Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Hullámzó mérkőzésen verte a Honvéd a Szegedet

Megszerezte első győzelmét a fővárosi csapat.

Budapesti Honvéd SE - SZTE-Szedeák 92-87 (37-20, 20-13, 13-33, 22-21)

Bajnokság, 3. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Söjtöry Tamás Ferenc, Pozsonyi László (Dernei Gábor)

Honvéd: Djokovics 17/15, Reizinger 8, Bazsó 3, Henry 24/3, Peringer 2. Cs: Filipovic 11, Kopácsi 3/3, Hajdu 7/3, Brown 17/3.

Szeged: Woolridge 20, Locke 15/9, Balogh 8, Bognár 11, Lake 17. Cserék: Zsiros 11/9, Mucza 5, Mayer 2, Cohill -, Polányi -.

Remekül kezdte a találkozót a Budapest Honvéd. A mérkőzés ugyan Balogh kosarával indult, Wooldridge betörése után pedig csak 6-4-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, ezt követően azonban Djokovics és Henry vezetésével meg sem állt 13-4-ig a fővárosi alakulat. Lake törte meg a hazai rohanást, és fokozatosan kapaszkodott is a Szeged, így 6 perc elteltével csak 4 pont választotta el a feleket (18-14). Filipovic kosara után már 10 ponttal elhúztak a piros-fehérek és hiába kért időt Nikola Lazics, az utolsó másfél percben 0-9-et kapott csapata, így 17 pontos előnyről várta a folytatást a Honvéd. 37-20

Henry közeli találatával a 20 pontot is elérte a különbség, mely a negyed feléig nem is nagyon változott. Henry egy pontot a vonalon hagyott, Reizinger váltotta két pontra Djokovics átadását, ráadásul a plusz egyet is mellé tette. Lake és Reizinger váltott kosarat, Hajdu két büntetőt küldött a helyére, Bognár csak egyet. A féldiő hátralévő részében még egy picit rápakolt a differenciára a rekordbajnok, így a félidőre 24 pontos előnnyel mehettek. 57-33

Az első két és fél percben a második félidőben Bognár és Woolridge vezetésével hét pontot faragott hátrányából a Szeged, Henry-nek viszont nagy meccse volt és ismét hozzászólt a mérkőzéshez. Ennek ellenére a Szedeák folyamatosan lopta a távolságot, Zsiros triplájával már csak 14 ponttal állt jobban a Honvéd (63-49). Locke szerzett öt pontot két támadásból, így jött is a hazai időkérés, Woolridge azonban így is szépen áthatolt az ellenfél védelmén. Filipovic juttatta némi levegőhöz csapatát, hiszen az ő két kosarával megint kétszámjegyű volt a differencia, viszont Nikola Lazics jó ütemű időkérésének köszönetően 7-0-át futott a vendég gárda. A negyedet Djokovics és Locke triplája zárta, így izgalmas záróetapra volt kilátás. 70-66

Hajdu süllyesztett el egy hármast, Locke középtávolijára Djokovics felelt közelről. A szerb aztán távolról is tökéletesen célzott, Woolridge 2+1-es akciót hozott össze (78-70). Kopácsi találta meg Henry-t a palánk alatt, Brown tört be két pontért. Locke és Henry kosaraival értünk a negyed feléhez, 11 pontos Honvéd vezetésnél (84-73). Brown büntetői után Lake zsákolt, a hazaiak légiósa után a lábbal verte meg ellenfelét. Az utolsó másfél percre 9 pontos különbséggel érkeztünk meg és bár a Szeged mindent megtett, a Honvéd behúzta a találkozót. 92-87

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Lantos MátéJonBorn2BallHawkCibona Recent comment authors
Lantos Máté
Olvasó

Alapvetően kezdeném a mérkőzéssel amellyet szerintem jogosan abszolvált a Honvéd minden tekintetben felül múlta az első félidőben a Szegedet majd jött a kritikus 3-dik negyed alapvetően ez nálunk mindig kritikus pont. A második félidő folyamán egy jó negyede volt a vendégeknek viszont ezután a záró játékrészben felül tudtunk kerekedni az elkövetett hibákon és minden kérdést lezárva győzedelmet tudhatunk a nevünk mellett. Másod sorban szeretném eloszlatni azokat a rosszul informált kosárlabda kedvelő magyar embereket azokról a tévhitekről miszerint minket segítettek a mérkőzésen a bírok. Szerintem ide is oda is voltak rossz ítéletek, de nem volt olyan mérkőzést befolyásoló ítélet ami eldöntötte… Olvass tovább »

Born2Ball
Olvasó

Az ország legtisztességesebb csapata természetes, hogy nyer!
???❤️

Cibona
Olvasó

Remeljuk nem ter vissza a múlt amikor ez a mocskos csapat kapta a támogatást ezerrel…kormend zte baja Videoton tudna ezekről mesélni…meg recska elvtársról..essenek ki ilyen klub szégyen hogy meg létezik…

33goldmedals
Olvasó

Büdös paraszt vagy! Az a szégyen, hogy az ilyen egysejtű élőlények, mint Te, szabadon okádhatják a szart a szájukból!

Cibona
Olvasó

Az igazság néha kegyetlenül fájó tud lenni tudom…csak tudod régen tényleg nagyon szemet módon nyert bajnokságokat ez a klub bírói segítséggel és bevonultatasokkal megerősödve ezáltal pedig a vetélytársat meg gyengítve. Így volt ilyen a csapatod a mostani Honvédnak már nincs hátszél nem is nyertek semmit a jövőben….nézd meg a csapatod történetet te nem tehetsz rola hogy az milyen de az igazságot meg fogadd el bármilyen fájó is az….

Jon
Olvasó

Azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy abban a rendszerben könnyebben elfogadta az ember, hogy ugyanúgy működött majdnem minden, mint most, a nép kormányánál. Ráadásul akkoriban adtak is, nem csak elvettek.

Cibona
Olvasó

Na most jó nagy marhaságot írtál…legközelebb gondolt át mit írsz…

Jon
Olvasó

Attól nem lesz marhaság, hogy ezt idebüfögted. Max. neked is fáj az igazság (akár azért mert érintett vagy, akár azért mert szimpatizáns), nem csak a fentebbi Honvéd-szurkolónak.

makelovenotwar69
Olvasó

Gratulálok a Honvéd magyarjainak, jó látni, hogy van néhány játékos akinek vannak momentumai. De ugyanakkor sajnálom a lelkes honvédos szurkolótábort, hogy elhiszik azt, hogy ezt a meccset megnyerte a csapat. Az a szomorú helyzet, hogy ezt a meccset a bírók megnyerették azzal, hogy félelmetesen benéztek egyértelmű lépéshibát, sportszerűtlent, 3mp-et, zsákolni készülő játékos hátulról meglökését, stb a Honvéd javára. Persze van hazai pálya, van határeset – és van a vakság. Ez biztosan nem szolgálja a honvédos srácok fejlődését, a bírók tekintélyét, a zsüriasztal pártatlan szakmaiságába vetett bizalmat. Bár a Szeged alaposan átaludta az első félidőt, ezt a meccset igaztalanul nyerte az… Olvass tovább »

33goldmedals
Olvasó

Ha te pedig elhiszed, hogy 10 perc jó játékkal meg kellett volna nyernetek ezt a meccset, miközben az 1. félidőben oktatást kaptatok (24 ide), akkor inkább mi sajnálunk téged.

Hawk
Olvasó

Abban a 10 percben az elso felidei oktatast ledolgozta a Szeged. Aztan besegitettek a birok is, nem kicsit. Ettol fuggetlenul az elso felidei jatekuk es par buta hiba a vegjatekban nem erdemelt gyozelmet.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés