Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Hosszabbítás után, feszült meccsen nyert a ZTE

Govenst kiállították, továbbra sem megy idegenben a Falcónak.

Zalakerámia ZTE KK - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 103-100 (28-19, 19-25, 13-33, 35-18, 8-5)

Bajnokság, 18. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Győrffy P. A., Praksch P., Goda L. (Várhalmi Zs.)

ZTE: Ware 19/6, Gulyás -, Thompson 24/9, Szabó 16/6, Agafonov 26/3. Csere: Durázi 5, Doktor 8/6, Bagó 3, Papp -.

Falco: Govens 25/9, Váradi 3/3, Bíró -, Bruinsma 8/6, Reddic 10. Csere: Tóth N. 5, Perl 8, Curry 18/12, Balmazovics 23/9.

HIRDETÉS

Pikánsnak ígérkezett az Agafonov-Reddic és a Thompson-Curry párharc is, a 150 fős vendégtábor pedig többek között arra is kíváncsi volt, hogy sikerül Perl Zoltán első idegenbeli mérkőzése.

Mindkét csapat győzelemből érkezett, a vendégek hazai pályán győzték le a Paksot, míg a ZTE Szegeden aratott megérdemelt sikert.

Fél hatkor derült ki, hogy Alandise Harris nem tud pályára lépni, mert meghúzódott a háta, s így csak civilben nézhette az összecsapást.

A kezdés előtt az NB I-be negyven éve feljutott csapat játékosait köszöntötték a csapat vezetői, valamint Balaicz Zoltán polgármester.

Az NB I-be negyven éve feljutott csapat játékosait köszöntötték (fotó: Zsu)

Remek hangulatban kezdődött a találkozó, mindkét tábor kitett magáért. Jobban kezdett a ZTE, többek között Szabó és Thompson triplájával. A Falcónak Reddic betörései jelentették a felzárkózást, ám a ZTE növelni tudta előnyét. Govens esett rá Agafonovra, a B-közép pedig nem kímélte a három éve még Egerszegen pattogtató amerikait. Amikor Ware második próbálkozásra hármast hintett Thompson lepattanójából és asszisztjából, már szólt is a „tíz, tíz”. A csereként beálló Bagó Martin is mutatott szép dolgokat a hazai szurkolók legnagyobb örömére. A Falco egyik ásza, Bruinsma csak a negyed végén talált be először, majd Perl Zoltán harcolt ki rutinosan egy faultot, ám csak az egyik büntetőjét dobta be. 28-19-cel zárult az első tíz perc.

Az egykori ZTE-játékos, Balmazovics hármasával indult a második negyed, s gyorsan kiderült, az ismerős palánk és gyűrű nagyon fekszik neki. Második triplája után éledezett a Falco-tábor, ám érkezett Doktor, és szinte első labdaérintésből betalált kintről. Bruinsma „aprította” Agafonovot a palánk alatt, az ukrán centert Győrffy játékvezető nyugtatgatta „Keep calm!” szavakkal. Folytatódott a triplaeső, Balmazovics dobására Thompson felelt. Govens is hozzászólt a meccshez, Papp nem tudott lépést tartani vele, ő pedig szépen ziccerezett. Tóth duplájával közelített a Falco, a ZTE játékosain pedig látszott a fáradtság. A hazaiak szempontjából legjobbkor jött megint Doktor: szépen kígyózott át az ellenfél térfelén, majd szerzett két pontot. Lüktető volt a játék és jó a meccs. Govens ismét betalált, ám az ekkor ihletett formában játszó Doktor ismét triplát szerzett. A félidő végén feljött a Falco, többek között azért is, mert Bencze Tamásra technikait fújtak. 47-44-el zárult az első húsz perc.

Harapós Falco és lassabb ZTE érkezett a szünet után, Curry pedig elkapta a fonalat. Második hármasa után túlzott gólöröméért büntették meg, azonban ez még inkább felspannolta az irányítót, s harmadik trojkáját is elsüllyesztette két percen belül. Már 7-0-s rohanásban volt a Falco, ám korántsem volt vége a ZTE mélyrepülésének, Govens lopott labdát, majd szép dobással fejezte be a lerohanást. Az első hazai mezőnykosárra négy percet kellett várni, Szabó nevéhez fűződött. A ZTE teljesen lefagyott, a Falco pedig mindent büntetett. Govens két hármassal növelte a különbséget, melyek után jöhetett a jól ismert nyilazás. A harmincadik perc végén 17 pontos előnyt mutatott az eredményjelző, 33-13-ra nyerte ezt a periódust a vendégcsapat.

Thompson triplája és Szabó tempója jelezte, a ZTE hitt még a fordításban. Három perc alatt kilenc pontra zárkóztak a kék-fehérek, jött is Okorn mester időkérése. Curry negyedik triplájára Ware felelt azonnal, három perccel a vége előtt nyolccal ment a Falco. Curry szánta el magát újabb távolira, homálya után pedig jól büntetőzött Thompson: higgadtsága révén négyre zárkóztak az egerszegiek. Thompson törhetett a gyűrű felé, ám Curry „lesapkázta”, Govens pedig az ellentámadásból ismét triplát szerzett. Hét pont volt közte, amikor Reddic kipontozódott, másfél perccel a negyed vége előtt. Agafonov büntetői és Ware ziccere megint lőtávolságba hozták az egyre jobban védekező Zetét; sőt, Doktor labdalopása után az ukrán center ziccerével már csak egy volt közte. Govenst faultolták, aki hidegvérrel büntetőzött. Jött azonban egy gyors hazai ziccer, majd a fordulat: Govenst ismét faultolták, majd a földhöz vágta a labdát, a játékvezetők kiállították a válogatott irányítóját, aki érthető okokból, rendkívül dühösen távozott az öltözőbe. Ware egalizált a megítélt büntetővel, majd Szabó vezérletével a ZTE kivédekezte az utolsó 10 másodpercet. Jöhetett a hosszabbítás.

Szabóék a Falco fölé nőttek (fotó: Zsu)

95-95-ről kezdődött az extra öt perc, s az első percben Agafonov hármasának tapsolhatott a publikum. Sőt, az ismét parádézó ukrán center egészen a palánkig sétált egy megmentett labdával. 2:30 volt hátra és öt ponttal a ZTE vezetett, azonban bőven akadtak még izgalmak. Tóth büntetője és Curry ziccere után már csak kettő volt közte, Szabó pedig megkapta ötödik faultját. A Falco tábor is bíztatta övéit, ám Bruisma mindkét büntetőjét kihagyta. Durázit faultolták, az ex-szombathelyi játékos pedig egyet be is dobott a kettőből. 53 másodperc volt hátra, az eredmény pedig már nem változott, egy végletekig kiélezett, feszült meccsen hatalmas küzdelemben a ZTE nyert 103-100 arányban, elsősorban azért, mert 17 pontos hátrányban is hitt a győzelemben. A Falco egy már megnyertnek tűnő meccset veszített el.

HIRDETÉS

A meccs legjobbja a roppant sokoldalúan játszó Andriy Agafonov volt, aki 28 pontja mellé 12 lepattanót is begyűjtött, 3 gólpasszt adott és 2 blokkot is kiosztott, s 8 alkalommal csak szabálytalanul tudták megállítani, s így 46-os VAL-értékig jutott.

Fotó és szöveg: Zsu

162 hozzászólás

162
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
80 Comment threads
82 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
80 Comment authors
zete93zte2018Hubie BrownnemethimiBeniben Recent comment authors
kinemugral
Olvasó
Hubie Brown
Olvasó

A netcasting vagy hunbasket oldalon lévő statisztika a megbízhatóbb? Ki mit tud erről?
És egyáltalán miért nem egyezik egymással sosem a kettő?

zete93
Olvasó

Elképesztően jó meccs volt, túlzás nélkül az elmúlt évek egyik legjobbja. Férfias, fizikális küzdelem, szép megoldások mindkét oldalon. Govens technikaija óriási fegyelmetlenség volt, de utána Okornt egyáltalán nem értettem, talán a televízióban jobban látszott, mi történt ott. Darrinnek egyébként kötélből vannak az idegei, ha a támadásról van szó, simán rábíznék bármilyen befejezést, még akkor is, ha egész meccsen nem ment neki. Viszont tegnap meglepett, bevallom őszintén. Eddig is rengeteget hisztizett, de ez most még több volt. Az gondolom, hogy Reddic és Curry feleslegesen tüzelik, ezáltal ő is sokkal türelmetlenebb lesz. Apropó, Curry… A tekó előtt és után is többször mutogatott,… Olvass tovább »

zte2018
Vendég
zte2018

Ez a Kék sziv diadala volt!Bravó Bencze Tomi így kell ezt csinálni!Viszont a sporik amít fújtak az katasztrófa volt.Csak a ZTE Irány az 1-5 nincs mese.

Horvath Bela
Olvasó

Szerintem, ha „hideg fejjel” újranézed a meccset, a játékvezetőkkel kapcsolatban sok mindent másképp látsz majd. Bencze Tamás a magyar élvonalban dolgozók között az egyik legkiválóbb. Ha nem ő ül tegnap a kispadon, valószínű, hogy más lett volna a vége. Mivel személyesen ismerem – és talán barátomnak is mondhatom – emberként és szakemberként is nagyon nagyra becsülöm. Csak halkan jegyzem meg: a Gljebov–Harris-csere után sem lett bővebb a rotáció! Aki akarja, érti! 🙂

Csezarro
Olvasó

Kedves moderator! A “Thank you Govens, thank you!” hol serti a szabalyokat?

Csezarro
Olvasó

Visszavonom, csak nekem nagyon uj ez a felület es mar el volt rejtve a hozzaszolas. Mea culpa!

bimbo
Olvasó

Talán nálunk is képbe kerül mte

Beniben
Olvasó

Dzunics felkészül….
Nála legalább nyugisak az időkérések! 😂😂😂

kimye
Olvasó

Govens egy hisztis primadonna, lehet jot tenne neki 1-2 ev kulfold egy normalis bajnoksagban, ahol kicsit rajonne, hogy hol a helye. Ohh, wait..

Itthon kicsit a fejebe szallt a kore epitett szerepkor/kultusz.

zterulez
Olvasó

Govens itt hozzászokott, hogy ő az elsőszámú opció a csapataiban. Az összes támadás rajta fut keresztül, ő szab fazont a csapat játékának stb. A külföldi csapataiban ez máshogy volt, hirtelen a sokadik opció volt a csapatában és nem is ment neki a játék. Szerintem felesleges Magyarországon kívül próbálkoznia.

ferrroil
Olvasó

Gratula Egerszegre!Ez a filko ,ha kékben játszana ,összetéveszthető lenne az előző évek albájával.Nehéz az eredménykényszert fejben kezelni…

Trombitás_Frédi
Olvasó

Nevetséges ez az idei Falco! Idegenben MINDEN meccsen 90 és 100 között kap, tök mindegy, hogy ki az ellenfél! Ez védekezés? Okorn mester?!
Szerintem egyik fronton sem fog döntőzni a Falco, mert Okorn egyszerűen alkalmatlan kezelni ezt a helyzetet, csapatot. Szekulovics klasszisokkal jobban bánt az emberekkel. Ott KÉMIA volt.

Meg eredmény…

Hubie Brown
Olvasó

Minden meccsen, kivéve Sopronban, Szolnokon, Pakson, Jászberényben, Szegeden.

Rouge
Olvasó

A szimpatikus csapat győzött az unszimpatikus ellen.

GRATULA EGERSZEGRE!

zterulez
Olvasó

Az a csapat győzött, amelyik nem adta fel, és nem fáradt el fejben. A győzelemnek van egy kultúrája,egy mentalitás amit el lehet ugyan sajátítani, de nagyon nehéz. A Zeténél, Körmendnél, Olajnál ez tradícionálisan megvan. Más csapatoknál meg hiába vannak jó játékosok, ha nincs meg az a közeg, nincs meg a nyertes mentalítás, akkor nem tudnak megszületni azok az eredmények, amelyek potenciálisan benne vannak az adott keretben.

nemethimi
Olvasó

Paraszt vagy és nem földműves. Az az igazi suttyó büdös PARASZT!!

csakazete
Olvasó

Most nagyon szívesen olvasnék egy Govens interjút… Természetesen az adott szituációt is megkérdezve

Falcofan
Olvasó

Én csak azt nem értem, hogy annyi okos meg jólfizetett ember van a falconál azok nem látják hogy Váradi meg Tóth kb. csak bolyának vannak a pályán… Bíró végig üli a meccset.. Tóth helyére meg a lelátóról bárki beállhatna szinte faultolni meg más kezébe rakni a labdát mert mást nem csinál… Egyénileg nagyon jó játékosok vannak évről évre nálunk de egy normális edző kellene aki ha látja hogy valakinek nem megy nem játszik 30+ percet, akinek meg beindulnak a dobásai azt nem hozza le… Érthetetlen. 17el mentünk, feljött Váradi, Tóth feljött a ZTE utána meg csak kapkodás volt… Hazai bírok… Olvass tovább »

torma
Olvasó

MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Elismerésem a csapaté és a szurkolóké. Jól kezdtünk, aztán a második tíz percben kapkodtunk, a harmadikban pedig nagyon sok tiszta dobást engedtünk a Falcónak, s túlságosan megnyugodtunk. A negyedik negyedben viszont elkaptuk a fonalat a védekezésben, a támadásunk is sokkal jobb lett, és kiharcoltuk a hosszabbítást. Nagyon jól küzdöttünk, és remek győzelmet könyvelhetünk el.
Gasper Okorn: – Gratulálok az egerszegieknek, nagyszerűen hajráztak, a vereséget pedig magamra vállalom, mert tizenhét pontról nem szabad kikapni. A többit nem szeretném kommentálni.

Dudi
Olvasó

Ha magàra vàllalja, akkor lemond. Sok jó játékos, még nem jó csapat. Akkor ez kinek a hibàja?

royalka
Olvasó

Csodálatos este, csodálatos csapat, csodálatos győzelem! (Én megmondtam már akkor, amikor Zozó hazajött, de mindenki lepontozott. Zozóból sokat kivett a spanyol bajnokikon a meccsenkénti 37-38 perc. Meg is látszik a teljesítményén, nem bírja fizikailag ezt a gyilkos tempót itthon. Govensnek is örülök , szerintem még haza kellene hozni pár embert, mert még a legjobb 8 sem lesz meg így.)

2lee14
Olvasó

Csak szeretnék gratulálni hogy te előre szóltál,igazán jól megjósoltad mi fog történni. Kíváncsi lettem volna hogy akkor mit írsz ha nem felétek billen a mérleg nyelve.

Leklibajsza
Olvasó

Szezon végéig is tartson ki az arc kishaver!

pbask
Olvasó

Utálsz minket ok,de Zolit miért kell bántanod??? Primitiv vagy

zterulez
Olvasó

Ezeket a kommenteket sosem értettem mire jók azon kívül, hogy bosszantsuk egymást. Egy végletekig kiélezett és egyébként nagyon egálszagú meccsen nyertünk hosszabbítás után pár ponttal. Egy hajszálon múlt, hogy nem fordított lett az eredmény.

pbask
Olvasó

Szombathelyen elkészült az agysebész alakulat élükön az idegroncs szlovénnal.
Jó kis hazai volt, ma végre egerszegen sem hisztiznek,mint a plázapi..
Ja de. ‘Klith. Bár ő klinikai eset, a szombathelyi agysebész alakulat ha meg is műtené,ne mtalálna benne semmit.
Sad Story.

red-black01
Olvasó

Most kerültem gépközelbe, a beharangozónál tett kérésemből csak az utolsó mp-es kosár nem jött be 🙂
De jó ráb@sztam, mert most akartam megnézni az eredmény tudta nélkül megnézni a meccset a médiaklikken, de addig addig keresgéltem, míg belefutottam egy címbe, hogy “hosszabbítás után nyert a ZTE” 🙁 🙁
A lényeg: valaki tudna adni itt egy linket a közvetítéshez?
Előre is köszi!
Ja és gratula a ZTE-nek!

royalka
Olvasó

23 órakor ismétli az M4.

red-black01
Olvasó

köszönöm!

heraklith
Olvasó

https://www.mediaklikk.hu/m4/
Alul tv műsor/ korábbi műsorok
De meg nem elérhető

red-black01
Olvasó

köszi, akkor azért nem találtam sehol 🙂

eperke
Olvasó

Ma 23 órakor ismétli az M4!

red-black01
Olvasó

Köszönöm!

Kinter for president
Olvasó

Leszünk páran, akik visszanézzük, úgy látom:)

heraklith
Olvasó

Már nézném, de úgy tűnik, hogy meg kell várnunk az ismétlést, mert addig nem teszik elerhetővé a neten.

Kinter for president
Olvasó

Ugyanez.

Manó
Olvasó

Reggel 7–kor is ismétlik az M4-en!

Dudi
Olvasó

Még most sem értem, hogy lehet elveszíteni 17-ről a zte ellen. Nem a Barcelona volt az ellenfél…
Szégyen!!

agyas
Olvasó

Hatalmas grat Egerszegre! A Falco majd akkor lehet eredményes, ha nem csak játékosokat, hanem edzőt is igazolnak. Talán nem is kellene messzire menni, ahogy Bencze Tamás a ZTE-nél, Kálmán Laci is ott van.

Ádám
Vendég
Ádám

Perl, Govens=TURISTÁK 😀

ZTEm
Olvasó

Govens MVP!

nazol
Olvasó

Még azt kiabálják, hogy MVP!!! 😀
Köszi MVP! Jár a taps!

Amúgy jó meccs volt, még szerencse, hogy pártatlanul néztem, különben már katétereznék a szívemet.

Kinter for president
Olvasó

Az “MVP! MVP!” tényleg nagyot ütött, de Perlnek is ment a “Turista! Turista!” És ez mennyire g*ci! 😂😂

Dani
Olvasó

Mivan nagyfalkó??? Harris nélkül vertünk titeket most pofázzatok. Váradi, Perl és Tóth Norbi vicc kategória. Govens hozta a meccset köszönjük látszott rajta h szeretett itt játszani cserébe adott nekünk 1 győzelmet. Curry azthiszi ő Stephen. Durázi jó volt, többet kéne szerepeltetni. Papp ma betlizett, Doki élete meccsét játszotta Zte mezben. Gulyás megin semmi elkéne kezdenie játszani már. Thompson extra. Agafonov pedig eszméletlen nagyon állat. Harrisnek reméljük nincs komoly baja és maradni fog. CSAK EGERSZEG.

torma
Olvasó

Harrisnek hátsérülése van.

kinemugral
Olvasó

Nyomassátok, NYOMASSÁTOOK!

perlmvp9
Olvasó

Jól sikerült a cikk, Perl csak 8 pontot dobott, de sebaj. De gratulálok a ztenek.

eperke
Olvasó

Szép volt fiúk!
Idegörlő meccs volt!
Csak a ZTE!!!

donnarumma
Olvasó

Gratulálok

csakazete
Olvasó

Köszönjük szépen!

Megyeri 80
Olvasó

Köszi! Még sok ilyen meccset remélek, közösen megmutattuk mit jelent egy rangadó! Most nekünk jött ki a lépés!

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

Megsemmisítette a ZTE a Falcót.

(Vagy volt már? :ddd)

Viccen kívül, nagy élmény volt. És a Falco ellen még Durázi is odatette magát megint. :)))

SárgaPárna
Olvasó

Remélem elé térdeltél a mérkőzés után a parkolóba…
A megint alatt azt érted, hogy ebben a szezonban másodszor?

csakazete
Olvasó

Az a te modszered a hálád jeléül… Díszpárna 😂

ztefan
Olvasó

Agafonov forever Thompsont is meg kellene tartani jövöre Doktoron majdnem elment ez nagyon nagy meccs volt a fiatalok üresen bedobálják kemény csapat lennénk,mert a helyzetek megvoltak lényeg ZTE álé!!!!!Párnácska sírj a köcsög filkosok vállán!!!

olajoshal
Olvasó

Eredménytől függetlenül mondom, hogy egy iszonyatosan jó meccset láthattunk. Szolnokiként is végig izgultam az egészet. Mind a két csapat megérdemelte volna a győzelmet a 4. negyed utolsó percéig. Onnan már érezhető volt a ZTE lélektani előnye. Gratulálok nekik a győzelemhez! A Falco légiósok kihasználhatnák a tudásukat, de neveletlenek. Rengeteget beszélnek feleslegesen. Egy ilyen feszült meccsen kellene a higgadtsággal és a tudással felülkerekedni. Az eredmény magáért beszél. Curry és Govens, óriási dobóforma és komoly magatartás probléma. Rendet kell tenni a vezetőségnek, mert nyerhető meccset buktak el. Agafonov hatalmas klasszis! Ezt ma abszolút bizonyította. A fiatalok is nagyot mentek egy-két kisebb hibával.… Olvass tovább »

csakazete
Olvasó

Lehet hogy govens azt mondta minden kosara után Bence Tominak, hogy a végén megnyeri nekünk a meccset!!! Thank you govens thank you!!! 😂

heraklith
Olvasó

Soha nem volt még ekkora center Egerszegen. Agafonov a legnagyobb király. Miket csinált? Beszarok. Bohócot csinált Reddicből. Nem csoda, hogy elgurult a gyógyszere.
Doktor, Durázi és Bagó is szépen tette a dolgát.
3 légióssal, igazából extra teljesítmény nélkül hoztuk a meccset.
Nem adtuk fel és csapatként küzdöttünk.

Kinter for president
Olvasó

Azért Agafonovra nem mondanám, hogy nem volt extra:) meg Thompsonra se, annak ellenére, hogy a végén kiejtette a labdát párt pontos hátrányban egy leindulásnál. Utólag belefért:)

heraklith
Olvasó

Igaz, kb. mindketten 10 ponttal és 1-2 lepattanóval többet gyűjtöttek az átlagosnál.
Lehet hogy rosszul fogalmaztam, arra gondoltam, hogy a szokásoshoz képest nem voltak kiugróan extrák. Agafonov minden meccsen király, Thompson meg vállalt azért egy-két hülyeséget, de nagyon nyomta ma.

nemethimi
Olvasó

Egy rohadt köcsög ez az Agi..gusztustalanul viselkedik, mutogat már meccsek óta. Szerintem egy 120kg-os feka majd lecsapja úgy még ebben a bajnokságban mint a szart!

heraklith
Olvasó

Érthető a hiszti 🙂 Hülyére vette a Falco – hosszú évek óta – legjobb centerét.
Messze a legjobb center Agafonov a bajnokságban és még stílusa és humorérzéke is van.
A legszebb az egészben, hogy jövőre is élvezheted az előadását 🙂

Muszka7909
Olvasó

Irigykedsz mi? Persze ha nálatok lenne ő lenne a király, ez van Agafonov a miénk még jövőre is úgyhogy szopóka nyalóka van nektek!! 😉

Songoku89
Olvasó

Skacok! Ez valami fergeteges meccs volt. Óriásit küzdött a Zete. Nagy pacsi Jászberényből!

Rolex
Olvasó

Csoooodálatos tökfilko!
Huzzatok bele,mert igy az ezüst is veszélybe kerül
😊

Husqvarna
Olvasó

Gratulálok a Zalaegerszegnek! A szív legyűrte az ego-t!

krumplifej
Olvasó

rég láttam ennyire fasza meccset!! Élvezet volt minden perc. Ugyan egyik csapat rajongója sem vagyok, de kicsit a szívem jobban húz a zetéhez (bár a szurkolótáboruk kritikán aluli) ez a túltolt hype-olás a falconal és az a hatalmas szarv … megérdemelték, hogy kicsit le legyen törve 🙂
Szimpi csapat ez az egerszeg, Agafonov for president , zseniális a pali. Grat a zetenek nagyot küzdöttek és megérdemelten nyertek!

heraklith
Olvasó

Ha azt a magas négert kiállítják, amikor két kézzel kilökte a pályárol Agafonovot, úgy hogy a labda a közelben sem volt és a baltás meg a könyökös megkapja a szándékos faultokat és a pofázásért a tekót, akkor ez egy sima 20-as.
Így utólag megköszönhetjük a 3 verébnek, hogy meg akartak törni minket, mert egy állat meccs lett belőle.

Csezarro
Olvasó

Ne egess mar minket!

heraklith
Olvasó

Szerinted nem kellett volna kiállítani Reddicet?
Tóth megkapta a szándékost?
Doktor (ha jól enlékszem) videózas után kapott szándékost a taktikai faultra?
Nézted a fault arányt a 3. negyed végéig?
Láttad, hogy milyen darálásnak köszönhetően vertek ránk kb. 28 pontot a 2-3. negyedben?
Nem lett volna itt semni izgalom, ha normálisan fújnak.
A végen a töredékét kaptuk vissza.

nemethimi
Olvasó

Tök hülye vagy te a kosárhoz. Légyszi ne ekemezd is, hogy mennyire dilettáns vagy

panther
Olvasó

Agafonov pedig folyamatosan provokálta és aprította azt a “magas négert”, ahogy “korrekten” megnevezted az ellenfél egyik játékosát…
Aztán amikor őt próbálták kitolni a palánk alól, állandóan dobálta hátra a fejét, hogy vegyék észre a bíró bácsik, miként bántják őt a “csúnya ellenek”.
Egy igazi “piszkos”, de ezzel együtt is nagyon jó játékos, ma is nyerő ember volt.

Ettől persze még nem lett szimpatikus nekem, mint ahogy a végig minősíthetetlen stílusban “szurkoló” közönségetek sem.

Ja, és mielőtt elfogultsággal illetne valaki, nem vagyok szombathelyi, és főleg nem Falco szurkoló.

Talán ezért is tudok objektív maradni, ellentétben veled.

boston_celtics
Olvasó

Te tényleg beteg vagy…

heraklith
Olvasó

Te is válaszolhatsz a kerdésekre.

Vadkakas
Olvasó

Minden volt ami kosarmeccsen lehet. Jó reklám volt a kosárlabdának. Még több kosár közvetítést a Tv-be!
Váradi és Perl súlytalan… Válogatott játékosoktól ez kevés… Mindent Govenstől várt a Falco.
Nagy harcolás Zeg oldalról.
Hajrá DEAC!

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Gratulálni kell Zalaegerszegre!! Ez MECCS VOLT!! Többet ért, mint bármelyik NB II-es alsóházi mérkőzés. Kedves M4, inkább ezzel foglalkoznának a stáb tagjai. A meccs: +17-ről ezt a Falco rontotta el, nem a bírók. Profi szinten, ilyen bérek mellett ezt hozni kellett volna! Govens amilyen profin teljesített, olyan profin le is nullázta magát. Értem én, hogy kiakadt szerencsétlen, de +1-nél lehetett volna annyi ész a szürkeállományába, hogy nem járatja a száját. Okorn meg felállhatna a kispadról. Az idegbeteg mentalitása miatt mentális problémák egész sora érheti a játékosokat edzésen is. Nem meglepő ezek szerint, ha egy ilyen meccset nem tudnak kézben tartani.… Olvass tovább »

Dudi
Olvasó

Korrrkt! Falco!

patyomkin
Olvasó

sarga majmok, mindig szoptok :))))

Dudi
Olvasó

Most Ti, legközelebb Mi….
Ostoba vagy!!

Józsipapa
Olvasó

egy negyed eredménye hiányzik ( IV.N )………..

Zvezda
Olvasó

Már Govens kiállítása előtt is azon agyaltam, hogy itt gond lesz. Visszajött a külföldi kiruccanásról, s ugyanúgy végigpofázza a meccset, mint tavaly. Egyszerűen nem értem mire jó ez? Megy neki a játék, akkor pofázik. Ha nem megy neki, akkor is pofázik. Mi a francot gondol ez hová vezet?
Ma Váradit és Tóthot nem láttam ennyit rinyálni, de teljesítményt sem láttam tőlük nagyon.
Curry, Balma és Bruinsma nagyon jók voltak. Govens is, de a folyamatos rinya elvitte azt a meccset, ami nagyon fontos lett volt.
Nem érdekelnek a hazai győzelmek, nyerjünk már végre idegenben könyörgöm!

Sedmakfun
Olvasó

Doktor Peti +- mutatóját látta valaki? Megsúgom +19…..

Zvezda
Olvasó

Like!
Körmendnek nem kellett! Ennyi..

Fenyőfa
Olvasó

Bánhatjuk is! Több bizalmat kellett volna neki adni, de hát utólag könnyű okosnak lenni…

bp
Olvasó

Grat Egerszegre! Egy elbukott meccset sikerült megfordítaniuk. Kellett hozzá a szinte tökéletes büntetőzésük.
Azért 10 perccel a vége előtt -17-el már bőven meg van ütve egy csapat. Pláne egy ilyen 3. negyed után. Ezt egy Falco szintű csapatnak illett volna lehozni, hosszú támadásokkal, több betöréssel stb.
Nem Govensen ment ez el a Falconak, az csak egy momentum volt. Az egész 4. negyedet nagyon elrontották a ZTE meg vérszemet kapott.

Egyébként egy élvezetes, izgalmas meccs volt!

Falcomarci
Olvasó

Szevasztok
A Kutya zalaiak..bìròk vicc…-17rōl??Nem a szar zte èrdemelete ezt meg..
SZOMBATHELYI VAGYOK,KUTYÀK,UGASSATOK!

Horvath Bela
Olvasó

A szombathelyi szurkolók nagy többsége sportszerűen gratulált. respect! Nem gondolnám, hogy ők közösséget vállalnak veled!

Zvezda
Olvasó

Normális vagy??
Mit égetsz itt minket??

Muszka7909
Olvasó

Marcika nyugi nyugi, cumiztatok törődj bele ez jár a magadfajtáknak!! 😉

csakazete
Olvasó

Vauvauvau 😂😂😂

Megyeri 80
Olvasó

Vaúúú!!!!!Vaúúú!!!!!!Vaúúú!!!!!!!

ZTE ZOLI
Olvasó

Ugass te, a fekete kutyáiddal együtt!

Sedmakfun
Olvasó

Agafonov egy “állat”! Govens egy állat… 😀 😛

Zvezda
Olvasó

A legfontosabb:
GRATULÁCIÓ A ZALAEGERSZEGNEK!!
Nem hiszem el, hogy valaki ekkora balfasz hogy lehet????????/!!!
Vezetünk, ellenünk faultolnak, s kiállítatja magát az ember. Miért?????
Itt semmit nem lehet a bírókra fogni. Van egy ideggyenge csapat, amelyik a győztes meccset odaadja az ellenfélnek.
Ez a meccs most kurvára fáj, még jobban, mint a Kaposvár elleni.
Hogy akarunk így ereményt elérni???

gabor77
Olvasó

Nagyon korrekt hozzászólás!

patyomkin
Olvasó

lassan 5. hely :))))) BB!-es cim miert nem ez : egy lepessel tavolabb kerult a Falco az Olajtol :)))))))))))))))))))))))))))

2lee14
Olvasó

Egy igazi feszült szoros meccsen végül Zalaegerszegi győzelem. Gratulálok is nekik. Ennyi büntetőt nem szabad kihagyni, illetve Govensnek is tűrtőztetnie kellett volna magát a végén és akkor talán máshogy alakul. De ezt a meccset el kell felejteni tovább kell lépni koncentrálni arra hogy jövő héten is veretlenek maradjunk hazai pályán.
Hajrá Falco!!!

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Korrekt hozzáállás. Ilyen ez a sport.

Ray Finkle
Olvasó

Grat Zete! Fejben jobbak voltatok! Jobb játékosokból álló csapat vagyunk, de nem voltunk ma jobb csapat. Fejben nulla, nálam ma Bruinsma volt elsősorban kuka. Ilyen hiba profi kosárlabdázónál kurva nagy gáz, amit Govens csinált a végén. Emberileg megértem, mert végig büntetlenül répázták, de egy jól fizetett légiósnak profibb módon kellene kezelni ezt. Agafonov mocskos jó, és egészséges geciség is benne van, de mivel nem nálunk játszik, utálom. 😉 Talán majd jövőre! 😉

Sedmakfun
Olvasó

Agafonov már leszerződött jövőre…..

Ray Finkle
Olvasó

Akkor mégjobban utálom! 😉 Amúgy kurva nagy arc, meg nagyon nagy játékos a faszi!

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook