt annyira fejlett a kommunikáció.

És hogy melyik a kedvenc Jordan-momentuma?

– Az 1992-es döntőben a Portland Trail Blazers ellen játszottak, és hat hárompontost dobot egy félidő alatt, majd visszafelé futva csak széttárta a kezét. Illetve a „Flu Game” során dobott harmincnyolc pontja – mondta a veszpremkosar.hu-nak Szabó.

fotó: foto24.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
JR.BenitezMAFCdrukker Recent comment authors
JR.Benitez
Olvasó

Bocs hogy ide: Nyugodj békében Sitku Ernő….

MAFCdrukker
Olvasó

Valamennyire ide kapcsolódik, mert B-csoport.

MAFCdrukker
Olvasó

Ahogy másokat a Falco, DEAC, engem a Veszprém promo idegesít, jobb lenne, ha írnának és nem másolnának cikkeket a bb1-esek. De magam írtam, ami nem tetszik, nem kell elolvasni, így hát görgetek tovább.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés