Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Hosszabbított a Kecskemét légiósa

Ez lesz a tizedik szezonja a klubnál.



:

:

A kecskeméti közönségkedvenc és a klub vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott a játékossal a következő szezonról, így eldőlt, hogy Marko Djeraszimovics a 2020-21-es bajnoki szezonban is a KTE-Duna Aszfalt mezében szerepel majd – adta hírül a ktekosar.hu. A légiós egy évre szóló szerződésére már az aláírások is rákerültek.

– Rendkívül boldog vagyok a szerződés miatt, Marko Djeraszimovics az játékos, aki minden edző számára óriási segítség lehetne a csapatában – mondta a honlapnak Váradi Kornél, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője. – És itt nem elsősorban a hosszú évek alatt megszerzett óriási tapasztalatára gondolok. A közösség iránti alázata, Kecskemét iránti elkötelezettsége már-már zavarba ejtő egy külfölditől, játékintelligenciája és megtörhetetlen küzdőszelleme igen erős alap a csapat teljesítményéhez. Az öltözőben a csapat legfiatalabb tagja, vagy épp a vezetőedző is éppúgy tudja, bármikor számíthat rá. És persze a legfontosabbat se felejtsük el, hogy az előző szezonban magyarországi karrierje legjobb évét produkálta tizenkilenc pontos meccsenkénti átlagával.

Ezzel egyébként a bajnoki szezonban a 3. legponterősebb játékos lett Magyarországon. Karrierje eddigi kilenc kecskeméti szezonjában összesen 252 NB I A-csoportos (és 17 másodosztályú) bajnoki mérkőzésen lépett pályára, az élvonalban 4069 pontot szerzett. A mögöttünk hagyott csonka szezonban 19 találkozón játszott és 361 pont került a neve mellé.

– Kecskemét különleges város számomra, nagyon sok szép emlék köt ide, ezért nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonban is a KTE-Duna Aszfaltot erősíthetem – mondta a szerződés aláírása után Marko Derasimovic. – Számomra ez több mint munka, rengeteg barátom van a csapaton belül, a szurkolókat imádom, a második családomként tekintek rájuk. Az is fontos számomra, hogy tudom, a játékrendszerünk nem változik annak ellenére, hogy Forray Gábor után Váradi Kornél lesz az edzőnk, hiszen Kornél is azt a szisztémát képviseli, amit évekkel ezelőtt Sztojan Ivkovics alapozott meg. Sztojan egyébként az egész magyarországi karrierem meghatározó személyisége, fontos számomra a jelenléte. A felkészülésem zavartalanul zajlik, úgy érzem, hogy jó formában tudok majd visszatérni Kecskemétre.

fotó: KTE-Duna Aszfalt Facebook

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
skarpskyttcsocsaBezseKareem Abdul-JabbarKtopi Recent comment authors
skarpskytt
Olvasó

Boldogok lehettek Kecskeméten, hogy ő az arca a csapatotoknak. Róla sem, és egyébként a másik hűséges légiósról Budimirről sem hallottam még rosszat soha senkitől.

csocsa
Olvasó

Sztem ő itt fogja befejezni a pályafutását.

Bezse
Olvasó

Respect ! Igazi mintakép , mondom ezt ellenfélként !

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Bravo Đerasimoviću !!!

Ktopi
Olvasó

Fantasztikus játékos, rendkívüli ember! Óriási öröm, hogy jövőre is nálunk játszik! Bízom benne, hogy a háttérben dolgozik a stáb és szépen lassan kialakul majd a csapat és lesznek további bejelentések is! Hajrá Kecskemét!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés