Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Idegenben is megverte a Kaposvárt az Egis Körmend

A félidőben tizenkettővel mentek a somogyiak, de megint lefagytak.

Kaposvári KK - Egis Körmend 66-73 (18-14, 19-12, 5-27, 23-20)

Bajnokság, 2. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Benczur T., Minár L., Lengyel Á.

Kaposvár: Curry 2, Krnjajski 4, Rivers 18/6, Hendlein 6, Jukic 13. Cserék: Miliszavljevics 20/6, Hock -, Révész 2.

Körmend: Thames 8, Mócsán 12/6, Mosely 12/3, Durázi 5/3, Taylor 5. Cserék: Oroszi 6/6, Ferencz 9/9, Kiss -, Williams 11/3, Tóth 4, Balogh 1.

Már Mócsán Bálinttal a soraiban látogatott Kaposvárra az Egis Körmend együttese, amely épp a somogyiak ellen kezdte meg az idényt, akkor hazai pályán magabiztosan győzött.

Látszott a hosszú kihagyás a feleken, az első három percben több eladott labda és támadóhiba volt, mint sikeresen befejezett akció (2-0). A kezdeti nehézségek után a kék-fehérek elkapták a ritmust és Rivers kosaraira támaszkodva elléptek, miközben Krnjajski is szépen bontotta a vendég védelmet (14-8). A negyed második felében agresszívabban támadta a gyűrűt a Körmend, aminek köszönhetően több büntetőt is kiharcolt és felzárkózott két pontra is, végül négy lett közte. 18-14.

A második játékrész rajtját is a kaposváriak kapták el jobban, Miliszavljevics lefordulós ziccere és Hendlein betörése után már kétszámjegyű volt a különbség (26-16). Oroszi két triplát is bevágott, lopta a távolságot a vasi csapat, de egy időkérést követően rendezte a sorait a KKK és visszaállította a magabiztos előnyét a nagyszünetre. 38-26.

A fordulás után egy 10-2-es futással nyitott az Egis Körmend, amely a a felvonás derekára fordított is, Fekete Ádám kénytelen volt időt kérni (42-43). A hazaiak tudtak szigorítani a védekezésükön, már nem kaptak minden támadásból kosarat, de a túloldalon továbbra sem találtak be. A hátralevő időben két vendég hármas is a helyre került, nagyot mentek ebben a negyedben a piros-feketék. 43-53.

Nagyon koncentrált a záró etap első perceiben a Kaposvár, vissza is jött a meccsbe, hattal ment a Körmend és még nyolc perc volt vissza. Rivers büntetőivel már négy volt a különbség, de Mócsán gyorsan beszórt öt pontot (51-60). Ferencz trojkája lélektanilag is sokat jelentett a vendégeknek, akik innentől már okosan sáfárkodtak az előnyükkel és a körmendi meccs után idegenben is legyőzték a somogyiakat.

Fotó: hunbasket.hu

17 hozzászólás

17
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
kormendinekjoRubik75RedbidKPSVRKKhopehely Recent comment authors
Rubik75
Olvasó

Amit már többen nem értették,én is szeretném megkérdezni és ha valaki tudja a választ írja meg.A kérdés az,hogy akik máshol jól játszottak nálunk Ádámnál miért épül le.Idén mondjuk pl.Curry vagy Miliszavljevics akinek ma mondjuk jó meccse volt de a többin szenvedett pedig jó jàtékos.Ahogy néztem ma is tele voltak az ifjak játék percekkel.Ja,mégsem

MKE181
Olvasó

pedig majdnem a vak tyúk is talált szemet

KPSVRKK
Olvasó

A második negyed végén a stáb már alágyújt a paprikáskrumplinak, igy a hosszú szünetre megmelegszik. Csapatépítő jelleggel fogyasztja jóízűen játékos, edző egyaránt. Finom a paprikáskrumpli, jólesik az éhes srácoknak, jó a hangulat ilyenkor az öltözőben. Ilyenkor kicsit kevesebb a szakmai munka és el is nehezül a test, de megéri, mert nagyon jó a kémia. Ráadásul a szponzorok is észrevették ezt, fizetnek is szépen. Mondjuk nekik szerintem szóltak is, hogy nézzék már milyen jó kis kosárcsapat van itt a szökőkutak városában. Jó befektetés. Egyébként valaki szerint érdemes lenne áttérni a mediterrán konyhára a szünetben, de ki a fene szeret halat grillezni… Olvass tovább »

hopehely
Olvasó

Fekete maradjon még, Ádám a jászberényi szurkolók utolsó reménye!

Bezse
Olvasó

Akárhonnan nézem ez übergáz. A felvezető íráshoz akartam hozzászólni hogy tuti MEGINT lesz 5 pontos negyed….

Bezse
Olvasó

Ja és ahogy korábban írtam: Curry off. 2 pontot bármelyik néző dob ha kap annyi percet

SárgaPárna
Olvasó

Teljes szívemből gratulálok a körmendieknek a világbajnoki arannyal felérő győzelemhez!!!!

balldontlie
Olvasó

köszi

Redbid
Olvasó

Olyan neked nincs, láthatjuk nap mint nap

kormendinekjo
Olvasó

Megint semmi köze a hozzászólásodnak a kosárlabdához, bántani, gùnyolódni erről szólnak kommentjeid. Továbbra sem az dönti el, hogy ki mennyire tisztességes, hogy melyik csapatnak szurkol.Tényleg lehet szombathelyi, zalaegerszegi, soproni, pécsi, fehérvári, kaposvári, kecskeméti, szolnoki, szegedi, jászberényi, paksi,körmendi is. Továbbra is megmutatják a kommentjeid ki vagy. Hajrá Körmend! Hajrá magyar kosárlabda!

MKE181
Olvasó

a màgusnak ugy kéne kezdeni minden áldott napot hogy bemegy a templomba és bedob 500 ft-ot a perselybe hogy 10 éve lehet az edzője egy 2x bajnokcsapatnak ezzel a szaktudással

Schwarzkopf
Olvasó

Hány 5 pontos negyed és vereség kell ahoz hogy Fekete és a stábja fogja magat és takarodjanak végre el a kaposvári kosárlabda életéből. Persze Ádám már tegnap bevédte a seggét mondván hogy 60%-os állapotba van a csapat.
Zsinórba ez volt a 3. meccs ahol az egy negyedbe dobott pontunk nem érte el a 10 pontot.
Tudom a legolcsóbb megoldás de most jött 40 milla a csapathoz.
Puskának kinőhetne végre a töke és elküldhetné végre Ádámot.
A 40 millát meg szépen be lehet forgatni valami épkézláb edzőbe. Pár évig fedezné a fizetését ez a pénz egy komolyabb edzőnek is!!!
#ÁDÁMOUT!!

Doglegygeri
Olvasó

Igazad van, de én az idei csapatra és bajnokságra már egy fillért se költenék! Jövőre az alapjaitól kell újjá építeni a csapatot!

Schwarzkopf
Olvasó

Pontosan. Ezt a szezont csinálja csak végig Fekete. Ha már megfőzte egye is meg!!!
Talán játszhat végre ő is “döntőt” a kiesés elkerüléséért!! ?

Redbid
Olvasó

Nem akarok illúzió romboló lenni, de szerintem az a 40milla nem biztos, hogy “erősítésre” érkezett, lehet sokkal inkább a túlélésre? Lehet nálatok is 19re ment a lap, és az előremenekülés a választott túlélési taktika?

tortajanos
Olvasó

Mosely a neve.

tortajanos
Olvasó

Az eredmény alakulása
https://ibb.co/k520JLx

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés