Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

„Igazi legenda, nemcsak kosarasként”

Kaposvár Orosz Benő emléke előtt tiszteleg.



:

:

Péntektől immár kilencedik alkalommal emlékezik Orosz Lászlóra a kaposvári klub.

Az egykori kiváló center 2011 óta már az égi palánkok alatt őrzi a gyűrűt. Benő 1971-ben született Miskolcon, itt is kezdett kosárlabdázni, tehetségére nagyon hamar felfigyeltek a nagy klubok, előbb a Tungsramban, majd a Honvédban kosarazott a fővárosban. Utóbbival kétszer is bajnoki aranyat szerzett. Innen igazolt először Kaposvárra 1998-ban és később a kaposvári kosárlabdázás addigi történetének legjobb élvonalbeli eredményéhez segítette a csapatot. Ezt követően négy évet húzott le Szolnokon, az Olajjal kupaaranynak örülhetett 2002-ben. 2004 és 2006 között Pécsett kosarazott, majd visszatért Somogyba és itt is fejezte be pályafutását 2010-ben, ő volt a csapatkapitány.

120-szor szerepelt a nemzeti együttesben, többek között az 1999-es Európa-bajnokságon is. A Kaposvári KK színeiben 204 tétmérkőzésen lépett pályára, ezalatt 2127 pontot gyűjtött, amellyel előkelő helyet foglal el a klub örökranglistáján. 13-as mezszámát nem viselheti más a csapatban.

Igazi legenda, nemcsak kosarasként, – a válogatottban is vezér volt – hiszen a pályán kívül is nagyszerű, nagyon rendes ember volt. Talán köztudott, hogy kiváló szakács volt. Én is imádok főzni, úgyhogy sokat versenyeztünk, hogy ki tud finomabb ételeket elkészíteni

emlékezett Benőre Filipovics Gordan, a Kaposvár másodedzője, aki ellenfélként és csapattársként is rengetegszer találkozott vele a pályán.

– Még a Honvédos idejében találkoztunk először egymás ellen. Egy poszton játszottunk, mindketten jó lepattanózók voltunk, nagy csatákat vívtunk. Nemcsak magas, erős, de gyors is volt és egy sajátos dobótechnikával rendelkezett, amely ellen nagyon nehéz volt védekezni. Később Kaposváron csapatkapitányként igazi vezér volt a pályán és az öltözőben is, mindig nagyon jó hangulatot teremtett. Borzasztóan sajnálom, ami vele történt, de a szívünkben örökké ott lesz – mondta a korábbi csapattárs.

Az MTOK IX. Orosz László Emléktorna programja:
szeptember 6., péntek:
15.30: PVSK-VEOLIA – Atomerőmű SE
17.30: megnyitó
18.00: Kaposvári KK – Naturtex-SZTE-Szedeák
szeptember 7., szombat:
15.30: bronzmérkőzés
18.00: döntő
20.00: eredményhirdetés

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
atibácsiderrylBossesyDr. OidBuborka Recent comment authors
atibácsi
Olvasó

Óriási forma volt Benő. Sajnos példa arra, hogy a mosolygós külső mögött lehet, hogy drámai lélek bizonytalansága lappang. Kevesen gondoltuk, hogy ilyen tragikus vége lesz egy ilyen látszólag életvidám srácnak. Nagyon sajnálom őt, és gondolom azok is, akik esetleg sejtettek nála akkoriban vészjósló jeleket. Én egy mosolygós, közvetlen nyakigláb srácra emlékszem …

derryl
Olvasó

Tragikusan, fiatalon ért véget az élete, pedig egy igazi jó fej volt, életvidám, showman.
Csak tisztelettel tudok rá gondolni.

Bossesy
Olvasó

Nagyon jó volt a Dávid/Orosz centerduo a Honvédben…fiatalok voltak mindketten, gyorsak, tehetségesek. Még mindig csak 48 éves lenne….

Buborka
Olvasó

Szerintem a Honvéddal négyszer szereztek bajnoki címet: 1992/93, 1993/94, 1994/95, 1996/97.

majerle09
Olvasó

R.I.P, jó srác volt.
Sajnos, Benő is egy szomorú példa arra, hogy mihez kezdjen egy élsportoló, miután szögre akasztja a cipőjét.
Ha jól emlékszem, központi-fűtés szerelő volt a tanult szakmája, érteni vélem, hogy abban nem látott túl nagy jövőt maga előtt.
Talán, ha gázszerelő lett volna…

Dr. Oid
Olvasó

Azt hiszem, hogy itt és most nem kéne ez a fajta cinikus hozzászólás…..

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés