- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Idegenben az Olaj, hazai pályán a Körmend a legjobb

Mérleget vontunk az alapszakasz első fele után.

Feléhez érkezett a férfi bajnokság alapszakasza, eldőlt, hogy mely csapatok vesznek részt a februári kupadöntőn. Az első 13 forduló után mérleget vontunk, és megnéztük, hogy teljesítettek a csapatok hazai pályán és idegenben.

Persze féltávnál még nehéz reális sorrendet felállítani, hiszen egyelőre nem azonos mérkőzésszámmal bírnak a csapatok, de azért egyfajta képet már így is kapunk az erőviszonyokról.

Odahaza hárman tudtak veretlenek maradni: a két vasi csapat mellett a címvédő Szolnok.

A Rába-partiak kerültek az élre, hiszen ők hétszer is meg tudták védeni várukat, a bajnok elé csak azért került döntős riválisa, mert jobb a kosáraránya. Kiemelendő még a DEAC produkciója is, amely két vállra fektette az Oláh Gábor utcában többek között a Körmendet, a Falcót, a ZTE-t, az Albát és a Pécset is, a Jászberény rontotta le a makulátlan mérlegüket. Negatív meglepetés az Alba, amely minden második mérkőzését elveszítette odahaza. A legkevesebbszer eddig Forray Gábor csapatát láthatta saját közönsége (ez a sorsolásból adódóan a második körben majd megfordul).

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. Egis Körmend 7 7 0 660 589 1,000
2. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 6 6 0 472 377 1,000
3. Szolnoki Olaj KK 6 6 0 556 445 1,000
4. DEAC 8 7 1 660 589 0,937
5. Pécsi VSK-VEOLIA 6 5 1 509 445 0,916
6. Atomerőmű SE 6 5 1 513 454 0,916
7. KTE-Duna Aszfalt 5 4 1 405 384 0,900
8. JP Auto-Jászberényi KSE 8 6 2 661 603 0,875
9. Sopron KC 7 5 2 589 546 0,857
10. Zalakerámia ZTE KK 7 5 2 554 550 0,857
11. Alba Fehérvár 6 3 3 499 443 0,750
12. Kaposvári KK 7 3 4 592 548 0,714
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 6 2 4 467 494 0,666
14. Serco-TF-Budapest 6 1 5 398 493 0,583

 

Idegenben az Olaj viszi a prímet

Idegenben nincs veretlen (ez a bajnokság kiegyenlítettségéből adódóan talán annyira nem is meglepő), van viszont nyeretlen, három is. Az összesített tabellán is listavezető Szolnok akkor sem jött zavarba, ha el kellett hagynia a Tiszaligetet, mindössze egyszer, Sopronban maradt alul Dragan Alekszics együttese, akkor is egy ponttal (82-81). A képzeletbeli dobogóra a ZTE és a Körmend fért még fel. Érdekesség, hogy

amennyire jó a DEAC hazai mutatója, annyira pocsék az idegenbeli mérlege.

Az azonos mutatókkal bíró együttesek között itt is a kosárarány rangsorolt.

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. Szolnoki Olaj KK 7 6 1 597 522 0,928
2. Zalakerámia ZTE KK 6 3 3 494 501 0,750
3. Egis Körmend 6 3 3 513 532 0,750
4. JP Auto-Jászberényi KSE 5 2 3 354 372 0,700
5. Atomerőmű SE 7 2 5 568 591 0,642
6. Pécsi VSK-VEOLIA 7 2 5 516 538 0,642
7. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 7 2 5 555 586 0,642
8. Alba Fehérvár 7 2 5 525 575 0,642
9. KTE-Duna Aszfalt 8 2 6 584 603 0,625
10. Sopron KC 6 1 5 480 517 0,583
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 1 6 502 555 0,571
12. DEAC 5 0 5 399 467 0,500
13. Kaposvári KK 6 0 6 400 494 0,500
14. Serco-TF-Budapest 7 0 7 421 679 0,500

Fotó: Szolnoki Olaj KK Facebook

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tisztelt BB1, a fórum látogatói nem hülyék,
    mi tudjuk értelmezni az eredményeket,
    Önök viszont adjanak többet a szakmaiságra.

    Nézzük a hazai meccseket,
    ahol első a Körmend,
    második a falco és harmadik az Olaj.

    Ez a táblázat teljes mértékben szakmaiatlan, mert:
    1. vagy a relatív pontok alapján rangsorolunk,
    és utána akkor döntsön a kosárarány;
    ez esetben a falco előzi a Körmendet.
    2. vagy maradunk a hagyományos pont számításnál (győzelem 2 pont, vereség 1 pont), ekkor viszont a DEAC kerül az élre 15 ponttal.

    Úgyhogy nyugodtan tegyék a DEAC-ot az élre a szabályos pontszámításnak megfelelően,
    mi ettől még helyén kezeljük a dolgokat….

    MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

    • Kedves Rouge!

      Minden esetben a relatív pont rangsorol, de ez a tabellán is látszik.

      A csapatok viszont, ahogy írtuk is, egyelőre nem azonos mérkőzésszámmal rendelkeznek. A Körmend hétből hét győzelemmel áll, ezért is első.
      A Falco és a Szolnok hatból hattal, tehát nem lehet hármas holtverseny. A Falco és a Szolnok között van holtverseny, ott rangsorol a kosárarány.
      A DEAC nem kerülhet az élre, mert nem hibátlan.

      • Rendben, persze értjük,
        ahogy írtam, nem vagyunk hülyék.

        De ha ennyire szubjektív ez a tabella,
        akkor lenne egy kérdésem.

        Tegyük fel, hogy az egyik csapat
        (legyen a Szeged) csak egy hazai meccset játszott, legyőzte a TF-et egyetlen egy pontocskával.
        Egy hazai meccs, egy győzelem
        egy gyenge csapat ellen.
        Relatív pont az ugye ebben az esetben 1.000.

        Egy másik csapat, mondjuk a Körmend játszott 13 meccset, ebből 12 nagyarányú győzelem, és csak 1 vereség.
        (Az az 1 vereség mondjuk az OLAJKA ellen háromszoros hosszabbítás után egyetlen egy pontocskával…:):)
        Ebben az esetben a Körmend relatív pontja 0.923.

        Az Önök számítása szerint ebben az esetben akkor a Szeged vezeti a tabellát, a Körmend nem kerülhet az élre, mert nem hibátlan.

        Teljesen fals, az erőviszonyokkal és az eredményekkel nem korreráló eredményt kapunk.

        Ezért írtam, hogy nem vagyunk hülyék, használják nyugodtan a hagyományos számítàst és tabellát,
        az értelmezést pedig hagyják ránk…

        • Én egy szóval nem írtam soha, hogy itt bárki hülye lenne…

          Valóban, ha ez az eléggé lehetetlen forgatókönyv megtörténne, akkor így festene a tabella. Szubjektív, vagy nem szubjektív, de így kell számítani. Ezt nem én, nem mi találtuk ki, ez a szabály.

          De egyébként ezt is leírtam a cikk elején, hogy féltávnál még nehéz reális sorrendet felállítani, főleg azért, mert nem azonosak a mérkőzésszámok.

          Ez valamilyen szinten játék is a számokkal.

          De azért remélem nem baj, hogy született egy ilyen cikk 🙂

          • Szerintem hagyd a francba. Aki ilyen hülye, hogy ezt nem érti, szóra sem érdemes.

            Egy kötözködő troll, semmi más. Meg van sértődve, hogy van olyan tabella, amin nem az Olaj az első.

            Ne vitatkozz vele, hagyd rá.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK