HÜBNER-Nyíregyháza BS - Vasas Akadémia
Piros-csoport, 21. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna, szerda, 17:00
V.: dr. Mészáros B., Lengyel Á., Sörlei A.
HÜBNER-Nyíregyháza BS: Bus - Kiss - Bazsó - Szobi - Tóth G.
Vasas Akadémia: Moravcsik - Radics - Boros - Medve - Debreceni.
A Piros-csoport 21. fordulójában mérkőzik meg egymással a HÜBNER-Nyíregyháza BS és a Vasas Akadémia csapata. A két együttes már játszott egymással, akkor a Nyíregyháza tudott nyerni egy szoros meccsen. A hazaiak zsinórban tizenegy győzelemnél tartanak és így továbbra is vezetik a bajnokságot, míg a vendégek három mérkőzés óta nem találtak legyőzőre és a tabella harmadik helyén állnak.
Siska János, a HÜBNER-Nyíregyháza BS vezetőedzője: Ez a hét számunkra fontos, hiszen szerdán a harmadik helyezett Vasast, majd vasárnap pedig a tabella második helyén álló BKG Príma Akadémia csapatát fogadjuk. Ha mindkettő mérkőzést meg tudnánk nyerni, akkor szerintem nagy lépést tudnánk tenni az alapszakasz megnyeréséhez. A Vasassal mindig jó mérkőzéseket játszunk, hiszen Faragó Péter munkatársam mindig jó munkát végez és komoly feladat elé állít bennünket. Úgy gondolom, hogy nagy taktikai küzdelem lesz a találkozón és az a csapat fog nyerni, aki jobban rá tudja erőltetni a saját játékát a másikra. Természetesen győzni szeretnénk hazai pályán. Nincs sérült játékosunk.
Faragó Péter, a Vasas Akadémia vezetőedzője: A mostani rangadótól azt várom, hogy tudjunk egy jó és szoros mérkőzést játszani. A Nyíregyháza bizonyosan készülni fog, mi szeretnénk új dolgokat kipróbálni a találkozó során, így az eredmény most csak másodlagos. Én személy szerint szeretnék kipróbálni új formációkat, csapatszerkezeteket, amelyek a későbbiekben; a playoffban egyaránt működhetnek és előnyünkre válhatnak. Az biztos, hogy egy jól felkészített, masszív öt-öt elleni, szisztematikusan és jól bontó csapattal fogunk játszani, de mindezek ellenére megpróbáljuk picit a saját játékunkat erőltetni, hátha sikerül egy jó meccset játszani. Együttesünkből Andrássy Gézán kívül nagyjából mindenki hadra fogható.
Szólj hozzá!