Connect with us

B-csoport

HÜBNER-Nyíregyháza BS – BKG Príma Akadémia

Jön a végső ütközet a feljutásért.

HÜBNER-Nyíregyháza BS – BKG Príma Akadémia

Piros-csoport, rájátszás, döntő, 5. mérkőzés
Nyíregyháza, Continental Aréna, szombat, 18:00
V.: Cziffra Cs., Tőzsér D., Minár L. (Fekete L.)

Nyíregyháza: Ubilla - Szobi - Bazsó - Mokánszki - Tóth.

BKG: Nagy Bo. - Nagy Be. - Buzás - Armaghani - Reizer.

A Piros-csoport végső ütközete következik, az A-csoporthoz hasonlóan itt is az ötödik mérkőzés dönt el mindent.

Borisz Maljkovics, a HÜBNER-Nyíregyháza BS vezetőedzője: Ahogyan már az elődöntők alatt, úgy a döntő során is többször mondtam; nagyon fontos, hogy megfelelően felkészültek legyünk mind fizikálisan, mind mentálisan. Az ötödik mérkőzés következik és ahogyan a Vasas ellen is fontos volt, hogy a végső megmérettetéskor maximális koncentrációval játszunk, úgy most is ez bír kiemelkedő jelentőséggel. Minden egyes labdáért mennünk, harcolnunk kell, és kiemelkedő lesz a lepattanócsata. Muszáj lesz, hogy a „kis piszkos dolgokat” jobban csináljunk, mint ők. Szerintem nagyon sokat számít egy ilyen szituációban, hogy hazai pályán játszunk a saját szurkolóink előtt, hiszen a legutóbbi mérkőzésen is nagyon nagy energiát adtak azon szurkolóink, akik elkísértek minket Szigetszentmiklósra és sajnálom, hogy nem tudtuk akkor lezárni a párharcot. Szeretném meginvitálni szurkolóinkat, hogy ezen a végső összecsapáson támogassanak minket és plusz erőket, motivációt nyújtsanak. Nagy Botond védésére még nagyobb hangsúlyt fektettünk, de természetesen próbáltuk a saját hibáinkat is kijavítani. Nagyon fontos, hogy minél jobban kezdjük a mérkőzést, hiszen annak ellenére, hogy kiélezett mérkőzéseket játszottunk, mindig az a csapat tudott a végjátékban győzni, aki az első tíz perc során jobban teljesített.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG Príma Akadémia vezetőedzője: Nagy öröm, hogy eljutottunk a végső döntőig, miután kétszer is kikaptunk náluk. Jó meccseket játszottunk idáig. Talán a semleges nézők is így érzik. Mindenkin láthatóak a fáradtság jelei, de úgy vélem, hogy van még tartalék mindkét csapatban, hiszen hatalmas a tét. Nagyon igyekeztünk a Nyíregyháza két kulcsemberére figyelni a párharc során, ezért mindkettőjüknek lett egy-egy lyukas meccse. Így láthattuk, mire képesek a többiek ilyenkor, vagyis kiderült, milyen a munkamegosztás és kik képesek a terhet a vállukra venni. Az ötödik meccsre jól kiismerték a csapatok egymást, így azt várom, hogy különösen nagy taktikai csata várható. Az egész szezon során készültünk a rájátszás fizikai kihívásaira, de nem lehet semmit sem tökéletesen csinálni. Voltak problémáink, de talán már túl vagyunk a nehezén és fejben mindenki a legtöbbet hozza ki majd magából, ami segíthet egy ilyen sorozat legvégén, hogy csak a meccs után az öltözőben érezzék a fáradtságot, amit a győzelem persze úgyis elnyom. Ha úgy történnek az események, ahogyan mi szeretnénk.

Ki nyeri meg a bajnokságot?

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
sóskekszWaczak Recent comment authors
Waczak
Olvasó

Közvetítésről esetleg ha valaki tud linket megköszönöm !

sóskeksz
Olvasó
Waczak
Olvasó

Köszi! Hajrá keleti országrész kosárlabdája !!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés