Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

HÜBNER Nyíregyháza BS – Arconic-Alba Fehérvár

Nehéz feladat vár a sereghajtóra.

HÜBNER Nyíregyháza BS - Arconic-Alba Fehérvár

Bajnokság, 10. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna, péntek, 18:00.
V.: Nagy Viktor, Györfy Rúben, Nyilas István (Hartyáni Zsolt)

Nyíregyháza: Perry - Fazekas - Kass - Mokánszki - Williams.

Alba Fehérvár: Pongó - Somogyi - DeCosey - Ford - Philmore.

Nehéz feladat vár a nyeretlen Nyíregyházára a 10. fordulóban, hiszen a második helyen, 7-2-vel álló Arconic-Alba Fehérvár látogat hozzájuk pénteken.

Szollár Gergő, HÜBNER Nyíregyháza BS: “Nagyon kemény mérkőzés vár ránk most is, erősebb és kiegyensúlyozottabb a liga mint eddig. A szezon eleje nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, – ezt az edzőváltás is mutatja – de bízom a csapatunkban. Az Alba keretét jó játékosok alkotják, idén még erősebbek mit tavaly, kiküszöbölték azokat a hiányosságokat ami tavaly megakadályozta őket a jobb eredmény elérésében, ebben az évben döntő esélyesek. Nem kedvező a szituáció ebben a nehéz helyzetben, de feltérképeztük őket. Mentálisan kellett most legtöbbet dolgoznunk, hisz megváltozott a csapatdinamika azáltal, hogy vezérét vesztette az edző személyében, új impulzusokra volt szükség. A második félidő pozitív volt a Körmend ellen, erre hagyatkozunk, a cél az, hogy ezt a teljes 40 percre kitoljuk. A védekezésünk valóban hagyott maga után kívánni valót eddig, ráadásul a legjobb támadószerkezet az Albáé a bajnokságban, célunk az, hogy nyomást helyezzünk a játékosaikra, bíznunk abban, hogy ez működik majd. A védekezési struktúrát átalakítottuk, főleg intenzitásban kell előrelépnünk, remélhetőleg ez már holnap látszani fog. Szerencsére ehhez, a teljes keret rendelkezésünkre áll.”

Matthias Zollner, Arconic-Alba Fehérvár: “Valóban nem egyszerű felkészülni egy olyan mérkőzésre, ahol nem tudjuk mire számítsunk ellenfelünktől a változások után. Ami biztos, hogy az egy az egy elleni szituációk fontosak lesznek, különösen Perry és Dickerson esetében. Kontrollálni szeretnénk a mérkőzést, a saját játékunkat játszani, ahhoz a ritmushoz és filozófiához ragaszkodni, mint eddig is. Annak ellenére, hogy több pontot kaptunk a megszokottnál a Sopron és a Kaposvár ellen, nem gondolom, hogy bármi probléma lenne a védekezésünkkel, egyszerűen az elmúlt két mérkőzésen a nagy tempó miatt több labdabirtoklás jutott ellenfeleinknek. Természetesen most is maximális koncentráció kell a labda ezen oldalán, mert azért voltak olyan szakaszok is, amikor nem teljes fordulatszámon pörögtünk. Mindenki bevethető a pénteki mérkőzésen szerencsére, szeretnénk érvényesíteni a papírformát.”

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés