Története első felsőházas mérkőzésén arra készült a Pécs, hogy a szezon során először legyőzi a Falcót.
A vendégek kezdtek jobban, de 2-7 után Budimir vezérletével fordítottak a baranyaiak (11-9). A másik oldalon főként Reddic iparkodott. Jött is az újabb fordulat, a 7. percben, 15-16-nál Csirke kért időt. Budimir extra volt, 3+1-es akciójával tizenharmadik pontját szerezte a tizenkilenc pécsiből. Potyogtak a kosarak mindkét oldalon, ezúttal egyik oldalon sem a védekezés dominált, az egyre jobban belelendülő Taylor középtávolijával 29-25-ös állással zárult az első felvonás.
Pongó növelte hatra a hazaiak előnyét, Horti két büntetőjével pedig már nyolc volt a különbség. A 13. percben Bruinsma gól jó plusz egyes akciójával visszajött egyre a Falco (33-32). Sőt, Perl fordított is, időt kért a PVSK. Fej-fej mellett, váltott védekezéssel haladtak a csapatok. A félidőben 49-49-es állással fordultak a felek.
Csirics 2+1-es akciója nyitotta a második játékrészt. Taylor és Budimir is beköszönt közelről, a 23. percben, 56-49-nél Okorn magához hívta játékosait. Reddic jegyezte a sárga-feketék első pontjait a szünet után, rögtön kétszer is zsákolt az amerikai, aki ezzel már tizenhatnál járt. Váradi egyre hozta vissza övéit, Bruinsma pedig egyenlített (60-60). Csökkentek a pontok, sok volt a hiba mindkét oldalon, legalább annyi, mint izgalomból, 65-65-ről indult a negyedik játékrész.
Bruinsma összeszedte negyedik hibáját, a hazaiaknál hasonló okok miatt ült Budimir. Taylor köszönt be először, amire Váradi egy labdaszerzés után válaszolt. Három perc alatt összeszedett négy csapathibát a Falco, ráadásul Reddic is a kipontozódás szélére került. Éppen ő volt az, aki egy támadó lepattanó után kosarat szerzett, faultot harcolt ki, és büntetője előtt, 69-71-nél időt kért a Pécs. A hajrára elmentek öttel a vasiak, két perc volt hátra, amikor időt kért a „Vasút”. Csirics büntetőkkel és egy duplával kiegyenlített (80-80). Kevesebb, mint másfél perccel a vége előtt a Falco kért időt. Perl rontott, Taylor betalált, újabb vendég timeout következett. Govens passzából Reddic egyenlített, 82-82-nél Csirke mutatta fel a T-betűt. Eladták a labdát Pongóék, a Falco a győzelemért támadhatott, nyolc másodperccel a vége előtt. Persze előtte Okorn még kikérte utolsó idejét. Perl kihagyta a hármast, így jöhetett a hosszabbítás.
A hosszú idő után visszatérő Váradi egy hármassal, majd egy duplával lendített egyet csapatán. Azonnal lépett az asztal felé Csirke Ferenc. Csirics hozott össze egy 2+1-et, de Váradi nem állt le, még egy hármast bevágott (85-90). A 42. percben Bruinsma kipontozódott, de a helyére beszálló Balmazovics is eredményes volt kintről. Innen már nem volt visszaút a hazaiak számára. Izgalmas meccsen, a hosszabbítás elején Váradi vezérletével „szétdobta” ellenfelét a Falco, amely ezzel zsinórban hatodik győzelmét aratta, és továbbra is tartja a lépést az élmezőnnyel. A PVSK számára pedig könnyen lehet, hogy az idei szezonban „mumus” marad a Szombathely.
fotó: pvsk-panthers.hu





Ritkán „szakmázok”, a bírókkal se foglalkozom túl sokat (az igaz, hogy nem ők adják el a labdát, nem ők hagyják ki a ziccereket), de tény, hogy a tegnapi meccsen kritikán aluli volt a teljesítményük. És bizony nem mindegy, hogy az első percekben szórnak meg egy játékost vagy a 4. negyedben fújnak „oda” is, szóval vacak munka volt. Én inkább úgy „értékelek” egy mérkőzést, hogy kihoztuk-e a legjobbat magunkból (vagy legalábbis megpróbáltuk-e), beleadtunk-e mindent az erőnkből, képességeinkből, és ha erre „igen” a válasz, akkor azt mondom, szép volt fiúk! És tegnap este is mondtam, mert úgy gondolom, megtettek mindent. Nagyon apró dolgokon múlt, hogy nem sikerült, talán tényleg egy tizedmásodpercen, egy rossz fújáson, de megint CSAPAT voltunk, szívvel-lélekkel, hatalmas akarással játszó csapat. És én ezért szeretem őket!:))
Kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló…
Az 5 légióssal (Govens, Reddic, Balmazovics, Curry, Bruinsma) és 3 magyar válogatottal (Váradi, Perl, Tóth N.) felálló BB1 favorit „véres verejtékkel” és némi bírói jóindulattal hosszabbításban legyűrte a 3 légióssal (Taylor, Budimir, Csiro) és négy magyar játékossal (Horti,Pongó, Demeter, Bíró) játszó pécsieket… Wrightot szándékosan nem említettem a külföldiek között, mert ilyen képességű „légióst” egyszerűen nem lenne szabad a bajnokság közelébe engedni..
És mindezen aránytalanság ellenére a kulcsmotívum Váradi 3 pontosa volt a hosszabbításban, amit teljesen nyilvánvaló (visszanézhetitek) labdavezetési hiba (a régi vágású és tapasztalt kosarasoknak mondom: „kétszer indulás”) előzött meg…
Finoman szólva nem kaptunk hazai pályát…
De ennek mind nincs jelentősége, öröm, hogy a felsőházban játszunk,és teljesen nyilvánvaló, hogy a Jászberény ellen fogunk negyeddöntőzni, ahol még esetleges pályahátrányból sem tartom esélytelenebbnek magunkat. Talán rá is kellene pihenni erre a párharcra!
Hajrá Vasút !
(Ui. kövezzetek meg, de továbbra is Szolnok-Körmend döntőt várok, szerintem messze a két legjobb csapat.)
Ha a Falco nyer Norbi válogatott játékos, de máskor meg favágó, gyenge játékos.. Na akkor döntsük el melyik legyen..
Nem azt írta, hogy jó játékos, hanem azt, hogy válogatott. Ezek a vélemények mehetne párhuzamosan szerintem.:)
A messze két legjobb csapatot meg tudjátok verni otthon, ezt a gyenge Falcot meg kettőből egyszer sem? 😀
Gratulálok a játékvezetésnek a mai győzelemhez. Szép volt Falco, de a mai meccsen bírók nélkül senkik voltatok
Gondolom a 23 eladott labdátokat is a bírók vették ki a játékosaitok kezéből és adták oda a szombathelyieknek.
21 büntetőt dobhatott a Pécs a Falco 15-öt.
20-24-es faultarány, nem a pécsieké a több…
A Falco-nak 73 mezőnykísérlete volt a Pécsnek 58.
Tényleg minden statisztikai mutató arra utal, hogy a Falco-t segítették a jv-k…
Láttad a meccset, vagy csak a statot olvastad? Ha utóbbi, Te is tudod, hogy két jól időzített játékvezetői „tévedéssel” meccset lehet nyerni…
Mint pl. Váradi hosszabbításban dobott 3 pontosa előtti labdavezetési hiba „elnézése”. Van még kérdésed?
Azért marha nagy spílerek a sporik, hogy a fault és büntetőarányt a Pvsk-nak kedvezően alakítják, aztán ravasz módon hosszabbításra mentik a meccset, hogy ott meg egy lépéshibával mégis a Falconak csalják ki a győzelmet.
Mondjuk rajtad még így sem fogtak ki, szóval a prémiumot azért nem érdemlik meg.
PVSK Fanatic nem igy látta ! Vagy Ö nem volt kint a sportcsarnokotokban? Én meg Szombathelyen voltam…előképes közvetítés hiányában,meg jobb ha csendben maradok,de gratulálok a csapatodnak is attól függetlenül hogy igazad van-e vagy nem!…
Nem volt semmi extra a bírók részéről, szokásos következetlen/szar fújás volt, egyszer engedték a kemény játékot, utána meg mindent befújtak. Volt jó pár kifogásolható fújásuk, én is háborogtam mérkőzés közben, de azért mind a két oldal terhére tévedtek. A végén volt elvileg egy könyökös Govenstől, ha jól láttam, amire nem fújtak semmit, de pont a másik végén ültem a csarnoknak, ezért nem tudom pontosan mi lehetett.
Szerintem nem a bírók miatt vesztettünk, hanem a szűk rotációnk és a fáradtság miatt, de ha Budimir 1 mp-el előbb emeli fel a hármast a végén még meg is nyertük volna a meccset.
Gratulálok a csapatnak, sajnos a végére kiütközött, hogy mennyivel több minőségi játékosa van a Falconak, a hosszabbításban pedig már végképp lehetett érezni, hogy erőnlétileg nem fogja bírni a kezdő ötösünk a pihentebb szombathelyi játékosokkal szemben. Ez leginkább koncentrációban mutatkozott meg és főképp Budimirnál, aki hajmeresztő megoldásokat csinált a végén…
Mindenesetre jól harcoltunk és küzdöttünk, bár érdemi jelentősége szerintem továbbra sincs ránk nézve a középházi mérkőzéseknek, előrébb nem fogunk jutni, lejjebb meg már nem kerülhetünk, úgyhogy szerintem indokoltabb lenne minden erőnket a Jászberény elleni negyeddöntőre koncentrálni majd, nehogy valaki esetleg addig megsérüljön, mert akkor végképp nagyon kevesen leszünk (hozzátéve, hogy Wright mai ismételt siralmas produkcióját látva rá nem lehet érdemben számítani…).
Ezt a két 5ös centerrel vagyunk egyszerre fent a pályán játékot szerintem gyorsan felejtsük el, teljesen súlytalanok voltunk támadásban így, nem bontotta meg senki a védelmet és semmi helyzetünk nem volt. Wrightról meg továbbra is simán kiváltanak a külső játékosunkra, mivel egyrészt meg se próbáljuk odaadni neki, másrészt ha véletlenül mégis, mert nincs más variáció, akkor meg ellépi/eladja/mellédobja.
Meglepő volt, hogy csak 9 szombathelyi szurkoló jött el, pedig nem is hétköznapi meccs volt, korábbi szezonokban azért rendre megtelt a vendégszektor.
Gratulálok a Falconak a győzelemhez.
Hajrá Vasút!
Ciffra és a Pozonyi mennyibe fájt gyerekek? 😀
Inkább nem ciffrázom túl 😅
Megertek minden ellenszurkolot..vannak indokaik .miert,mit..hol…de Beni ma tanár volt..(sokatszor)
Sokatszor gondolom sokadszort jelent.. 🙂
A hosszabbításban valóban jól játszott, de Taylor ellen védekezésben ő is súlytalan volt egész meccsen.
Ja, és végig pofázott a bíróknak, akik mindent elnéztek neki, még a labdavezetési hibát is kulcsfontosságú pillanatban. Sokadszor…
Még jó, hogy sikerült kikapcsolni Taylort és Csiricset!
Szép volt fiúk! Beni most remélem attört egy gát!!! Mondjuk Taylor 41 VAL sem gyenge ám…. Mi tartjuk harmadik helyet, innen kell majd playoffban alkotni valamit. Mit mondjak nem lesz egyszerű…. De ez a csapat sokra hivatott! Csak induljunk már meg! FALCO!
VÁRADI BENI FOR PRESIDENT!
Azért le ne cumizd
Végre egy idegenbeli győzelem…Továbbra is a földön kell járni…grat a csapatnak,Beni beindult…de grat Pécsre is…kár hogy előképpel nem láthattuk….Hajrá Falco….
Korrekt, köszönjük, Nektek grat. a győzelemhez.
A meccset Beni nyerte meg a hosszabbításban, neki külön gratuláció!
Szép volt fiúk! Nagyon kellett ez a győzelem.
Az pedig szégyen, hogy nem tudnak közvetíteni 2019-ben.
Behúztuk és ez a lényeg. Szép volt fiúk!
Hajrá Falco!