Connect with us
Hirdetés

B-csoport

HÜBNER Nyíregyháza BS – DEAC U23

Piros csoport, 16. forduló.

HÜBNER Nyíregyháza BS - DEAC U23

NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 16. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna, csütörtök 18:00
Játékvezetők: Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert, Szőcs Béla (Balogh László György)

Nyíregyháza: Boljos - Locure - Nagy S. - Bonifert - Komma.

DEAC: Szentkuti - Hőgye - Neuwirth - Kovács Ák. - Flasár.

Izgalmasnak ígérkező keleti rangadóval indul az e heti játéknap a másodosztályban.

Igazán parázs csatára van kilátás csütörtök este Nyíregyházán: az előző fordulóban a listavezető Kaposvár ellen bravúrgyőzelmet arató Kék Cápák fogadják az öt bajnoki óta veretlen, 12-3-as mérleggel a 3. helyen álló debreceni akadémistákat. Az élvonalban a két klub négy összecsapásának mindegyikét a cívisvárosi alakulat (első csapata) nyerte, érdekesség, hogy a jelenleg a DEAC U23-asait irányító Pethő Ákos három mérkőzésen is dirigálta a szabolcsi gárdát a nagy rivális ellen az első osztályban. A Debreceni Egyetem fiókcsapatának mérlege 2-1 a nyíregyháziak ellen a Piros csoportban, a jelenlegi szezonban már két végletekig kiélezett mérkőzést játszottak a felek az Oláh Gábor utcában: bajnokin úgy nyertek 66-65-re Flasár dudaszós kosarával a fehér-feketék, hogy 4,5 másodperccel a vége előtt még a Kék Cápák támadhattak egypontos előnyben, akik nem sokkal később egy hosszabbításba torkolló kupameccsen vágtak vissza – ezen a találkozón a negyedik negyed és a túlóra utolsó másodperceiben is meccslabdát hibáztak a hazaiak. Mindkét együttes bombaformában kezdte az új esztendőt: a kék-fehérek elvették a Vasas hazai veretlenségét, hazai pályán pedig lelépték a BKG-t, majd a KKKK-t is legyűrték, a debreceniek pedig egy labdás végjátékban diadalmaskodtak Salgótarjánban, múlt vasárnap pedig kiütötték a TF-et.

Merim Mehmedovics: A DEAC U23 már nem „fiókcsapat”, hanem egy komoly gárda. A fiatal csapatok egyszer-kétszer nyernek, ezzel szemben a Debrecen már számos kiváló eredményt ért el. Minőségileg a mezőny egyik legjobb együttese, látszik, hogy a játékosai sokat edzenek az A csoportos kerettel és éretté váltak. Az egymás elleni meccseken a bajnokságban egy pont döntött, a kupában hosszabbítás után kettő. Ilyen típusú mérkőzésre számítok most is. Tudjuk, kiket kell megállítanunk, sokan vannak, de jó passzban vagyunk. Ezzel a meccsel kőkemény sorozatot fejezünk be, utána kicsivel több időnk lesz felkészülni a folytatásra. A Kaposvár elleni mérkőzéshez hasonlóan kell dolgoznunk a pályán, ha nyerni szeretnénk. Készen állunk! Hajrá, Cápák!

Pethő Ákos: Véleményem szerint annak köszönhető az eddigi jó szereplésünk, hogy komplexen a napi-heti edzésmunka fizetődik ki a meccseinken, azt a keménységet és kontrollt tudjuk hozni, amit egész héten képviselünk. Zömmel a saját dolgainkra fókuszálunk, és ebben konzekvensek tudunk lenni. Úgy gondolom, hogy teljes kerettel megvannak azok a pontok, ahol előnyünk van a Nyíregyházával szemben, ám a héten elsősorban a szombati Magyar Kupa-mérkőzés van előtérben, így várhatóan tartalékosabb felállásban fogunk utazni, de a jelen lévő játékosok a tudásuk legjavát fogják nyújtani. A Blue Sharks nagyon jól kapta el az évkezdést, hazai pályán nyilván ők a mérkőzés esélyesei, de mint mindig, jó teljesítményt szeretnénk nyújtani, és ha ez meglesz, meg tudjuk szerezni akár a győzelmet is.

Az idén még nyeretlen, nyolc közé jutásért küzdő MEAFC ellen, hazai környezetben javítana az éllovas Kaposvár. Az őszi bravúrok után kisebb gödörbe került a Salgótarján, míg a Jászberény az edzőváltás óta egyre jobb formát mutat és közelít a legjobb nyolc felé a tabellán: jelentős lépést tesz a felsőházi rájátszás felé, aki megnyeri az egymás elleni összecsapást. Nagy lesz a tét szombaton a Sport11-ben, a budai derbin: amennyiben a Nyíregyháza ellen hazai veretlenségét elveszítő, Miskolcon javító Vasas az októberi idegenbeli siker után ismét legyőzi, úgy meg is előzi az évet két súlyos vereséggel indító MAFC-ot – a két csapat decemberi Hepp Kupa-nyolcaddöntőjét a műegyetemisták nyerték a Gabányiban. Egyre nagyobb szüksége lenne egy bravúros sikerre a nyolc bajnoki óta nyeretlen, immár két pont hátránnyal utolsó TF-nek, a hétvégén a hullámzóan teljesítő, az előző körben az SKSE ellen kulcsmeccset behúzó BKG látogat a Tehetséges Fiatalok otthonába. Egy régi, Zöld csoportból eredő rivalizálás újabb felvonására kerül sor a játéknap zárómeccsén: a B csoport legjobb formában lévő csapata, a Fót fogadja a Kaszásokat, az óbudaiaknak volt idejük alaposan felkészülniük a presztízscsatára, hiszen a múlt héten szabadnaposak voltak, míg a lila-fehérek szerdán kupanegyeddöntőt játszottak – igaz, nem kellett vért izzadniuk a továbbjutáshoz a Budafok ellen.

A forduló további programja

Kometa Kaposvári KK – MEAFC-Peka Bau

Csütörtök 18:00, Kaposvár, Kaposvár Aréna

Salgótarjáni KSE – Jászberényi KSE

Péntek 17:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok

Vasas Akadémia – Újbuda MAFC

Szombat 18:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont

TF-BP – BKG PRIMA Akadémia

Szombat 18:45, Budapest, Ludovika Aréna

Phoenix-MT Fót – Óbudai Kaszások

Vasárnap 18:00, Fót, PHOENIX Sportcsarnok

Szabadnapos: Dávid Kornél KA

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés