Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Idegenben is legyőzte az Oroszlány a Szolnokot

Ismét egy bravúros győzelem az újonctól.

Szolnoki Olajbányász - OSE Lions 66-73 (17-21, 17-21, 17-11, 15-20)

Bajnokság, 20. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Tőzsér D., Söjtöry T., Nagy V. (Gorka Sz.)

Szolnok: Davis 6, Kovács P. 11/3, Price 8/3, Juhos 3, Cakarun 21. Csere: Jones 6, Tucker 9/3, Taiwo 1, Rudner 1.

OSE Lions: Washington 27/9, Abell 13/3, Zsíros 5/3, Rizvic 13/3, Bozovic 6. Csere: Hayes 4, Demeter -, Illés -, Mohácsi 4.

HIRDETÉS

A negyedik helyezett Szolnoki Olajbányász fogadta a kilencedik OSE Lions csapatát a bajnokság 20. fordulójában. A találkozó esélyese a hazai együttes volt, ám hiba lett volna leírni a vendégeket, akik a szezon során már többször is okoztak meglepetést. A szolnoki légiósok közül ezúttal Krisztics maradt ki a keretből.

5-0-val kezdett az Oroszlány, majd Kovács pontjaival kiegyenlített a Szolnok. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a vezetést a negyed közepén, Price távolija után tudta csak átvenni a hazai csapat. Tucker is betalált, de mégsem tudott meglépni az Olajbányász, mert Abell válaszolt. Az első negyed négypontos vendég vezetéssel zárult (17-21).

Két és fél perc után újra a hazai csapat vezetett, amikor Cakarun kétszer is betalált egymás után. Kiegyenlített volt a játék, mindkét oldalon sokat hibáztak a játékosok. A 16. percben Rizvic duplája után 26-27 volt az állás, majd a ponterős Washington büntetőzött hibátlanul. Az amerikai irányítót a hátralévő percekben sem lehetett megfékezni, így akárcsak, mint az első negyedet, a másodikat is megnyerte négy ponttal az OSE, és nyolccal tartott előrébb a félidőben (34-42).

A folytatásban sem potyogtak a kosarak, ami az oroszlányiaknak kedvezett. Tucker és Cakarun révén elkezdett egyre közelebb kerülni az Olajbányász, majd 47-47-nél egyenlítenie is sikerült. Ezután megint kimaradt támadások következtek, végül Davis büntetőivel a hazaiak mozdultak el a holtpontról. A negyedet végül hat ponttal nyerték a szolnokiak, de így is maradt még két pont a vendégek előnyéből (51-53).

Washington hárompontosa nyitotta az utolsó etapot, de két perc elteltével már 57-56 volt az állás, amikor Cakarun talált be. Nem esett kétségbe az OSE, Zsíros triplájával visszavette a vezetést, majd Rizvicnek köszönhetően növelte is az előnyét. Hiába próbálkozott a Szolnok, az oroszlányiak lendülete nem tört meg. Sőt, 64-66 után Washington, majd Rizvic egy-egy triplája végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát. Az újonc ezzel újabb bravúros győzelmet aratott, valamint hazai pálya után a Tiszaligeti Sportcsarnokban is legyőzte az Olajbányászt (66-73).

fotó: OSE Facebook oldala

HIRDETÉS
109 hozzászólás

109
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
48 Comment threads
61 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
47 Comment authors
oilersbányászlddCsakÉnRouge Recent comment authors
oilers
Olvasó

Én azt látom h nincs olyan játékosunk aki betörne és bontaná a védelmet,jones, price, tucker dobójátékosok (tőlük várnám). Vojának élmény volt nézni a betöréseit. Ez idénre teljesen megszűnt. Ha jones extrán dob kintről akkor nyerünk, a többiektől extra nem várható. Talán davis bont néha de sztem nemhogy kosarat nem dobtunk így de próbálkozás sem volt tegnap. Meddő szaladgálás volt a hárompontos vonal környékén és a végén eldobta vki távolról.

oilers
Olvasó

Azok az egykezes flóterek…..hol vannak már….

Rouge
Olvasó

Price ide hozatala óriási öngól volt. Van hat légiósunk, közülük öt játszhat egy mérkőzésen, Jones és Cakarun helye biztos, őket nem lehet kihagyni. Ez utóbbi két játékos a meccseken hozza is magát, bár most magához képest Jones gyengén játszott (13 VAL), mèg nem épült fel teljesen (másrészt készülnek is rá, fogják, lefaultolják). Cakarun és Jones az a két játékos, akik az utóbbi tíz év bármelyik Olaj csapatába befértek volna, közöttük van igazán olyanféle összjáték, ami például Milo-Andrics-VOJA között volt. Velük nincs is gond. (Tegnap egyedül ennek a két játékosnak volt pluszos a +/- értéke.) A másik négy légiós viszont egész… Olvass tovább »

Olajheart
Olvasó

Köszönöm szépen 😍. Örültem volna ha a fiúk győzelemmel köszöntenek.. Hajrá olaj. És egyetértek abban h ezek a légiósok nem ilyen gyengék.. Így van abszolút tudásuk alatt teljesítenek.. Valami eltört amióta 6 légiósunk van..

Sajka
Olvasó

Azt hiszem igazad van…. Azóta lett látványos visszaesés, mióta Price-ot leigazolta Potocnik.
Amikor idekerült a szlovén egészen jól felrázta a csapatot, de Price leigazolása után szétesett a kohézió a légiósok közt, mert valóban ott van a bizonytalansági tényező.
Lehet, hogy nem kellett volna a Szolnoknak azt a sok pénzt rálicitálni a Körmenddel szemben. 🙂

atibácsi
Olvasó

Képesek vagyunk bárkit megverni, de képesek vagyunk bárkitől vereséget szenvedni. Sajnos a mérleg nyelve az utóbbi irányba leng ki egy ideje, és ez nagyon rossz jel, mert a kémia billenti azt ki a megfelelő irányba. Valami nem stimmel a csapatnál, és a szurkolók is skizofrén állapotba kerültek. Minden és mindenki bizonytalan, instabil, az egész cirkusz légüres térben lebeg.

WSreborn
Olvasó

Alig várom hogy ez a sok megmondóember visszakerüljön oda ahová való, a szopóágra ahol egyik részük 10 masik részük 30 évig volt. Pár hónap élvonal után egyesek már azt hiszik hogy ők szarták a spanyol viaszt!
Akinek fingja sincs róla, hogy miért ilyen – semmilyen – a szurkolás és milyen a viszony a dilettáns vezetőségünkkel, a számtalan szemétségük miatt, az ne pofázzon!!! A Fradi tábor sem volt évekig, de ők is visszatértek, ahogy mi is fogunk ha eljött az ideje. Akkor aztán majd befogjuk a sok kritikus pofát!!!!

Olajheart
Olvasó

Egyetértek olyan okos itt hirtelen mindenki hogy mit és hogyan kellene csinálni nekünk Olaj szurkolóknak.. Csak az olajka

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nem tartom magam okosnak. Én egyszerűen csak annyit szeretnék nektek kívánni, hogy legyen nálatok minden rendben. Tisztelet azoknak a srácoknak, akik most próbálnak valami hangulatot csinálni a Ligetben, de az ténykérdés (és azt hiszem ebben egyetértünk) hogy más minőség volt korábban. Persze a pályán is más volt a minőség, ezt megértem.

Olajheart
Olvasó

Kedves vagy mi is azt szeretnénk ha minden rendben lenne.. De nincs rendben..sok összetevős hogy miért nincs rendben.. De biztos vagyok benne az elmúlt 30 év tapasztalata alapján fent és lent változik mindig.. Mi most talán túl sokáig voltunk fent és nehezen szokjuk hogy lent.. Legalábbis én.. Csak az olajka

CsakÉn
Olvasó

Te egy igazi gyöker vagy!!!!

WSreborn
Olvasó

Ez minden? Várj csak!……Szombathely??? De hogy nyugat az tuti. Kultúra van ott kérem szépen!!!!

bányász
Olvasó

Szóval szerinted aki nem volt az Nb1A-ban x évig, annak kuss a neve és nektek alanyi jogon jár minden évben a bajnoki cím. Fogalmad nincs mi az gyerekként megtapasztalni, hogy egyszer csak vége. És amikor újra megérkezünk ilyen rosszindulatú IQ lightok osztják az észt, mint te. Emberként meg sportszeretőként is szépen bemutatkoztál.

WSreborn
Olvasó

Az észt éppen hogy ti osztjátok, olvasd vissza, alanyi jogon senkinek nem jár a bajnoki cím, mondtam én ilyet? Az IQ light jelzőt nem kommentálom téged minősít, én nem szemèlyeskedtem. Én azt mondom és tovàbbra is tartom, hogy aki pár hónap vesszőfutás miatt leminősíti az Olajt és az Olaj szukolókat, az fog még egy nagyot csodàlkozni és nem a kellemes csodálkozás lesz!
Bemutatkoznom pedig nem kell sem neked sem másnak 32 éve vagyok Olaj szurkoló, és kb. 10-11 éve vagyok itt a fórumon, sokan utálnak de sokakkal korrekt a viszonyom, így pont nem érdekel hogy emberként és sportszeretőként mit gondolsz rólam….

bányász
Olvasó

Ha nem érdekelne mit gondolok, akkor nem hisztiznél itt. Úgy szidod a saját csapatodat, hogy közben másokat is sározol. Aztán meg ha jelezzük lehetne másképpen is még neki állsz feljebb. Álljon már meg a menet…Te kezdtél személyeskedni. Attól mert nem szólítottál meg senkit még mindenki tudja kikre gondolsz. Álszent is vagy. Mi is reméltük 30 éve, hogy leszünk mi még felső ligában. 30 év kellett. Te inkább örülj, hogy zsákszámra viszik a pénzt hozzátok és ez a vizen tart titeket. Jön egy hullámvölgy aztán máris mindenki torkát elvágnátok. Legyen az az edzőtök, játékosotok, saját szurkolótáborotokból vagy éppen az, aki ellen… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Nincs értelme megismételnem amit már leírtam, lóval kártyázni pedig nem túl izgalmas. Maradjunk ennyiben nem kell nekünk beszélgetni én is így gondolom. Csak azt bánom, hogy ismét 1-2 újabb àlszent erkölcsi bajnok ömlengéseit kell majd átpörgetni.

mindegycsaknesárga
Olvasó

Gratulálok OSE! Végre egy első osztályre érdemes újonc!

Üvegtigris
Olvasó

Kupát! Nem látok az idegtől Móni

rainbow
Olvasó

PÓR PÉTER…amíg ezt a kóklert alkalmazzátok “szakmai” igazgatónak, addig semmi jóra ne számítsatok! A játékosneveléshez, utánpótláshoz nem ért, légiós választás-homály, és egy sunyi, sumák, negatív ember. Ivkoviccsal és Szalay Feri bácsival viszont “csókos” viszonyban van.
De azért a POTOCSNYIK GASPER oda vitele volt az igazi tőrdöfés a szolnoki kosárlabdának!
Ez a két ember tönkreteszi, amit Nyergesék 20 év alatt felépítettek!

Üvegtigris
Olvasó

Debrecenbe kéne menni? Bajnoki címet kéne nyerni.Csapatot kéne vinni.B közepet kéne venni.😤😤😤😂😂😂

dell
Olvasó

Sok szolnoki szurkolótársam leírta már a véleményét erről a tegnapi nulláról. Úgy érzem most mindenki egy hullámhosszon van. Ehhez és az ilyen lélektelen játékhoz még Nyerges után sem vagyunk hozzászokva. Egyénileg ezek a légiósok nem lennének rossz játékosok,itt más gond van. Az igaz ahogy már írta valaki a legfontosabb poszton nincs emberünk,ez pedig az irányító poszt. Davis egy közepes kettes de semmikép nem egyes. Potocnik hozta ide úgy ahogy Price-t is. Eddig nagy bukta mindkettő. A többiek elmennek és a Cakarun,Jones páros jó. A magyarokra szót sem érdemes pazarolni. A 100%-os ziccereket sem tudják bedobni,erre tegnap több példa is volt.… Olvass tovább »

Osezo
Olvasó

Kedves szolnoki szurkolók! Amikor az Ose tábor az skandálja, hogy “egyszerűen senkik vagytok hej-hej” az nem a hazai szurkolónak, nézőnek szól, hanem a harmat gyenge bírói füttyös tríónak. Erre ti egyből ” lecigányoztok” minket. Igen a szolnoki b közép saját maguk közt szította a feszkót, utána a mellettük ülő apukával balhéztak, a kisfia nyugtatta, utána az alattuk lévő embert önthették le, normálisan szólt nekik, aztán már ő neki is beszóltak. Jöhetnek e negatív hozzászólások de, ez valóság.
Rouge hozzászólását még nem láttam, kíváncsi lennék, hogy most mit gondol,

Hajrá Oroszlány! 🔴⚫
Hajrá Ose! 🏀

Best2
Olvasó

Igazi SZOPNOKI !!! 😀

WSreborn
Olvasó

Bravó! Ismét villant a nyugati kultúra

gyuros
Olvasó

A legnagyobb baj hogy a csapat nagy része most is a Szolnoki éjszakában mulat m. Ennyire érdekel bárkit Barni is…

FALCO1980
Olvasó

O.V. majd lezsírozza.Lőrinc lesz a stróman.👍

FALCO1980
Olvasó

Lassan Oroszlányban is újra nyílik bánya😂😂😂

Roundmend
Olvasó

Gasper!👏🏻👏🏻👏🏻Gasper!👏🏻👏🏻👏🏻
Elméletileg jó szakember, de utálatos a manus, nem fognak neki kosárlabdázni a játékosai

lakers24
Olvasó

Aleksic takarodj

Cole
Olvasó

Grat az OSE-nek. Éreztem én, hogy behúzzák.
Eddig is bizonyították már a szezonban, hogy komoly eredményekre képesek.
Szerintem az alapszakasz végén meglesz az első 8.

elfogult vagyok
Olvasó

Most érkeztem haza, és a számunkra örömteli meccs után mégis azt fűzném csak hozzá, hogy….. Meglepetést nem Mi okoztunk, hanem a 8X-os magyar BAJNOK csapat “B” közepe! Még be sem érkeztek mind a kb 100-an, de már skandáltak! Eddig JÓ! De mit? Cigányok, F@..szopók,… mutogatnak et-azt, ha 2-3 pontnál többel vezet az ellen akkor csend, esetleg “k.rva gyenge”, vagy a vendég szektort kóstolgatják! Igy nem biztos, hogy “csak” a csapattal van a hiba! Én úgy indultam el itthonról, hogy ha pár ponttal maradunk alul, de szépen halunk meg a pályán, megérte elutazni! Ma nekünk jött össze. De csak ennyi, nem… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Ez egy 70-es években épült csarnok, sajnos mi nem kaptunk új csarnokot mint Falco, Alba, Kkk, KTE, OSE, stb. Holott jobban megérdemeltük volna mit jópár felsorolt, már csak az eredmények miatt is.
Nekünk nem jár másnak jár, ennyi elfogadtuk, egy közel 50 éves csarnok ennyit tud, ha nem tetszik nem kell jönni.
A szukolás egy vicc, pár éve még remegve jöttek a vendég szurkolók, most röhögve….viszont a kóstolgatást megjegyezni az oroszlányi meccs után nem túl elegáns!!! Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.

elfogult vagyok
Olvasó

Bocs, hogy szóltam! Máshol is van ilyen állapot az NB1A-ban!

Karbantartás? Fejlesztés? Mindnyájan tudjuk 8X-os bajnok csapatnak is lehetne… Nem nektek kellett volna tenni érte, mikor bomba csapattal, válogatott játékosokkal uraltátok a magyar kosárlabdát?

derryl
Olvasó

Azért ne keverd a szezont, egy sportcsarnok építése nem bajnoki cím függő! Egy tornatanárral elég nehéz.

ldd
Olvasó

Hát …
Simicska a Ti szempontotokból a legrosszabbkor nevezete 1 gecinek a Főnököt …
Oda lett az új csarnok …

Aranyalba
Olvasó

Az a romos épület amit Szolnokon vendég wc-nek kinevezték, az egy szégyen, egy munkasszallon különb van 🙁

derryl
Olvasó

Ez nem b közép, egy-két hülyegyerek ordibálása, megisznak két sört, és ők a nagyok! Sajna a régi b közepesek már ki sem jönnek, erre a szarra minek? Nincs kohézió a csapat és szurkolók között ezek a játékosok nem fogják fel, nekünk mit jelentettek, jelentenek a piros fekete színek! Sima zsoldosok!

Olajheart
Olvasó

Próbálok valami pozitívat találni a jövőt illetően.. Nem sikerül 😪

derryl
Olvasó

Pedig van! Nekünk egyre közelebb a bajnokság vége, a fiúk megkímélnek bennünket a további szenvedéstől.

Olajheart
Olvasó

Én azt nem várom.. Imádom a kosárlabdát az Olajt… Nekem ez a kikapcsolódás a hétköznapok mókuskerekéből.. Mondjuk azt nem mondhatom hogy tegnap feltöltődtem😂😂 nem megy ma túl nagy lendülettel a takarítás gyerekkel tanulás stb stb.. Csak az olajka

szurkoló
Olvasó

Megérdemelt győzelem ,mert az OSE jobban akarta a győzelmet.Sok hiba mindkét oldalon de a bírok vitték a prímet a legtöbbet ők hibáztak. A Szolnoki “b közép” viselkedése sok mindent elárul nem szurkolnak hanem az ellenfél táborát hergelik a Szolnoki nézőkkel kötekednek,locsolják őket sörrel…..

Cole
Olvasó

Szolnoki B-közép a SZOLNOKI nézőkkel kötekszik? Ez most komoly?

elfogult vagyok
Olvasó

Sajnos IGEN! “unalmukban” össze is verekedtek!!!!!

WSreborn
Olvasó

Igen generáljatok gyorsan belőle 100 hsz-t, hiszen ha lehet szidni a szolnokiakat akkor egyből összefújja a szemetet a szél, ha ez más tàborban történik akkor persze kuss van….
Dögkeselyűk, lehet hogy csak alszik az oroszlán, nehogy sírás legyen a vége

Timpanista
Olvasó

Nézd ember senki nem szidta a a szolnokiakat csak többen leírták amit láttak és ami történt valójában nem ők találták ki!!! Biztos vagyok benne hogy oroszlányi B-közép még soha sehol nem balhézott nem köt bele a szurkolókba főleg nem a saját városbeli és idősebb emberekbe!Az oroszlán(y) nem alszik hanem teszi a dolgát amit szeret,imád és azt alázattal teszi. Az oroszlán(y) csapat kosarazik az oroszlán(y) szurkoló pedig buzdítja a csapatát és nem szidja pocskondiázza saját játékosait!!! NINCS sírás a végén mert nálunk imádják a játékot és a csapatot és ha vesztett mérkőzés van az is belefér nem sírunk nem szidjuk a… Olvass tovább »

MAFCdrukker
Olvasó

Ez az igazság, sajnos! Szolnok pár ève balhézott nálunk, míg az OSE-tábor kb. 100 fővel sportszerűen szurkolt, hangpárbaj volt cigányozás helyett, megtapsoltátok a sérült Washingtont (akit aztán sajnos le is nyúltatok…). Pedig fanatikus az Olaj tábora is, a győri kupadöntőben is megmutatta erejét, csak a szellemi színvonal nem verdesi az eget. Nem tudom, mi történt Oroszlányban a lelátón, nem tudom, hogy ez válasz volt-e, mindenesetre inkább legyünk “divatok, pojácák”, mint az országban bárhol utált csürhe (itt most nem kifejezetten az Olajra célzok). A fradistáknál is előfordul anyázás, de ha azt a szintet kulturáltságban elérné minden tábor az országban (foci, kosár,… Olvass tovább »

bányász
Olvasó

Nem nyúltuk le Washingtont, szabad listán volt. Nektek volt 4-5 hónapotok szerződést kötni vele.:)

MAFCdrukker
Olvasó

Mi kötöttünk volna vele szívesen szerződést, de ő érthető módon fel akart menni. Bár az is igaz, hogy utolsó ajánlatot sem tettünk érte, egyből jött Richmond (aki amúgy hasonló szint, úgyhogy sztem ő is megy, ha megint elszúrjuk a végét). Más kérdés, hogy ha a bírók nem veszik el tőlünk a pont Washington büntetőivel megnyert 1. elődöntős meccset… Mindegy, sok sikert, jövőre visszavágunk!

Cole
Olvasó

WSreborn! És a történtek után azt írod, hogy a fórumra “fújja össze a szemetet a szél”…ezt nevezem. Nekem úgy tűnik, az a bizonyos szemét nem itt van. Még ha szégyen is, ez van. Csak nem te is abba a kis létszámú “csapatba” tartozol? Mert a másokba beleszállás az megy, látom.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nem tudom mi volt a kiváltó ok, de az várostól, tábortól függetlenül alja, hogy egy unokájával szurkoló helyi nyugdíjasba áll bele a huszonéves kurvakemény “mentalista” brigád. Akik aztán visszakushadtak, amikor a secu odalépett…
Lentebb is írtam, én a magam közel negyven évével nagyon hiányoltam ma este a régi Olaj lelátót. Mi sem, ők sem voltak finom gyerekek, de volt egy határ.

dball
Olvasó

Nem igazán tudja tartósan megtalálni magát idén ez az Olaj. Ettől eltekintve viszont teljesen jogos a piros-fekete uralom a magyar bajnokságban. Körmend, Olaj és persze nem utolsó sorban SŐT…az Oroszlány. Férfias kis liga a miénk.
Gratula Oroszlányba!

Cole
Olvasó

A piros-fekete uralom…hmm…érdekes…

dball
Olvasó

Kicsit a sorok között kéne olvasni. Három piros-fekete csapat játszik az elsőosztályban és mindhárom topcsapatnak (vagy legalábbis élcsapat jelöltnek) vallhatja magát. A Körmend abszolút az egyik csúcs, a Szolnok az elmúlt évek egyik legjobbja, az OSE pedig az újra feltörekvő és mint látjuk sikeres csapat.

Cole
Olvasó

Sorok között? Ne nevettess! Egyszerűen csak kicsit valótlant (ferdítést) sikerült írni, de no problemo. Szin-szimpátia alapján íródott, ahogy a like-ok is érkeztek. Nincs semmilyen uralom attól, hogy van 3 piros-fekete csapat. Főképp nem jelen időt használva (“van”). Talán múlt időben, de inkább felesleges ilyeneket kitalálni. A jelenben, ahogy a kommented is íródott: – A szolnoki szurkolóknak most pont nem a top csapat jut eszükbe a jelenlegi csapatról, de nyilván joggal remélik, hogy ez változni fog. – Az OSE-nek nagyon megy most, szimpatikus csapat, a felsőházi rájátszás sem elképzelhetetlen. De újonc. Jobb nem elkiabálni és korai még a top csapat kifejezés.… Olvass tovább »

MAFCdrukker
Olvasó

Mi is jövünk jövőre erősíteni a piros-fekete kontingenst!

derryl
Olvasó

Szeretem, ha valakinek van humorérzéke! De ne legyen röhejes! Erősíteni….. Bájos!

MAFCdrukker
Olvasó

Elhiszem, hogy rossz kedved volt (hidd el, nekem is a Baja-MAFC és a ZTE-Fradi után…), de talán most már megérted, hogy gondoltam: 1. Elsősorban arra gondoltam, hogy a piros-fekete csapatok számarányát fogjuk javítani, ha visszajutunk. 2. Az Oroszlányról se gondoltad volna tavaly ilyenkor, hogy 1 év múlva itt fog tartani, ne becsüld le az újoncot, a DEAC is ezt bizonyítja (igen, tudom, TF és Vasas, a pesti kutyák, stb., erre kéne már rácáfolnunk). 3. Mi le tudtuk győzni az OSE csapatát, oda-vissza (jó, tavaly volt, a B-ben volt, és végül kiejtettek minket – hathatós bírói segédlettel). Illetve azért titeket is… Olvass tovább »

Vilis79
Olvasó

Egy igazi lélektelen fos ez az olaj.

Józsipapa
Olvasó

Potocnik kézen foghatná Priceot, és elballghatnának még a jövő héten a kertek alatt !!! !
Mióta idehozta,azóta erölteti – erölteti,de hiába…….
Az öltözőben valami megbomlott;nincs csapategység – küzdés….
csak elképzelés nélküli,katasztrófális játék !!!!!!!
Mit csinált a csapat az elmúlt 3 hétben ???????

Redbid
Olvasó

Lehet, hogy edzett?
És lehet, hogy sokat edzett, (esetleg kicsit túl sokat) és mondjuk nem belesz@rom volt, hanem fáradtság??
Legalábbis én amennyit láttam a meccsből, nekem egy fáradt csapat benyomását keltette az Olaj!

Szerintem Filko is így járt, de mindennek akár még sok hozadéka is lehet!

Olajheart
Olvasó

Sok előttem szólóval egyetértek.. megfogalmaztátok mi is történt ma.. Vagy inkább ebben a szezonban.. Végtelenül csalódott és elkeseredett vagyok.. Szebb jövőt! Hajrá OLAJ örökre!

Üvegtigris
Olvasó

Az sokat elárul a csapat kohéziórol,hogy a pályára lépéskor a csk is fönt van a pályán és rendszeresen Jones rántja őket össze.

Somogy011
Olvasó

Nem először emelem kalapom Oroszlány !!!
Nem is utoljára ebben is biztos vagyok !!
Hatalmas gratuláció !!

Modus operandi
Olvasó

Gratulálok az Oroszlánynak! Nekünk pedig el kellene gondolkodni, hogy mi változott a győzelmi szériánk óta! Lehet nem csak Price?

CSAK AZ OLAJKA!!!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Győzelem, pályán, lelátón.

WSreborn
Olvasó

Gratula hozzá, de azért ne hidd hogy mindig így lesz

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Köszi. Nem hiszem, nem is mondtam. Ma nekünk jött ki jobban. A régi Olaj lelátót viszont hiányolom.

WSreborn
Olvasó

Azt én is…..

MAFCdrukker
Olvasó

Nagyon tisztelem a táborotokat, nem volt semmi, ahogyan B-s középcsapatnak számító gárdátokat százas nagyságrendben kísértétek el. Azt értem, hogy egy bajnokesélyes csapat meccseire sokan járnak (ettől még minden elismerésem ezen táboroknak is), de ez az bizonyítható, napnál világosabb klubhűség. A pályán mutatott játék pedig reményt ad nekünk, az OSE útját kell követendő példaként nézni a MAFC-nál is.

moldi56
Olvasó

Tudtuk hogy egyszer minden véget ér.Még a sikerszéria is.A csapat brutális átalakuláson ment át,kulcsemberek távoztak a csapattól,nem megy egyik napról a másikra.Azért remélem egyszer újra sikeresek leszünk.MINDÖRÖKKÉ OLAJ !

Red ball
Olvasó

Gratulálok az OSE-nak.
Csak az utolsó negyedet láttam, de az teljesen meggyőző volt.
Számomra teljesen meglepetés az idei olaj.
Kínlódással induló szezon,- edzőcsere utáni fellángolás,- Price igazolás utáni mélyrepülés.
Nem fognám Price-ra…az edző valahol valamit nagyon elcseszett.

Piffinger
Olvasó

Milosevic: 10/6.

Erre a vezetők válaszoljanak!

moldi56
Olvasó

Ne vond felelősségre a vezetőket,mert jön Rolax és megkapod a magadét.

Piffinger
Olvasó

Óriásit csalódtam Potocnikban. Nagyon nagyon várom a magyarázatát sok mindenre! Akár itt a fórumon is írhatna!
Mi az elképzelés? Hol a gyors játék? Price ide hozatala? Davis brutálisan enervált játéka? Az utóbbi egy hónap?
Óriási önkritikát kellene gyakorolnia, mert valami nagyon nem stimmel…

Öregkosár
Olvasó

Tisztelt Szolnoki Szurkolók!
Olvasgatom itt oroszlányiként a hozzászólásaitokat és csodálkozom. Csodálkozom azért,hogy a csapatotok topcsapat évek óta, jelenleg a negyedik helyen álltok. Aztán,ha becsúszik egy-két nem várt vereség,vérét akarjátok játékosnak,edzőnek,menedzsmentnek.Egyébként meg az OSE legyőzte idén a listavezetőt,egy ponttal kapott ki a másodiktól,…stb. Békéljetek meg a mai vereséggel,és készüljetek a következő meccsre! Hajrá OSE!

Piffinger
Olvasó

Nem mindenki ilyen! Gratulálok a győzelemhez! Szép munka volt!

moldi56
Olvasó

Tudod az a helyzet hogy mi 8 bajnoki címet és 8 kupagyőzelmet csináltunk,mi kb.ehhez vagyunk szokva és nem ahhoz hogy egy újonc oda-vissza verjen bennünket.A két meccs alapján 20 oda.Ezt mi nem tudjuk olyan könnyen megemészteni.Ez nem jelenti azt hogy nem érdemeltétek meg a győzelmet,minden téren jobbak voltatok.Ehhez csak gratulálni tudok.Nekünk meg módosítani kell az elvárásainkat.Azt azért megjegyezném hogy a sikerek idején is ott voltam a nézőtéren és most is ott vagyok és leszek amikor nem annyira megy a szekér.CSAK AZ OLAJ!

WSreborn
Olvasó

+1

Gézuka
Olvasó

Nem erről van szó. Arról van szó hogy a vezetés szezon elején elég sok mindent megígért, kezdve itt a fiatalok beépítésétől, plusz a bajnoki döntő a cél. Szarból nem lehet várat építeni, és igazából a hozzá nem értés az ami jelenleg csúcsponton van úgy, hogy 6 légióssal sem boldogul a csapat, sőt, szarabb. Miért nem játszik Pallai, miért nem játszik Rudner többet ha már a fiatalok beépítése volt a cél kitűzve mint említettem is? Miért játszik egy semmirevaló légiós 20 és 30 percet és nem érik el a 10 pontot sem fejenként? Szerencsétlen délszláv csávót sajnálom a legjobban, mert a… Olvass tovább »

Redbid
Olvasó

Potocniknak nem spanja Price, mert előbbi 2szezonnal ezelőtt volt itt edző, utóbbi meg tavaly játékos! Őt még a ciprusi edző hozta, de igazából ő is Zollnernél szárnyalt!
Szerintem őt nem a Potocnik vitte oda, mert ő Körmenden sem jött ki a hozzá hasonló egyéniségekkel!!

Gézuka
Olvasó

Ezt nem tudtam. Nekem úgy rémlett hogy a játékosa volt. Kalapszar mindkettő egyébként, habár én többet vártam az edzőtől. A súlyemelő fekatol nem.

MAFCdrukker
Olvasó

Fradistaként tudom, milyen érzés, meg tudom érteni a szolnokiakat is. Nektek pedig nyilván minden A-s győzelem ünnep, nekünk is az volt – LESZ IS MÉG! Hajrá MAFC!

derryl
Olvasó

Ezt a Pricet mi a tökömnek kellett idehozni? Pótkerék erőlteti, meccsek mentek el rajta, egy kalap szar az egész!

donnarumma
Olvasó

Gratulálok az OSE-nak!

WSreborn
Olvasó

Igazad volt tegnap,

donnarumma
Olvasó

Ha valahogy az edző csapatot csinálna a játékosokból, nem lenne ez rossz…

markon156
Olvasó

3x egymás után kikapunk hazai pályán, ezt a bravúrt évtizedek óta nem csináltuk meg. És ez könnyen 4-re duzzadhat.
Az egész csapat halovány volt, nem csak ma, hanem már pár forduló óta.
Pedig azt hittem hogy jól jön az 1 hónapos szünet.
Nem baj, következő fordulóban a Sopront idegenben meg kell verni, nincs mese!!
Gratulálok az Oroszlánynak!
Hajrá Olaj!

Olajheart
Olvasó

A legsötétebb időkben nem kaptunk ki szerintem 3szor egymás után hazai pályán… A Ligetbe nem győzni jártak a csapatok.. 😞😞

Marillion
Olvasó

A Falco verés Sopronban….nálam meglepetés kategória lenne ha most épp Sopronban győznétek….de persze a labda gömbölyű…

derryl
Olvasó

Gratulálok az újoncnak, szinte végig vezetve, okosan hozták a meccset! Nálunk Cakarunt kivéve, mindekit elzavarnék a picsába, ez nem játék, ez az Olaj mez leköpése! Ami az utóbbi meccseken megy szégyen, szívtelen lelketlen alibi szar!

Redbid
Olvasó

Hát bakker ezek nem tökölnek, mennek az úton, grat. az OSE-nak!

Amennyit láttam, eléggé ólomlábakon mozgott az Olaj.
Bár statot sem néztem, de szerintem Potocnik hibázott, hogy Kriszticset hagyta ki, hiszen ez az OSE pont a palánk alatt erősebb a vártnál!
Ennek ellenére nagy meglepetés, hogy mezőnyben nem tudott felülkerekedni!

Üvegtigris
Olvasó

Megérdemelték.Magyarázat kiestünk a ritmusból majd lessz még szarabb is türelem.Az a baj az Olaj a mult minden téren szurkolás 0 mit várunk,rég volt szép volt ennyi volt.

laja
Olvasó

Teljesen megérdemelt az Oroszlány győzelme. A mi csapatunk egy nagy rakás sz.r, edzőstől játékostól egytől-egyig. Ébredjetek szolnoki vezetők! Azonnal elküldeni a Juhos ,Kovács,Rudner magyar sort! Akkor majd kénytelen lenne az edző játszatni a fiatalokat.Ettől jobban velük sem kaptunk volna ki. Az említett magyarok kb.a B csoportban is cserék lennének. Még a 100%.os ziccereket sem tudják bedobni. Arra kíváncsi lennék mit csináltak az egyhónapos szünetben. Persze az eredmény mutatja. Most már az első három eluszott minden fiatalnak játéklehetőséget kell adni. A légiósok akikből ugye van hat is csak hajigálnak mellé. Nincs irányítónk mert ugye azt mindenki látja,hogy Davis nem egyes inkább… Olvass tovább »

Gézuka
Olvasó

😆😆😆 nincs ebben semmi meglepetés vagy bravúr.

Zsarkov
Olvasó

Nem önmagában a vereség a probléma, hanem, hogy ez már tendencia…, ha jól számolom, egymás után a harmadik hazai pályán…, az egykori oroszlánbarlangban a birkák rohangálnak bégetve…, ilyen az utóbbi 30 évben nem volt, csak az nem szopat szarrá a Ligetben, aki még nem járt itt…, de a legszomorúbb azt az elképzelés-; és szív nélküli “produkciót” nézni, amit hétről-hétre a pofánkba vág ez a banda (Cakarun kivételével)…, mindentől függetlenül gratulálni kell az Oroszlánynak és a szurkolóiknak is!

makelovenotwar69
Olvasó

Az alcímben az van, hogy bravúr. Szerintem egyre kevésbé az legyőzni az Olajt…
Majd a szolnoki szurkerek megírják, mi volt a gond, de a stat alapján egyértelmű volt.
A magyarok soha nem voltak nyerő emberek, a légiósok meg egyre rosszabbak – kivéve Cakarun, aki a szezon eleje óta az egyik kedvenc légiósom.
Potocnik meg semmi különöset nem tud ezek szerint – a szünetet sem tudta kihasználni.
Gratulálok az újoncnak!

milanka487
Olvasó

Még jó hogy Cakarun nincs is itt szezon eleje óta!

Olajka20
Olvasó

Zsiros Peti megint nagyon fontos pillanatban dobott egy triplat az Olajnak, az utolso negyedben azzal a harmassal vettek at a vezetest, utana mar nem engedte ki a kezebol a gyozelmet az Oroszlany!
Gratulalok nekik!
A mi csapatunkrol inkabb nem mondok semmit, van hova fejlodni…

WSreborn
Olvasó

Botrány, szégyen, ennél nincs lejjebb, felháborító. Más szavak nem jutnak eszembe. Hogy juthattunk ilyen mélyre??????
Vezetőt jàtékost egyaránt küldenék el a picsába!!!!
Ez nem az Olaj!!!!!

bányász
Olvasó

Ha az Ose megveri a Szolnokot, akkor az már a legalja? Ezzel minket is be akarsz árazni? Szerintem nem szerencsésen fogalmaztál.
Gratulálok a csapatnak!:)
Hajrá OSE!

WSreborn
Olvasó

Nem igazán van energiám más csapatok szurkolóinak a lelkivilágával foglalkozni, az elmúlt évtizedeinknek ez igenis a legalja, azt hogy neked ez nem tetszik sajnálom.
Kár hogy nem valamelyik erős csapatunkkal találkoztatok az elmúlt években akkor tudnád miről beszélek.
Ha pedig olyat írok ami bárkit sért majd a moderátorok jelzik, ugyanis az az ő dolguk!

Zsarkov
Olvasó

Ugyanazt érzem, mint WS…., igen, ez a legalja és ezzel nem az ellenfelet minősítjük, hanem saját csapatunkat…, kaptunk már ki itthon korábban is többször, de akik idén vannak a pályán, ezzel a hozzáállással meggyalázzák az OLAJ mezét…, Milosevics fél lába többet ér az egész csapatnál, már csak ezért is sajnálom, hogy a dilettáns vezetés nem hozta vissza, mert ő ezt a “produktumot” biztosan nem viselte volna el és robbant volna az öltöző…, így meg minden megy ugyanígy tovább…, remélem, jövőre gyökeres vàltozások jönnek…

bányász
Olvasó

Csak arra próbáltam célozni, hogy lehet úgy is szidni a csapatodat, hogy közben nem alázol egy màsikat. Persze oké értem, nem vagyunk egyformák.
Azt azért fogadd el, hogy nem lehet mindig minden valamirevaló múlttal rendelkező csapat egyszerre a csúcson.

donnarumma
Olvasó

Jobbnak gondolod magatokat,mint amilyenek jelenleg vagytok…

WSreborn
Olvasó

Meglehet, de szerencsére nincs már sok ebből a szezonból. Ahogy hallom jövőre megint lesz csapatunk

donnarumma
Olvasó

Messze még a szezon vége….

milanka487
Olvasó

Ilyen egy lelketlen szart is rég láttam!
Ébresztő!
A Falco ellen ebből egy nagy zakó lesz😡😡

Sajka
Olvasó

A Szolnok eléggé nagy mélyrepülésben van. Bele-bele néztem a meccsbe, az Oroszlány (amit láttam tőlük) okosan játszott.

Expert
Olvasó

Semmi komolyabb meglepetés, 50%-50% volt ez a meccs. Az Oroszlány idén nem a feljutottunk, ismerkedünk az élvonallal, maradjunk bent kategóriájú csapat.

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook