Connect with us
Hirdetés
Hirdetés

B-csoport

Idegenben nyert harminccal a Veszprém

Az üldözők sem hibáztak, így továbbra sincs változás a B-csoport felsőházának élén.

  •   



:

:

Péntektől egészen kedd estig tartott a 17. forduló a másodosztályban.

A Piros-csoport legutóbbi köre a Veszprém magabiztos békési győzelmével kezdődött, ezzel a listavezető továbbra is hibátlanul menetel a felsőházban. Üldözői közül a MAFC, a BKG és a Nyíregyháza is nyerni tudott – előbbi a MEAFC ellen kapcsolt magasabb fokozatra, a BKG az MTK-t hajrázta le, míg a Nyíregyháza a végén fordított a Vasas vendégeként. Odahaza nyert a Honvéd a Bonyhád ellen, és a Budafok is otthon tartotta a pontokat a Nagykőrös ellen. A Veszprémet szintén üldöző OSE győzelmével zárult a forduló: a PVSK-t verte.

A játéknapot nyitó két találkozóról már beszámoltunk, ehhez jött még négy meccs az alsóházban. Kivétel nélkül hazai győzelmeket hozott a Zöld-csoport: a DEAC U23 az Alba II.-t, az Újpest a KTE II.-t, a Vásárhely a SMAFC-ot, a Baja pedig a Pápát verte.

NB I/B, 17. forduló

Piros-csoport

Felpörgött a Veszprém, esélyt sem adott a Békésnek

A korábban lábsérüléssel bajlódott – illetőleg pihentetett – Völgyi Marcellt újfent a soraiban tudott vendégek a hosszú és fárasztó utazás dacára úgy kezdtek, hogy nyomban meg akarták mutatni, ki az úr a házban, a feldobást követő pillanatok ráadásul arról is árulkodtak, miszerint sikerült regenerálódniuk a pécsiek elleni, hétközi bajnoki után (2-9). Az éllovas később is alig akart hibázni, futószalagon gyártotta a pontjait, a bökkenő csupán az volt, hogy akkortájt a teher nélkül játszott alföldiek sem tűntek indiszponáltnak, kihasználták a veszprémi védelem apróbb megingásait (9-13). A közönségnek is tetszett a gólzápor, öt perc után tizenöt–tizennyolcat mutatott az eredményjelző-tábla, a helyi kedvenceknek szinte mindenre volt válasza. Az összecsapásnak Madár András adott fordulatot, a sportoló hirtelen három triplát süllyesztett el a gyűrűben, mint utóbb kiderült: a sikeres kinti dobásai bénítólag hatottak a mind pontatlanabb másik oldalra (15-28). A párharc ezen szakaszában ihletett formában iparkodtak az egyetemisták, idén először, az igazi arcukat mutatták (18-34) – vélekedett a VeszprémKosár.hu.

A következő etap elején már húsz pont volt a feleket elválasztó különbség, a fontos területeket szigorúan őrzött listavezető közel nyolcvan (!) százalékos pontossággal tüzelt a mezőnyből (21-43). Szabó Péterék gyorsan és energikusan szőtték az attakjaikat, pompás előadással szolgáltak – a saját kosárlabdájukat tolták az előtérbe (21-48). A lendületben lévő társaság a tizennegyedik percben átlépte az ötvenpontos határt, Madár tarthatatlan volt, Völgyi visszatérése szenzációsan alakult, de a többiek is kitettek magukért (25-54). Az eredmény után szaladt vetélytárs időkéréseinek annyi foganatja lett, hogy némiképp közelebb jöttek, igaz, a térnyerésükhöz hozzájárult, hogy a dobóformájukon rontott vendégek figyelme néha elkalandozott, jó néhány büntetőjük pedig nem ért célba (37-57). Az addig minden igényt kielégítően pattogtatott, osztálykülönbséget elért veszprémiek legalább két fokozattal kapcsoltak vissza, a pontok helyett a személyi hibákat gyűjtötték, ám az újabb negyed hiába lett kiegyenlítettebb, nem volt miért izgulni (41-61).

Rákapcsolt a Veszprém. Fotó: hunbasket.hu

Az immáron hát mögötti passzokkal is jelentkezett Madár hármasa vezette fel a második félidőt, miközben Mérész-mester folyamatosan forgatta a csapatát, hogy az ne üljön le (43-70). A bajnoki kiírásban csak két győzelmet számláló ellenfél javított valamelyest a lepattanó-csatában, de nem annyit, hogy megnehezítsék a tabellán ellentétes utat bejáró Hoya-mezesek dolgát (48-70). A szezonban még veretlen Körtélyesi Gergelyék megint agresszívabbá tették a hátsó alakzatukat és tovább szaporították a pontjaikat, újra az történt a pályán, amit ők gondoltak (48-76). Irányították az eseményeket, Kertész Dánieléknek nem volt ellenszerük, folyton ellenállásba ütköztek (51-81). Mivel a szorgalmas és összeszedett bakonyiak jelentős előnyt dolgoztak ki, a záró felvonás a tekintélyes vezetésükről indult (59-90).

A vendégeknek nem volt miért törni magukat, egy ideig mégsem lazítottak a gyeplőn, pontosan és önbizalomtól telve játszottak, jól járatták a labdát és kiaknázták a lehetőségeiket (61-95). Nyolc perccel a lefújás előtt Szabó triplájával érték el a századik pontjukat (63-100), aztán a folytatásban az addiginál kevesebb szuflával dolgoztak: tiszta dobóhelyzeteket puskáztak el, és második szándékból is kaptak kosarakat (75-106). A körülményesebbé vált műsoruk és az egyre több technikai hibájuk arra is utalt, hogy tudat alatt már a jövő heti, MAFC elleni rangadóra fókuszáltak: a kezdőötösből már csak Völgyi volt a küzdőtéren. A Viharsarokban többször is ötletesen és rendszerint koncentráltan játszott Veszprém (…melynek keretében hatan fejezték be a derbit négy faulttal) megérdemelten nyert, a híveik azt kapták tőlük, amire előzetesen számítottak. Igaz, a békésiek ellen most nem született olyan eltérés, mint ősszel, akkor ugyanis Kovács Ádámék 127-65-re diadalmaskodtak a királynék városában. Persze, (…mindig) ez legyen a legnagyobb baj.

Balog Vilmos, a Békés edzője a Hunbasket.hu-n: A dobott pontokkal elégedettek lehetünk, de az a baj, hogy mellette nagyon sokat kaptunk. Már rögtön az első negyedben rengeteg kosarat dobott az ellenfél. Nagyon megnyomták az első részét a mérkőzésnek, így onnan már csak a tisztes helytállásért küzdöttünk. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de az első negyedet leszámítva jól játszott a csapat, mindenki szívvel-lélekkel hajtott az egész mérkőzésen.

Mérész Csaba, a Veszprém edzője: Jó ritmusban indítottuk a bajnokit, az első negyedben olyan tempót vettünk fel, ami nagyban befolyásolta a fellépésünk további alakulását. Az előző hetekhez képest most más nívón kosárlabdáztunk, mentünk előre, és ez tetszett nekem. Vagyis, mindent egybevetve elégedett lehetek a látottakkal.

OMNIA Pub & Food Békés – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 81-111 (19-37, 22-24, 18-29, 22-21)

Békés: Koma D. 23, Nagy B. 21/9, Krsztics 16, Gruda G. 7, Sipaki 4, Kertész 4, Farkas G. 4, Balog 2, Plavecz -.

Veszprém: Madár A. 22/18, Völgyi 20/3, Kovács Á. 15/3, Szabó P. 15/3, Pavlovic 15/3, Helmeczi 7/3, Körtélyesi 6, Lógár 5/3, Szücs P. 4, Balázs B. 2, Kerkai -.


A végére felőrölte a BKG az MTK-t

A tabella negyedik helyén álló, igen jó erőkből álló vendégcsapat a várt igen fizikális játékot mutatta az első perctől kezdve, de az MTK felvette a kesztyűt. A motorként üzemelő Dobos Márk nagyszerű játékával, Bihari Máté nagy küzdésével és Nagy Szabolcs eredményességével az élen, három negyeden keresztül vezetni tudott az esélyesebb ellenféllel szemben (17-15, 33-31, 50-49).

A harmadik negyedben a szintén nagyon küzdő (az egész csapat mindent beleadott) Berneczei László egy ütközés során bokasérülést szenvedett – foglalta össze az MTK–BKG találkozót a hazaiak honlapja, mely jobbulást is kívánt játékosának.

A végére elfáradt az MTK.  Fotó: mtkbasket.com

A leszűkült rotációval is megpróbálták tartani a vendégeket a törökbálintiak, de főként az amerikai Seth Bergerrel sokszor nem bírtak, és miközben a BKG-sok egyre jobban dobtak, a hazaiak sorra hagyták ki a kiharcolt büntetőket. Volt egy alig 8 perces időszak, amikor 10 büntetőt rontottak el, és ezzel gyakorlatilag az esélyét is elvesztették a szoros végjátéknak.

Bódi Ferenc, az MTK edzője: Az eredmény abszolút nem tükrözi, hogy milyen nagyszerű mérkőzést játszottunk, és bebizonyítottuk, hogy előreléptünk a párharc első meccséhez képest. Egyszerűen a szűkebb rotáció miatt teljesen elfáradtunk az utolsó negyedre, és többet hibáztunk, amit a Szigetszentmiklós extra kosarakkal büntetett. Számtalan szépen kidolgozott helyzetünk volt, amiket nem tudtunk értékesíteni, ilyen büntetőzést pedig nem nagyon láttam pályafutásom során.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője a Hunbasket.hu-n: Ebben a csarnokban mindenki megizzadt eddig, mi sem hittük, hogy könnyebb lesz a dolgunk. Mégis reméltem, hogy teljes kerettel magabiztosabbak leszünk. A lepattanózásban fölénk nőttek, de szerencsére nem engedtünk nekik így sem túl sok pontot. Belefért, hogy csak későn tudtunk úgy kosarat dobni, ahogy akartunk. Örülök, hogy eddig mi vertük meg az MTK-t hazai pályájukon a legtöbb ponttal. Sok sikert a folytatáshoz, megérdemlik

MTK Törökbálint – BKG-Príma SE 59-76 (17-15, 16-16, 17-18, 9-27)

MTK: Nagy Sz. 16/12, Jakab P. 13/3, Dobos M. 12/3, Bihari 10, Horváth B. 3/3, Vámos 3/3, Berneczei 2, Bognár M. -.

BKG: Berger 24/3, Nagy Bo. 19/12, Kovács S. 11/9, Nagy Be. 8/6, Halász 6, Tanács A. 5/3, Kaluha 3/3, Fekete B. -, Czakó -, Szeleczki -.


Budafok – Nagykőrösi Sólymok KE 85-66 (19-18, 21-20, 19-12, 26-16)

Budafok: Tursics 23/6, Horváth M. 13, Lados 11/3, Puszta D. 9/3, Fehér Cs. 9, Tóth Sz. 6, Varga D. 6, Mészáros 5/3, Nagy G. 3, Kiss M. -.

Nagykőrös: Viqueira 15/6, Lakosa Á. 13, Molnár M. 11/6, Mácsai 9, Fehér P. 6/6, Candido 6, Kövecs 4, Andó 2, Kovács S. -, Tóth M. -, Szablics -.


Budapesti Honvéd SE – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 91-80 (27-13, 32-24, 12-25, 20-18)

Honvéd: Horváth Á. 21/6, Stefán D. 19, Valerio 11/3, Bea B. 11/3, Debreceni 9, Kováts 5, Rozs M. 5/3, Hargitai 5/3, Steier R. 3, Kopácsi 2, Pintér D. -.

Bonyhád: Somogyfoki Sz. 22/3, Somogyfoki P. 19/12, Tömösváry 11/3, Baki S. 9/3, Dorogi 6/6, Pupp 5, Nagy B. 4, Buday-Sántha 2, Kis M. 2, Csobán -, Gébert A. -.


Az első negyed után kapcsolt rá a MAFC a MEAFC ellen

A vendégek az első negyedben alaposan meglepték vendéglátóikat, pedig Tóth Viktor és Joe Prophet ezúttal is csak civilben szoríthatott fiatalabb társaiknak. A MEAFC-Miskolc játékosainak agresszív védekezése és kombinatív támadásai az elején jól működtek, a mérkőzés ezen szakaszában egyenrangú erők küzdelme zajlott a pályán. Amennyiben kicsit jobban céloznak a miskolci fiatalok a hárompontos vonalon túlról, akár nagyobb előnyt is kiharcolhattak volna a negyed végére (16-18) – írja a MEAFC.hu.

A folytatásban a vendégek nem csupán tartották a felvett kesztyűt a házigazda A-csoportos rutinnal rendelkező játékosaival, de a negyed felénél 27-28 állt az eredményjelzőn. A negyed második felére varázsütésre megváltozott a játék képe. A vendégek ziccereket hibáztak, amiket – leginkább amerikai játékosa kiváló játékának köszönhetően – kíméletlenül kihasznált a MAFC. Washington egyszerűen magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, jól szervezte csapata játékát, szenzációs passzokkal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait, de amikor kellett, akkor kíméletlen pontossággal helyzeteit is értékesítette. A hazaiak megérezték a játék ritmusát, óriási sebességgel – helyenként egészen látványosan – játszva használták ki a vendégek bizonytalankodásait és gyakorlatilag 3 perc leforgása alatt eldöntötték a bajnoki pontok sorsát. Tóth utolsó másodperces hárompontosa azonban némi záró szépségtapaszt jelentett a miskolci szurkolóknak (50-33).

A második tíz percben lerohanta a MAFC a MEAFC-ot. Fotó: hunbasket.hu

A harmadik negyedben nem nőtt lényegesen a különbség a két csapat között, de amint lehetősége lett volna a vendégeknek közelebb zárkózni, a hazaiaknál mindig akadt valaki, aki teljesítményével megakadályozta a borsodi offenzívát. Washington ezúttal távolról is megvillant, két sikeres távolijával már húsz pont felett állandósult a különbség (73-52).

A lényegi dolgok már eldőltek, így a negyedik negyedben jórészt a cserejátékosok jutottak szóhoz. A hazaiak ekkor is pontosabban diktálták a nagyobb tempót és Bordács vezetésével ezt a negyedet is, a mérkőzéshez hasonlóan megnyerték. Bár 15 percig teljesen egyenrangú ellenfele volt idegenben a MEAFC-Miskolc gárdája a bajnoki cím egyik fő várományosának, a tabella jelenlegi második helyezettjének otthonában idővel érvényesült a nagyobb játéktudás és a rutin (99-67).

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Az újabb győzelemhez gratulálok a csapatomnak. Hétközben nekünk volt egy nagyon komoly mérkőzésünk, amit megnyertünk, ezért is gondoltam azt, hogy nehezebben fog indulni a mérkőzés számunkra, nehezebben kapjuk el a ritmust, és ez végül be is igazolódott. Ahogy a második negyedben összeállt a védekezésünk és el tudtuk kezdeni játszani a saját ritmusunk szerinti játékot, onnantól kezdve nem is volt már kérdés, ki nyeri meg ezt a mai meccset.

Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Nagy lett a különbség a két csapat között, de ezt nevezhetjük úgy is, hogy a tabella, a célok és a keretek alapján és a mai játék alapján reális. De nagyon sok szép dolgot láttam ma a csapatomtól, és azt se felejtsük el, hogy mi továbbra is fiataljaink beépítésén dolgozunk. Természetes, hogy egy ilyen jó ellenféllel szemben nem vagyunk még azon a szinten, hogy 40 percig a megfelelő hőfokon tudjunk dolgozni. Mindkét csapatnak nagyon sok sikert kívánok.

MAFC – MEAFC-Miskolc 99-67 (16-18, 34-15, 23-19, 26-15)

MAFC: Washington 23/12, Garamvölgyi 15/6, Bordács 12, Lakosa Zs. 11/6, Misek 9/3, Lakits 8, Katona B. 7/3, Csapai 6, Nagy K. 6/3, Polgárdy 2, Bartos -, Németh B. -.

MEAFC: Galló 15, Takács D. 13/9, Gonda 11/6, Lippai 10, Tóth B. 8/3, Szanyi 6, Homoki 3, Orliczki Mátyás 1, Béres D. -, Orliczki Márton -, Orliczki B. -, Kopasz M. -.


Vasas Akadémia – Nyíregyháza Blue Sharks 80-82 (16-24, 28-19, 26-16, 10-23)

Vasas: Andrássy 18/3, Boros 18/3, Steier B. 16/12, Sólyom B. 11/3, Kovács B. 8, Katona R. 7/6, Moravcsik 2, Kelenföldi -.

Nyíregyháza: Bus I. 19/3, Harmon 17/9, Tóth G. 14, Bazsó 13/6, Czura 12, Mokanszki 4/3, Czinger 2, Fazekas 1, Sitku M. -.


OSE Lions – PVSK-Kronosz Kiadó 87-65 (23-15, 21-20, 24-17, 19-13)

OSE: Abell 14/3, Illés M. 13/3, Hegedűs 9/3, Mohácsi 9, Anda 8, Kiss K. 8/6, Zsíros P. 8/6, Kucsora 7/3, Nshimba 7, Sömenek 4, Burai -.

PVSK: Dragasevic 20/6, Olasz Á. 11, Berkics 10/6, Popadic 5/3, Rosic 5/3, Popgyákunik 4/3, Mándity M. 4, Riskó 4, Benke K. 2, Erdei -, Futó B. -.

A csoport állása

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 17 17 0 1604 1274 1,000
2. MAFC 17 16 1 1589 1248 0,971
3. OSE Lions 17 15 2 1490 1149 0,941
4. BKG-Príma SE 17 13 4 1455 1239 0,882
5. Nyíregyháza Blue Sharks 17 11 6 1389 1226 0,824
6. Budapesti Honvéd SE 17 11 6 1316 1246 0,824
7. Vasas Akadémia 17 9 8 1298 1292 0,765
8. Budafok 17 6 11 1326 1380 0,676
9. MTK Törökbálint 17 5 12 1177 1285 0,647
10. MEAFC-Miskolc 17 5 12 1254 1366 0,647
11. Nagykőrösi Sólymok KE 17 4 13 1216 1508 0,618
12. PVSK-Kronosz Kiadó 17 3 14 1219 1460 0,588
13. OMNIA Pub & Food Békés 17 2 15 1293 1595 0,559
14. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 17 2 15 1135 1493 0,559

Zöld-csoport

Vásárhelyi Kosársuli – SMAFC 91-47 (21-10, 29-11, 26-10, 15-16)

Vásárhely: Bálint E. 18/6, Varga Z. 14/9, Molnár B. 13, Rostás I. 8, Czégel 8/3, Perák 8, Börcsök 4, Pavlovic 4, Kelemen B. 4, Vas P. 4, Kovács J. 4, Béres N. 2.

SMAFC: Soós 11/3, Kovács B. 10, Füzi 9/9, Németh L. 7/3, Szegedi 3/3, Pongrácz 2, Kovács M. 2, Karsai 2, Tukovits 1, Gottlieb -.


Bajai Bácska FKE – Concordia Motax KC Pápa 78-58 (20-17, 22-15, 19-12, 17-14)

Baja: Jakab P. 25/3, Pongó 18/3, Vukicevic 14, Nagy D. 12, Ágfalvi 4, Kovács B. 4, Goldring 1, Forgács -, Kővágó-Laska -.

Pápa: Cook 19/6, Sonyák 14, Márton Á. 12/6, Keller V. 4, Grebenár 4, Márton L. 2, Horváth A. 2, Kasza K. 1, Csányi -, Kocsis -.


DEAC U23 – Alba Fehérvár II. 82-67 (19-23, 22-10, 18-19, 23-15)

DEAC: Kozák M. 19/9, Tóth B. 18/6, Omenaka 15, Kozák B. 13/6, Asszú 4, Fábián Sz. 4, Kalassai 3/3, Nemes 2, Szücs B. 2, Szekeres 2.

Alba: Peringer 21, Balsay 16, Seyi 13, Varga M. 7/6, Lévi 6/6, Körmöczi 2, Kuttor 2, Góbi -, Áment -, Magda D. -, Gyapjas -.


Újpest-MT – KTE-Duna Aszfalt II. 87-67 (19-23, 29-13, 16-14, 23-17)

Újpest: Bocsárdi 19, Surmann P. 19/6, Franczva 17/3, Surmann G. 15/3, Vida 8/6, Nagy R. 5/3, Széphelyi 4, Dokmanovic -, Pollák -.

KTE: Vukcevic 21/6, Molnár D. 17/9, Plézer 10/6, Kucsera 9, Lukács D. 5/3, Fülöp B. 5, Huszka -, Popa -, Nagy M. -.

A csoport állása

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. Vásárhelyi Kosársuli 15 12 3 1305 1112 0,900
2. Bajai Bácska FKE 16 12 4 1358 1104 0,875
3. Óbudai Kaszások 15 10 5 1129 1087 0,833
4. Salgótarjáni KSE 15 9 6 1355 1267 0,800
5. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 15 9 6 1294 1319 0,800
6. EKE Eger KOK 15 8 7 1164 1164 0,767
7. Concordia Motax KC Pápa 16 8 8 1168 1118 0,750
8. Újpest-MT 15 7 8 1148 1191 0,733
9. DEAC U23 16 7 9 1358 1354 0,719
10. KTE-Duna Aszfalt II. 16 6 10 1139 1214 0,687
11. Alba Fehérvár II. 16 6 10 1147 1231 0,687
12. Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 16 4 12 1265 1394 0,625
13. SMAFC 16 3 13 1069 1344 0,594

Kiemelt kép: hunbasket.hu

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés