Bajnokság
Hosszabbításban, egy ponttal nyert a Sopron a Körmend ellen
Pedig nem úgy indult a meccs, hogy bármi gondja lesz a hazaiaknak. A sírból még visszajött a Körmend.

Sopron KC – Egis Körmend 80-79, h.u. (27-12, 12-15, 17-22, 9-16, 15-14)
Bajnokság, 17. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Praksch P., Török R., Goda L. (Forrai S.)
SKC: Warner 28/6, Lemar 24/6, Takács N. 8/6, Dénes G. 4/3, Gordon 8. Csere: London 8/6, Supola -, Wiggins -, Molnár M. -.
Körmend: Thames 16/9, Price 13/9, Ferencz 9/3, Hammonds 14/6, Delas 12. Csere: Bradford 10, Csorvási 5, Németh Á. -.
A hazai pályán eddig abszolút pozitív mérleggel álló Sopron KC a szintén inkább hazai környezetben magabiztos Egis Körmendet látta vendégül az A-csoport 17. fordulójában.
Warner hármasával kezdődött a meccs, majd Lemar nem sokkal később már 9-3-as vezetést érő triplát jegyezett. Beragadt a rajtnál a Körmend, Dénes is távolról talált a gyűrűbe, amire Ferencz triplával reagált – hat perc elteltével viszont már így is 15 ponttal vezettek a hazaiak (22-7).
Újabb két pontot tett rá a Sopron, a negyed hajrájába érve a húszért támadott – Csorvási törte meg végül a körmendi kosárcsendet, és a hajrá is jobbra sikerült, mint a kezdés, így 15 pont maradt a csapatok között (27-12).
Felpörgött a vasi együttes, 4-0-lal indított, de erre három soproni pont volt a felelet. Megrázta magát a Sopron, és London zsákolása után már ismét a húszas különbséget „támadta”, amit Csorvási igyekezett visszaverni. A negyed második felében visszaesett a csapatok dobóhatékonysága, bő két percig teljes kosárcsendet hozott ez a periódus – Ferencz talált be kétszer is, ezzel lett mínusz 13 Körmendi oldalról; a félidőt Price triplája zárta, amivel 39-27-re módosult az állás.
Delas találatával hosszú idő után ismét „csak” tíz pont volt a körmendi hátrány, amit a Sopron egy 4-0-s futással duzzasztott vissza efölé. Takács triplájával ismét 15 volt a különbség, Thames távolija csökkentett ezen, majd Hammonds duplája ismét tízre olvasztotta a hazai fórt. Sőt, nem sokkal később ő hozta tízen belülre a vendégeket.
Fokozatosan lépett előre a Körmend, így az utolsó másodpercekben már az volt a kérdés: meglesz-e az ötpontos különbség? Bradford kosarára viszont még érkezett hazai válasz Warner révén, így 56-49-ről indult az utolsó tíz perc.
Elrontott dobásokat hozott az első két perc, nem változott az eredmény, Warner büntetői kellettek a góltalanság lezárásához. Erre egy Delas-dupla, majd egy Ferencz-tripla volt a körmendi válasz – bő fél óra alatt jött vissza négyre a Körmend (58-54). Thames is bevágott egy hármast, egyetlen pontra jött fel a Körmend, Lemar keze pedig megremegett, egy büntetőjét dobta csak be – Gordon viszont mind a kettőt (61-57). Hamar eljutott öt faultig a vendég együttes, egy Dénes-büntetővel így tovább nőtt a különbség.
Hétpontos hazai vezetésnél körmendi időkérés következett – három és fél perc volt ekkor vissza. Két minutummal a vége előtt Price triplája és Bradford kettese tüzelte fel a vendégeket, időt is kért a hazai stáb. Hammonds zúzott be egy triplát, egyenlő volt az állás fél perccel a vége előtt (65-65), és ez is maradt a rendes játékidő vége – visszahozta a sírból a meccset a Körmend.
Lemar kettesével indult az ötperces ráadás, majd egy büntetőt is bedobott. Ferencz is büntetőkből talált be, aztán Bradford és Gordon váltott kosarat. Minimális volt a különbség a hazaiak javára, aztán egy körmendi támadólepattanó után Thames triplájával először vezetett a Körmend (72-74). Egyenlített majd fordított a Sopron, s minimálisan meg is lépett ismét riválisától, ami döntőnek bizonyult: ugyan Hammonds triplája még talált, ezt már több pont nem követte – 80-79-re a Sopron nyert.
Kiemelt kép: Wolfinger Béla/sakc.hu

A lényeg : rossz volt nézni , olyan gyengén ,lélektelenül játszottunk .
MTE
Különben melyik idióta volt, aki 5 Forintosokat dobált a pályára?!
Az, hogy ki mennyi faultot vétett a leszarom kategóriába tartozik.
A Sopron játszott otthon, nekik kedveztek a sporik.
Nálunk ugyanez fordítva.
Ne legyünk már álszentek.
Fingunk nem volt a meccs első negyedében sem támadásban – sem védekezésben.
Egész meccsen csak futottunk az eredmény kozmetikásán.
Az, hogy egylabdás meccs lett, csak a vendéglátóknak köszönhető.
Nincs baj a vereséggel.
Most ennyire futotta.
Így jártunk.
“ca le vie”
Sajnos nem jöttek a kötelező pontok.. Ja és kedves soproniak, avagy egerszegiek undormány amit leműveltek..
Nem azért de a Sopron 26!! mi 9! Büntetőt dobtunk… Az elsőt a harmadik negyed közepén.
EZAAAZ VÉGRE BÍRÓZNAK!
ERRE VÁRTAM, MIKOR HOZZA VALAKI ELŐ A BÍRÓKAT
“EZAAAZ VÉGRE BÍRÓZNAK!”
TE MI A FASZT CSINÁLTÁL MÚLTKOR?
Az elsőt is eggyel a másodikat is eggyel vertétek otthon ! Gratula !! Irány a 8 !
Köszönjük! Szombathelyen pedig eggyel kaptunk ki!
Először is. Én kérek minden körmendi szurkolótól elnézést, mert ahogy a “B közép” nek nevezett divatszurkolók megjöttek, egyszerűen szánalmas volt. Mindenki nyugodt volt erre bejön a “B közép” és elkezdi szidni a Körmendieket, pedig most az égvilágon semmit nem csináltak. A meccsről:a játékvezetés egyszerűen egy VICC. Lehet tévedni, de ennyit!?!? Illetve rengeteg lépés hiba volt itt is ott is (a faultoknál is voltak hibák) amit nem fújtak be. Összetehetjük a 2 kezünket hogy 2 ilyen “kicsink” van mert konkrétan eszméletlen hogy több mint a csapat pontjainak felét ők dobták (bár LeMar érzésem szerint kicsit sokat válalt). A végén meleg lett… Olvass tovább »
Ne szidd őket,hanem szurkolni kellene.Mindenki ül mint egy pöcs.Régen a meccs végén mindenki állt és szurkolt,men mint most.A körmendieket meg ki szereti.Szerintem te még életedbe nem voltál Körmenden idegenben meccsen,mert ott mi is kapunk eleget.Nem kell őket védeni.A meccset megnyertük és ez a lényeg.
Ez minősíthetetlen amilyen ostobaságot írsz az mte-s falusiak végig szidták a városunkat.
Az ilyen várost egyértelmű hogy szidjuk… Amúgy tudtad hogy az egerszegieket szidtuk?
Csak úgy kérdem
Ahogy bejöttek a csarnokba már az szánalmas volt amit meg az utcán műveltek meccs előtt/után az nevetséges…..
“Az ilyen várost egyértelmű hogy szidjuk” —> Vicces, amikor egy körmendi fikázza Sopron városát. :))
Több okból kifolyólag is.Ti megtetéttek, be is vagytok árazva.
Ha valóban a majmok bolygója lesz a Föld, akkor nincs mitől tartanotok, királyok lesztek.
Lángoljon a tűztorony álé 🙂
iq bajnok.
mert nektek aztán több van…
Buta vagy s ez évről évre csak rosszabb lesz! Nem véletlenül vagyunk kihalásra ítélve!
Köszönjük!
Simább is lehetett volna, lényeg hogy meg van. Szép volt srácok!
Hajrá Sopron!!
Bravó Sopron!!
Először is gratulálok a Sopronnak.
Másodszor pedig szeretném megkérdezni, hogy az egyik legjobb emberünk (Bradford) miért a cserepadról száll be állandóan?
Fault problémái nincsenek, fizikailag jó állapotban van.
Én tök őszinte leszek, és ezt nem a rivalizálás miatt mondom, de ebben a körmendi csapatban semmi nincs. Nem védekezik jól, nem támad jól. Hatalmas hiba volt a ciprusit elküldeni, mert vele jól kezdték a szezont, ezért is vannak ott az elején…
Állítólag ezt az osztrákot akartuk mi is hozni Szrecskó után, hát baszottul örülök, hogy nem ő jött….
Az edző részével maximálisan egyet értek. Az szerintem erős, hogy semmi nincs a csapatban (hiszen nem véletlen tart ahol tart) inkább ami van, azt senki nem hozza ki jelenleg belőlük.
Okornt sem lehet mindig érteni. Vagyis én nem értem.
asszittem, hogy ez a fickó német és nem osztrák.
Jo pár infarktust kihordtam a 45 perc alatt, de lényeg a győzelem. Esetleg ha valaki tudja, hogy miért ment 2 rendőrauto meccs után a bejárathoz, az legyen kedves írja meg. Szép volt fiúk! Hajrá Sopron!
Körmendiek voltak, csak hugyozni mentek.
A köpködős okádott egyet
Mert a soproniak megindultak.
Szép volt, Fiúk!
Anyukámmal ma csodálatos estét ünneplünk. Ismét láthattuk Zozót az Arénában, győztünk, és hát ugye itt van ez a körmendi bukta…
Anyukám azt kérte írjam be, hogy “Igen Pistám, Igen Polgármester Úrnak” valaki egy nyugtatót adjon be, mert ilyenkor nagyon kikészül, és nehogy mérgébe kirúgja az edzőt….
Ha mérgében hoz egy irányítót, nekem az is megfelelő lenne…
Ennél nagyobb óróm soha ne érjen téged és anyádat sem! Bátor vagy, hogy anyád nevében irogatsz! Ő talán nem tud írni? Az, hogy ki mennyire készül ki egy-egy fiaskó alkalmával, javaslom Gráczer Gyuri bácsi megfigyelését, tudod írni sem kell tudni hozzá, ezért anyád is láthatja. Hajrá!!!…
Warner-Gordon szenzációsak, kicsit emlékeztetnek a Carr-Bowman párosra! London szerintem jó lesz, jó mozgása van a magasságához képest!
Óriási gratuláció Sopronba, szép volt fiúk!!
Azigen.
Az eredmény alakulása
https://ibb.co/ckqnZwP
U20
https://ibb.co/pPJHcrF