Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Igazi nagyágyú lett a DEAC edzője

Jorgosz Vovorasz legutóbb a Panathinaikosz vezetőedzője volt.



:

:

Öt nappal Milenko Topics távozása után Jorgosz Vovorasz személyében megtalálta új vezetőedzőjét a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata. A 44 éves szakember legutóbb a görög sztárcsapat Panathinaikosz vezetőedzője volt.

Vovorasz a kétezres évek elején kezdte meg edzői karrierjét, több görög kiscsapat edzői stábjában is megfordult, míg 2008-ban a PAOK segédedzője lett. Az ezt követő szezonban az alsóbb osztályú OFI Crete csapatánál kapott vezetőedzői pozíciót, majd két esztendő elteltével újra a görög első osztályban vállalt munkát. 2012 és 2014 között a Panathinaikosz szakmai stábjában dolgozott, majd egy évvel később az orosz UNICS Kazan gárdájához került.

Második vezetőedzői megbízását az APOEL Nicosiánál töltötte, ahol a ciprusi kupa elhódítása mellett az idény végén ezüstérmet ünnepelhetett csapatával. 2016-ban visszatért a Panathinaikoszhoz, ahol öt éven keresztül dolgozott segédedzőként. 2020-ban a nagymúltú klub kinevezte vezetőedzőjévé, de idén januárban szerződést bontottak a felek.

– Ezúton is szeretném megköszönni Milenko Topics munkáját és a klubbért tett fáradozásait, de a sors úgy hozta, hogy most elválnak útjaink. Szerettük volna minél hamarabb megtalálni az utódját, egy olyan ambiciózus edzőt kerestünk, aki képes felrázni a csapatot. Azt gondolom, hogy Jorgosz Vovorasz temperamentumának köszönhetően maximálisan alkalmas erre a feladatra, kellően tapasztalt és az edzői filozófiája is illeszkedik az elképzeléseinkbe. Bízom benne, hogy a válogatott szünet alatt a csapat képes lesz visszatalálni a megfelelő útra, és tovább küzdhetünk majd az eredetileg kitűzött dobogós helyekért. – értékelte az új vezetőedző érkezését Becsky István szakosztályvezető.

24 hozzászólás

24
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
17 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
DudiwolfyMamika55MendezOroszlanyi Banyasz Recent comment authors
Dudi
Olvasó

Van pénz lóvéra …
Nem Ő lesz a megváltó Debrecenben.

Mamika55
Olvasó

Kérdés, hogy tud-e meccselni, ugyanis Topic ragyogó edző volt, csak nem tudott a játékba belenyúlni!

Mendez
Olvasó

DEAC-nál egyelőre a “ha drága akkor biztos jó lesz” koncepcióban bíznak.
Eddig nem nagyon jött be de továbbra is ez az irányvonal.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

“ Kulcsfontosságú, hogy az új tréner ismerje a magyar bajnokságot, képben legyen a hazai erőviszonyokkal”

Becsky István, 2021.11.14. Debrecen, valamikor kora délután.

JólnézünkMIKI
Olvasó

Becsky a régi pártállami kontraszelekció hívének látszik.
Az átkosban a páttitkárok, TSZ-Elnökök, Tanácselnökök minden pozícióba náluknál gyengébb képességű embereket alkalmaztak. Szovjetunióban ezeket hívták “aparátcsikoknak” vagy “csinovnyikoknak”.

Milo
Olvasó

A legnagyobb baja ennek a Deacnak, hogy nincs irányítója. Kerpi U23ből kikerülve gyenge, Thames meg sosem volt irányító. Egy irányító mellett tud játszani Combo Guardként kettest. Ha előre akar lépni a Deac, akkor vagy Thames vagy Lapornik helyett kell hozni egy irányítót. Én Thamest küldeném el inkább.

Mamika55
Olvasó

Teljes mértékben igazad van, a Kerpi még az U20-ba sem férne bele.

wolfy
Olvasó

Teljesen igazad van, annyi csak az ellenvetésem, hogy én gondolkodás nélkül Lapornik helyére hoznék egy igaz 1est. Valamint Aska helyére egy magas 5öst Ádi cseréjének.
Ja és Kerpi sajnos tényleg nem ez a szint bármennyire is lelkes és hajt, NB1-ben irányítóként elég gáz hogy az ellenfél tudatosan behúzódik róla mert tudják, hogy rá sem mer nézni a gyűrűre.

paprika
Olvasó

Ja, és a fotó alapján látom magam előtt, ahogy a pillangóúszást tanítja Tóth Ádámnak.

paprika
Olvasó

2020. június 17-én nevezték ki a Panánál.
Az első meccset 2020.október 1-jén játszotta.
2021.január 4-én kirúgták…
Igazi nagyágyú. Reméljük, nem azért, mert nagyothall.

Pbask
Olvasó

Minden tiszteletem Becskyé, de szerintem nagy rá ez a kabát, és fogalmatlan.
Nincs egy normális szakmai koncepció a Debrecenben, csak bevásárlásról szól minden, saját értékeiket leszarják, mert pénz van. (Kristóf kirúgása, Somogyival való viselkedésük, felvásárlások az előző évi csapat jó légiósaiból, ebből csak Subotic nem jött össze,pedig többet ajánlottak neki mint az Olaj.)

Ez a szakma? Kívánom,hogy jó legyen a DEAC, de ez a fajta attitűd bennem unszimpátiát vált ki.

JólnézünkMIKI
Olvasó

Dejan Mihevc helyett Matthias Zollner?
Balássy Imre-Simon Balázs! Kommunikáció?

Artur Doki
Olvasó

Gondolom ez a görög sem 2 doboz tejfölér ül le a debreceni kispadra…

Vadkakas
Olvasó

Bármely csapatnál minden új edző lutri.
A kérdés a kémia, hogyan tudja átadni a tanultakat, tapasztalatokat (az Topicsnak is volt) és hogyan tudja a jelentős ego-val rendelkező légiósokat (is) ‘átordítani’ a hullámvölgyeken.

Topicsnak nem sikerült, hajrá Vovorasz. Azt viszont jó lenne elkerülni, hogy amolyan buszmegálló lenne a DEAC az edzőknek..

Hajrá DEAC!

Szimba
Olvasó

Inkább eddig segédedző volt, kíváncsi leszek rá, mint vezető edző!

red-black01
Olvasó

Felkészül Fehérvár?

Heindrich
Olvasó

Szép szép de hol itt az átverés? Remélem sehol és lesz egy jó Deac, ráférne a bajnokságra ?

Vulcano
Olvasó

Mondjuk Topics is irányította egy ideig a Crvena Zevzdát, ami mondhatni hasonló kaliber a Panathinaikosszal. Flevarakisz a PAOK edzője volt, Shivek az egy izraeli sztárcsapattól jött, szóval meglátjuk, hogy ez a sztáredző mit tud kihozni a DEAC-ból. Lehet, hogyha a két meghatározó magyarjukat, Somogyit és Bognárt nem üldözik el akkor nem lenne most ilyen problémájuk. Kérdés, hogy miért nem volt eddig csapata.

Redbid
Olvasó

Hát persze, itt pont e kettő játékos hiánya volt a legnagyobb probléma, és nem is a motiválni képtelen edzőé 🙂
Lehet a Zevzdát is csak ezért irányíthata egy darabig?

Vulcano
Olvasó

Azért egy erősebb magyar maggal nem itt tartanának, ez biztos.

paprika
Olvasó

A túlfizetett, agyonsztárolt, elkényeztetett srácokat MOTIVÁLNI kell… Ahonnan Topics jött, ott nem motiválni kell, hanem edzőnek lenni.

oilers
Olvasó

??? még szerencse h az űzött vadnak volt aki menedéket nyújtott ???

higgadjle
Olvasó

Debrecen, Debrecen… tudsz kölcsönt intézni? Csak buszjegyre kéne. ???

red-black01
Olvasó

De a telefonodon mutasd! ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés