FIBA Europe Cup
Ideális csoportba került a Pécs
A Pécs vezetőedzője szerint nem lett volna jobb a bolgár csapatot kapni.
:
:
Tegnap kiderült, hogy a ZZ Leiden lesz a Pécs utolsó csoportellenfele FIBA Europe Cup sorozatban, miután hosszabbítás után legyőzte a bolgár BC Beroe csapatát (108-86). A PVSK trénerét, Csirke Ferencet kérdeztük az esélyekről, ellenfelekről.
Úgy vágunk neki a sorozatnak, hogy természetesen szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni. Kimondottan a hazai találkozókon lesz ez a célunk. A csoportról már korábban is elmondtam, hogy nem kívánságműsor. Tegnap is néztem a Leiden-Beroe meccset és azt kell mondjam, hogy itt eléggé hasonló csapatok vannak. Olyan együttesek lesznek az ellenfeleink, akik érzésem szerint nem jobbak, mint az itthoniak. Egy dolognak pedig nagyon örülök, hogy utazás szempontjából egy nagyon ideális csoportot kaptunk, ez már fél siker. Nem lehet azt mondani, hogy jobb lett volna a bolgár csapat a Leiden helyett, hiszen tizenöttel megverték otthon a hollandokat. Átnézzük majd a kereteket, készülünk majd a mérkőzésekre, de nyilván nincsenek annyira szem előtt, mint a hazai riválisaink, szóval teljesen más közeg lesz.
A Pécs csoportellenfelei közül a BL-selejtezőből kieső portugál Benfica és szlovák Inter Bratislava már ismert volt, hozzájuk csatlakozott most a ZZ Leiden.
Fotó: pvsk-panthers.hu
Hajrá Pécs! Mindent bele! Mutassátok meg!
Sok sikert a pécsieknek…
Remélem egy darabig eljátszogatnak az európai hadszintéren…)))
A szlovákoknál elvileg Gibbs és Browning személyében lesz ismerős,a Benficában meg Hollis pattogtat…utóbbiaknál 6 amerikai játszik.