Connect with us
Hirdetés
Hirdetés

Utánpótlás

Idén is Vasas-Csata döntő lesz leány junior országos döntőn

Megismétlődik a fővárosi finálé.

  •   



:

:

Az 5-8. helyért rendezett keresztjáték mérkőzéseit, illetve az elődöntőket rendezték a leány junior országos döntőn.

Az első két találkozón az volt a tét, hogy másnap mely csapatok mérkőzhetnek meg az ötödik helyért. A Kecskemét Kurtz Kamilla vezetésével az első félidőben, a Szekszárd pedig Vincze Nikolett és Renczes Rebeka vezetésével az első negyedben szerzett olyan előnyt a BEAC, illetve a Széchenyi KA csapatával szemben, amely elég is volt a mérkőzés végéig a győzelemhez, így ez a két gárda csap majd össze egymással az 5. pozícióért, a fővárosiak és a győriek pedig a 7. helyért találkoznak.

A nap harmadik mérkőzésén a Csata ellentmondást nem tűrő játékkal, simán, 44 pontos különbséggel múlta felül a DVTK Akadémiát, a Vasas pedig annak ellenére, hogy nem tudott döntő fölényt kialakítani a jól küzdő, házigazda PEAC – Kosárlabda Akadémia Péccsel szemben, lényegében végig vezetve múlta felül ellenfelét. Ez azt jelenti, hogy megismétlődik a tavalyi döntő visszavágója a két budapesti alakulat között, a Vasas és a Csata ütköznek meg egymással a korosztályos aranyéremért – adta hírül az MKOSZ honlapja.

A mérkőzésekről hosszabb összefoglalók ezen a linken találhatóak.

Eredmények

Keresztjáték az 5-8. helyért

Kecskeméti KC – BEAC-Újbuda KA/A 61-46
Atomerőmű-KSC Szekszárd – Széchenyi KA 73-60

Elődöntők

Csata DSE – DVTK Akadémia 95-51
Vasas Akadémia/A – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs 70-56

A helyosztók programja

09:00 BEAC-Újbuda KA/A – Szécheny KA
11:00 Kecskeméti KC – Atomerőmű-KSC Szekszárd
13:00 DVTK Akadémia – PEAC – Kosárlabda Akadémia Pécs
15:00 Csata DSE – Vasas Akadémia/A

A mérkőzéseket ezen a linken követhetitek majd figyelemmel.

fotó: hunbasket.hu

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés